35-nek terveztem, 20 lett belőle.
Sajnos a 3+3 órás oda-vissza utazás és még az estére beeső egyéb teendők miatt nem engedhettem volna meg magamnak a 35 kilométeres túrára szánni 7 órát. A futáson vacilláltam még egy kicsit, de aztán nem bíztam annyira az időjárásban, hogy eső nélkül kihúzzam, így azt se vállaltam - maradt a 20 kilométeres gyorskör.
Reggel 8-kor indultam, a cél a 12:00-s beérkezés volt, minden megállóval és egyébbel együtt (hadd tegyem hozzá, hogy ilyet nem nagyon terveztem), plusz a 12:29-es vonat elérése.
A túra jól kezdődött: semmi hosszú aszfalt, egyenes, párszáz méter után egy meredek lépcső és egy szerpentin föl a Kálváriára és onnan már kezdődik is az erdő, ez kiváló felütés. Az emelkedő viszont agyonveri az átlagot már az elején, ezért aztán szaporázom, a néhány lejtőbe belekocogok. Helyenként szép kilátás délnyugat felé, helyenként csak jobbra meredek emelkedő, balra pedig vízmosás, az alján egy kevés vízzel. Ideális túrázóidő van: menet közben nem fázom, de nem is izzadok, mint a ló.
Az első pontra körülbelül 10-12 sporttárssal egyszerre érek oda és meglepve konstatálom, hogy a 20. rajtszámmal megyek a 20 kilométeres távon - 06:00-tól lehetett indulni, én 08:00-kor indultam, tehát nem túl sokan alacsonyodtak le ehhez a távhoz. Két idősebb hölgyön és rajtam kívül mindenki elkanyarodik a Karancs felé. Enyhe emelkedő, helyenként párhuzamosan futó utak - valószínűleg a terepkerékpárosoknak köszönhető - egész Somoskőújfaluig együtt halad a túra útvonala a kijelölt kerékpáros útvonallal.
Gyorsan ott vagyok a pihenő réten, ahol egy családapa Bear Gryllst játszik és bemutatja a tűzrakás művészetét népes famíliájának. Nemsokára már a Salgó várrom is felbukkan a láthatáron, meg is próbálom lefényképezni, de túl nagy reményeket nem fűzök a képhez (ahogy sikerül adatkábelt szereznem, feltöltöm a képeket, januártól kezdve).
Hamarabb elérem Somoskőújfalut, mint gondoltam, lekocogok a vasútvonalig, megkeresem a gyalogos felüljárót és igénybe is veszem, ahogy azt az itinerben kérték, bár tény, hogy simán át lehetne jutni a vágányokon is.
Nem sokáig rontom a falu levegőjét, elhaladok a nagyon szép fekvésű temetője mellett, útbaigazítok két tanácstalannak tűnő sporttársat, akik a 35-ös túrán vannak (hm, hétkor indultak, akkor gyorsan jövök vagy lassan?), aztán a vasúti alagútnál kisebb emelkedő következik.
Felérve megint megpróbálom lefotózni a Salgót és jön egy - ezúttal kissé dühös - 50 kilométeren indult sporttárs, aki rossz irányba indult a sárga kereszten a várromból lefelé, ezért aztán szembe jött velem. Megteszünk pár száz métert közösen, kiokoskodjuk, hogy hol hibázhatott, aztán én megyek balra a frissítőpont felé, ő meg jobbra tovább. (A hátam mögül hallom, ahogy az elsőként tanácsot kérő páros itt is bizonytalankodik, míg meg nem találják a vadászház irányát jelző táblát.)
Frissítőponton pecsételés, két hagymás-zsíros kenyér, két pohár vízzel, aztán megyek is tovább. Mielőtt ideértem volna, után akartam tölteni a vizemet, de látva, hogy itt is csak pár zsugor ásványvíz van, inkább hagyom.
A túra "legdulvább" része jön, emelkedő a Salgóra, a víz lever, de elég jó tempóban sikerül felkaptatnom. Pecsételés és megyek is lefelé. Minden irányból mindenfelé túrázók. Meghúzom a bakancsom - utólag kiváló ötletnek bizonyul.
Jön a menetrendszerű elkavarás: 2-300 métert rossz irányba megyek a piros L-en és erre csak akkor jövök rá, amikor kijutok egy kis üdülőközpont parkolójába, ahol kb. háromféle jel van a piros L-en kívül, de egyik sem piros sáv. Tehát a hosszabb távon indulók útvonalán vagyok.
180 fokos forduló, térkép és GPS egyeztetés. Két választásom van: vagy visszarongyolok a piros L-en a Boszorkánykőig vagy - és itt gyullad ki a kis villanykörte - szintvonalon maradva délkeleti irányban haladok körbe a Boszorkánykő alatt egész addig, míg el nem érem a lefelé vezető csapást (ami térkép szerint az egyetlen arrafelé, tehát nem lehet eltéveszteni se).
A terv sikerült, néhol találtam valami ösvényre hajazó dolgot, néhol meg nem, ott általában sűrű volt a növényzet, a hegyoldalban pedig helyenként eléggé instabilak voltak a kis bazaltkövek, így aztán a szintvonalon maradás helyett körülbelül 40-50 métert süllyedtem lefelé, de megúsztam egy öt centis karcolással a jobb alkaromon és már törtethettem is lefelé az újra megtalált piros L-en. Sajnálatos módon így lemaradtam a csodás kilátásról, de én élveztem ezt az offroad levágást is.
Úgy számoltam, körülbelül 20-30 percet veszthettem, de még nem volt tizenegy óra sem, így aztán simán be tudom még hozni - következett a futós rész.
Az itiner szerint (most nincs előttem, de valahogy így fogalmazott) a villanyvezeték vonalában jobbra kell fordulni. Én ki is lyukadtam a villanyvezeték irtásának és a piros L ösvényének derékszögű találkozásában. Az előző átvágás után már nem is nagyon kellett gondolkoznom, és el is fordultam jobbra - párszáz méter következett az oszlopok alatt, majd átkecmergés egy két méter mély és három méter széles árkon. Itt már gyanakodtam, hogy valószínűleg nem ott gondolták a szervezők a jobbra fordulást, ahol én.
Itt azonban már megvolt a piros sáv, amit a célig kellett követni. Két kis hullám után nagyobb lejtő jön: nekiálltam újra a futásnak, hogy behozzam az elvesztegetett időt, tizenegy óra volt és úgy saccoltam, még lehet vissza úgy 5-5,5 kilométerem.
Talán nyolc percet futhattam lefelé, amikor beleütköztem az utolsó ellenőrzőpontba - gyakorlatilag a pontőröktől tíz-tizenöt méterre fordultam ki a bokrok közül. Itt se időztem sokat, pecsételés, rövid útbaigazítás a jelzések hiányossága miatt és megyek tovább. Egy menetben lefutok a műútig, közben megelőzök még egy turistacsaládot.
Jön a túra kellemetlen része. Az ötvenesek minden bizonnyal megszenvedték az utolsó három-négy kilométert (bár még mindig jobb, mint a Pásztó 50 első és utolsó 4-4 kilométere), én meg nagyjából végigfutottam a hátralevő részt.
Salgótarján külvárosa katasztrofálisan néz ki, amilyen szép volt a táj egész idáig, olyan lehangoló volt az iparterület és a lerobbant lakóövezet közvetlenül mellette. Azt hiszem, itt elég sokan néztek hülyének "ez mit csinál?" alapon.
A belvárossal esztétikai gond nincs: a környék összes középiskolása most ballag, rendkívüli kontrasztot képez, ahogy az ünneplőbe öltözött diákokat kerülgetem a járdán. Valami futóverseny is lehet, mert szembetalálkozom három futóval is, ők valószínűleg a felszerelésem miatt néznek hülyének.
A lényeg, hogy 11:30-ra beérek a célba, gratuláció, emléklap, kitűző. Az arcomon áll a só és még lihegek, az első kérdés: "Csak nem futva?". Nem, csak a végét.
Időm van bőven, az öltözködés, nyújtás után nagyon kényelmesen elérem a vonatot.
Összesítés a végén:
távolság: 19,6 km (plusz körülbelül 0,5 km tévelygés)
menetidő: 3:15 perc, állásidő: 15 perc
nettó sebesség: 6,15 km/ó
bruttó sebesség: 5,71 km/ó
Hozzá kell még tenni, hogy térkép nélkül vágtam neki a túrának (egy boltban sem találtam), így aztán nagyon jól jött a fénymásolt térképrészlet, amit a pecsételős laphoz adtak a szervezők (és nincs pofám azt mondani, hogy némelyik jelzés fénymásolva rosszul látszott).
Összegezve remek kis túra volt szép tájon - vidám és kellemes. Hogy hosszabb távon mennyivel lett volna rosszabb, azt nem tudnám megmondani. A 35-ös túra emelkedési vázlata nem tűnt rossznak. Talán jövőre kiderül - tetszik nekem ez a környék.
H2T
Utolsó kommentek