Erdőkerülő

Útvonal: Felsőtárkány -> Török út -> Völgyfő-ház -> Gerzsény -> Pazsag eh. -> Keskeny-bükk -> Bánya-h. -> Három-kő -> Keskeny-rét -> Fodor-h. -> Bánkút -> Bálvány -> Csurgói eh. -> Hármaskúti eh. -> Huta-rét -> Istállós-kő -> Őserdő -> Toldi-bükk -> Kecskor -> Stimecz-ház -> Felsőtárkány

 

Olyan történt, ami eddig soha. Mióta írom ezt a blogot, még sosem dupláztam egy teljesítménytúrán sem - eddig. Most ennek is elérkezett az ideje és 2011 után 2012-ben is letudtam az Egri Bükk 50 kilométeres távját. Az első változás, amit észrevettem, hogy az Egerből a Bükk felé közlekedő vasutat gyakorlatilag kimiskárolták. Aligha túlzás az a megállapítás, hogy a háromnegyed tíz körüli egyetlen vonat teljesítménytúrázóknak használhatatlan.

Kellemes időben kezdtem a túrát, szerencsére nem volt esőveszély, de azért a fák árnyékában, enyhe szélben kimondottan hűvös volt. Enyhe izomlázzal vágtam neki a túrának, ami nem sejtetett túl sok jót. Indulás után rögtön egy nyújtott, közepes emelkedő következett, az első felfelé a Bükk-fennsíkra, helyenként erősen kijárt, köves-sziklás részekkel. A térkép szerint elméletileg ez volna a Vár-hegyi tanösvény, de egyetlen törött faoszlopon kívül ennek nem sok jelét látni.

Kilátás a Török útról a Ménes-oldal környékén

Már innen (Török-út eleje) lehetett volna jó néhány fényképet készíteni, de az aznap reggel vett új elemek 5-6 képnél nem bírtak többet, így kénytelen voltam takarékoskodni a delejjel (ezért nincs is annyi kép, mint szokott). Szinte az egész útvonal ismerős volt tavalyról, a száraz fa, amiről tavaly képet csináltam, még mindig megvan az egyik irtás közepén. Az út szintben kanyargott, a fák árnyékában, az első szakaszán (körülbelül míg az ösvény be nem tér a Tárkányi-orom és a Csohány-tető közé) az erdőirtásoknak köszönhetően több helyről is szép kilátás nyílik Felsőtárkány felé a völgyre és a túloldali tetőkre.

Egy távolibb panoráma, még mindig a Török útról északnyugat felé

Első ellenőrzőpont a Völgyfő-ház, pecsételés után letértem egy kicsit a Szent Erzsébet-forráshoz, hogy a Pazsag-erdészházhoz teljes víztöltéssel indulhassak. A zöld sáv jelzés ismerős terepen kanyarog végig, egy kevés aszfalt után elhaladok a Zsuzsa-forrás / Csipkés-kút mellett, ami nem ad vizet - sebaj, itt nem is akartam utántölteni.

A Szent Erzsébet-forrás a Völgyfő-ház alatt

A Nagy-Táskásnál már erősen gondolkoztam egy tízórain, de végül csak ott raktam össze a szendvicsemet, ahol a sárga sáv elvált a zöld sávtól. Az elágazásnál újabb ismerős pont, szinte ugyanolyan a tisztás, mint egy éve volt.

A Táskás-rét

A Borostyán-kő mellett leereszkedve idén már nem kellett sokat tévelyegnem, jobbra az aszfaltút kis leágazása vezet a Pazsag-erdészházhoz. Jó néhány kerékpáros és gyalogos túrázó érkezett vagy távozott a pontról, mialatt ott tartózkodtam.

A Borostyán-kő a fák árnyékában

Ahogy már az elején is számolgattam, nem haladtam valami szédületes tempóban annak ellenére, hogy nem álltam meg túl sokszor - alig haladtam 4,5 km/órás sebességgel. A ponton alaposan belaktam zsíroskenyérrel, ami mellé akadt hagyma, uborka és savanyúkáposzta is. Az egyetlen baj ezzel az "etetőponttal" az, hogy utána kezdődik egy körülbelül 5 kilométeres emelkedő szakasz a Bánya-hegyig, ami tele gyomorral nem valami kellemes.

Ismerős erdőirtás a disznófertőnél, a Z-S elágazásnál

Az erdészháztól a Bükk-fennsíki útig nemszeretem szakasz, aszfaltút vezet, majd a műutat keresztezve kapaszkodtam tovább a Keskeny-bükk mellett. Idén nem volt esőveszély, tavaly itt még siettem be a fák közé a csepergés elől. Ide, a zöld sáv jelzésre érdemes ellátogatni (még kocsival is könnyen megközelíthető), mert itt is foltokban kivágták az erdőt, így szép kilátás nyílik Három-kő és Tar-kő irányába egyaránt.

Kilátás a Keskeny-Bükkről dél felé

A Tar-kő látképe a Keskeny-Bükkről

Hamar elérkeztem a 30 és 50 kilométeres távok szétválásához, ahol ezúttal nem volt csoki, szinte menetből folytathattam a Bánya-hegy felé vezető emelkedővel (a második kaptató a Bükk-fennsíkra). Úgy emlékeztem, hogy elég rosszul van jelölve itt az ösvény, így aztán az első adandó alkalommal nekivágtam a meredek emelkedőnek észak felé. De ahogy kaptattam fölfelé, egyre gyanúsabb lett a dolog.

Bükkös a Kő-hát-lápánál

Az csak egy dolog, hogy jelölés nem volt, de alig volt aljnövényzet sem és a fák is ritkán álltak, márpedig én tavalyról úgy emlékeztem, hogy az ösvényt erősen benőtték a cserjék. (Valójában alig haladhattam sokkal tovább a Kő-hát-lápánál.) Szintet veszteni viszont nem volt kedvem, így nagyából szintvonalak mentén haladva visszaértem a zöld sávra és meglepően kevés kapaszkodás után felértem a Kő-kapura. Nagyobb szenvedésre emlékeztem és számítottam. A sebességem viszont még tovább csökkent. Azzal ellentételeztem magamban a dolgot, hogy nem haladok valami gyorsan, de sehol sem futok (mivel valamennyire tartalékolni akartam a hétfői 25 kilométerre is).

A Kő-kapu nyugati oldala a Török úton

Letudtam a negyedik ellenőrzőpontot, ami elvileg a Bánya-hegy, gyakorlatilag inkább a Kis-Kőhát nyergéhez van közelebb, és elindultam visszafelé az ellenkező irányba (Három-kőre), mint amerről érkeztem, csak pár tíz méterrel magasabban és pár száz méterrel északabbra. Igazi hegyi rész jött: hegyoldalban vezető ösvény, kis gerincek, rövid kaptatók, kövek-sziklák.

A Három-kőnél bevezetett korlátozásokra a rendezők felhívták a figyelmet a rajtban, így azon nem lepődtem meg, hogy a Háromkőre nem lehetett kimenni, viszont arra nem emlékeztem, tavaly hogyan írtam le a csúcskódot. Tekintettel arra, hogy a kerecsensólymok valószínűleg jövőre is költeni fognak, a természetvédelem emberei a laminált A4 lapok kihelyezésén (amin a felirat mellé tollal firkálták fel a kerülőirányok felé mutató nyilakat) és az utak leszalagozásán kívül kijelölhetnének egy épkézláb elkerülő utat is, mert önmagában a "ne mennyé' arra, te barom!" hozzáállás nem tűnik valami XXI. századinak. Bár a rendezők is rövidre zárhatták volna a kérdést azzal, hogy az elkerülőúton kiraknak egy tájfutóbóját egy lyukasztóval.

Miután öt-tíz percig próbáltam visszatalálni a lefelé vezető zöld háromszög jelzésre és nem jártam sikerrel, mérgemben betájoltam magam északi irányba és elindultam árkon-bokron keresztül.

Némileg oldotta a bosszúságomat, hogy tíz méteres pontossággal ott lyukadtam ki, ahol a kék jelzés keresztezi az aszfaltutat. Innen könnyen haladhattam tovább, jött a sötétzöld töbrökös szakasz, szép gyepekkel és fenyőfoltokkal. A jelzések itt sem voltak valami sűrűn kifestve, de a portalanított út elég egyértelműen vezet Bánkút felé, már ha tudja a túrázó, hol kell lefordulnia az aszfaltról.

Rossz minőségű kép a Madonna-képes fáról

A Faktor-réti Madonnánál még lehetőségem volt választani a kék sáv és a sárga kereszt jelzések közül, maradtam a kéken, amin idáig jöttem. Bánkúton pecsételtettem, újratöltöttem a vizemet és idén másodszor elindultam föl a Bálványra. A kilátón erősen fújt a szél, de a tiszta időben be lehetett látni a fél Bükköt és messze délre a hegyek előterébe is. Itt merült le az utolsó két elemem, amiből két tanulságot szűrtem le: tizenöt percnél többet kell hagyni a készülődésre és csak a saját tölthető akksikban lehet megbízni.

Lefelé a dél felé vezető jelöletlen, meredek csapáson mentem, át a sítanpályán a Csurgói erdészházig, majd jött a Faktor-rét, a Hármaskúti erdészház és a Huta-rét. Alighanem azért nem találtam itt a Kiútahírem túrán a sárga sáv jelzést, mert egy darabon valóban nincs.

Így látszott a Bükkalja a Bálványról

A Huta-rét után egy jó időre ismét elbúcsúztam a nyílt területektől és a Holló-kő aljához kijelölt következő ellenőrzőpontig enyhe emelkedőn gyalogoltam tovább. A tavalyi túrán itt már éreztem a lábam, de most még teljesen jól voltam.

Ekkor még úgy gondoltam, hogy a túra utolsó emelkedője jön Istállóskőre, ami megint csak rövidebbnek tűnt, mint amire emlékeztem. (Négy órakor értem föl a csúcsra, ez 4,2 km/órás haladási sebességet jelent, ami akkor is nagyon lassú, ha eltöltöttem némi időt a Pazsag-erdészháznál és a Petőfi-kilátón.) Rajzolás után ereszkedni kezdtem az Őserdő bükkökkel borított völgye felé, ahol aztán egy újabb emelkedőt kellett leküzdenem.

"Utunkat kidőlt bükkóriások keresztezik; az erdő természetes életén itt több, mint száz éve nem változtat az ember: a korhadó törzsek sajátos szagot árasztanak, a néhol ligetessé ritkult állományban természetes újulat keresi a fényt a lombfakadás után mindig félhomályt teremtő, terebélyes bükk-koronák alatt. A száz-kétszáz éves fák között tiszteletreméltó csönd lakik, megváltoznak az arányok, és önkéntelenül lehalkítja lépteit az ember. Aljnövényzet szinte egyáltalán nincs, csak az öles törzseken ülnek kalapnyi taplók."

 forrás: Bükk útikalauz, szerk.: dr. Hevesi Attila
Sport Kiadó, Budapest, 1977
223. o.

Ha lett volna nálam működő elem, fölkapaszkodtam volna a Tar-kőre fényképezni és koordinátát pontosítani, annyit mindenképpen megért volna a két kilométeres kitérő, így azonban tovább ereszkedtem a köves ösvényen a Toldi-kapun keresztül. Ezt a részt is megjártam már idén.

A kék keresztre térve gond nélkül eljutottam a Kecskor-hegyeséig, de valahol a Balázs-kő oldalában eltévesztettem egy kereszteződést és egy jelöletlen ösvényen eltértem keleti irányba. Nem volt mit tenni, megint elindultam toronyiránt délnyugat felé. Abban biztos voltam, hogy lefelé kell haladnom és az irány miatt előbb-utóbb egy déli irányba vezető völgy alján kötök ki (mondjuk a kék kereszten, vagy a Balázs-lápán, vagy a Bükki kéken). Végül a legutóbbi tipp jött be, egy oldalvölgyből a régi vasút nyomvonalára lyukadtam ki és a kék kereszttel párhuzamosan haladva értem ki a Stimetz-házhoz. Ha a jó oldalát akarom nézni a dolognak: legalább nem ugyanarra mentem, mint tavaly.

Innen egy hosszú és unalmas szakasz következett, végig a Vörös-kő-völgyön, vissza Felsőtárkányba. Az egy jó kérdés, hogy miért pont a kisvasútra kellett kijelölni a kék sávot, ami helyenként roppant kényelmetlen, ha csak a talpfákon lehet haladni.

A talpfák után aszfalt, aztán megint aszfalt, de ezúttal már Felsőtárkányon keresztül. Itt már határozottan éreztem a fáradtságot a lábaimban, de innen már nem volt sok hátra. A túrán eddig tapasztaltak jegyében a célba vezető utolsó emelkedő sem volt túl veszélyes.

Az egyedi kitűzőből sem ugyanolyat kaptam, mint tavaly, ugyanis a másodszori teljesítésem alkalmából idén ezüst jelvény járt az oklevél mellé.

Még egy panoráma a Török útról, a háttérben a híres bükki "kövek"

Nem ez a túrám sikerült a legjobban idén, de így akad min javítani jövőre.

A rajt/cél jól megközelíthető tömegközlekedéssel is (bár Egerben át kell szállni buszra hozzá), a nevezés megfizethető, a túra útvonala pedig szép helyeket érint, néhány látogatásra érdemes pont pedig kis kitérővel könnyen elérhető róla. A vízutántöltés az egész túra alatt megoldott. A szintemelkedés a távolsághoz képest nem sok és jól elosztott a teljes útvonalon.

Amire figyelni kell: a háromkői korlátozások, az "etetőpont" viszonylag korán van (körülbelül egyharmadnál), az utolsó 17 kilométeren pedig nincs személyes ellenőrzőpont, csak vízvételi lehetőség a Stimecz-háznál.

Táv: 50,4 kilométer (nekem 52 a tévelygések miatt)
Idő: 11 óra 10 perc
Bruttó sebesség: 4,51 km/óra
(A pontos állásidőt ezúttal nem tudom megmondani, de legalább egy óra, így a nettó sebességem 5 km/óra körül alakulhatott, ami nagyjából rendben is van.)

Szintemelkedés: 1770 méter
CsCs pont: 35,1 pont

Összesítésben:
Szintemelkedés: 5414 méter
CsCs pont: 167,9 pont

H2T