Erdőkerülő

2013. május 25.

Útvonal: Pásztó -> Muzslai üdülők -> Muzsla -> Diós-patak -> Szurdokpüspöki -> Jobbágyi -> Nagy-Hársas -> Gyöngyöspata -> Úrráteszi-rész -> János-vára -> Szurdokpüspöki

Hosszú idő után újra Pásztóról indultam neki egy teljesítménytúrának, egy vonattal érkező népes csoporttal együtt.

Az útvonal eleje ismerős volt: hosszú aszfaltos szakasz, az időjárás ezúttal inkább a túrázóknak kedvezett, mert felhős volt az ég és emiatt nem volt túl meleg, de nem is esett az eső. Az út enyhén emelkedett a muzslai üdülőkig, onnan pedig egy igen kemény, izzasztó emelkedő föl a Somos-bércen a Muzsla tetejéig, a nyílt részeken szép kilátással a Zagyva völgyére, Pásztó felé - én a meredekségre emlékeztem, de a hosszánál nem számítottam ennyire, a végén már sűrűn sandítgattam fölfelé, vajon mennyi van még hátra.

Kilátás a Muzsla derekáról, előtérben a Muzslai üdülők

Csúcskő a Muzsla tetején

A csúcsra indulástól számítva majdnem pontosan két óra alatt értem föl, odafönt háromszögelési pont az erdőben, körülötte négy betontuskó, régen talán kilátó állhatott itt, ha igen, kár érte, innen pazar kilátás nyílhatott körbe. Az út egy darabon innen is ismerős volt, végig a gerincen déli irányban, néhol erősen benőtt ösvényen vezetett a piros sáv végig. A Nagy-Koncsúrról a turistatérképen is jelzett szép kilátás nyílik a Mátra tömbjétől egészen a Nagy-Hársasig terjedő völgyre, de sajnos az alacsonyan ülő felhők és a pára miatt fényképezni ezúttal nem volt itt érdemes.

A Diós-patak völgye

A gerinc után lejtő, helyenként a felvezető út méltó párja dőlésszögben, itt-ott kavicsos-köves szakaszokkal, majd az itinerben is jelzett kopár terület után leértem a Diós-patak völgyébe, ahonnan egy javított talajút vezetett le a szurdokpüspöki pincesorra, onnan pedig aszfalt a helyi általános iskolába. Majdnem húsz kilométernél jártam három és fél órai menetidővel, ami a Muzsla előtti emelkedőt is beszámolva jó átlag. Az ellenőrzőponton lekváros és zsíros kenyér, hagyma, málnaszörp és bor alkotta a bőséges választékot.

Innen jött egy újabb aszfaltos rész, a zöld sáv leválásakor értetlenkedtem egy kicsit, de a térképre nézve egyértelmű volt, hogy egyenesen kell tovább haladni, majd a túraútvonal kanyarodásakor sárga szalagozás is segített a helyes irányt tartani.

Jobbágyi vasútállomásáig a sínek mellett vezető talajúton haladtam végig, néhol nagyobb tócsákat kerülgetve. Azzal együtt, hogy az előző ellenőrzőponton eltöltöttem egy kis időt és Szurdokpüspökiben bementem a kisboltba is, még mindig bőven 5 kilométeres átlag fölött maradt a tempóm.

A vasútállomás után jött a második combos emelkedő, ami már akkor sem tűnt egyszerűnek, amikor messziről láttam a hegyoldalra toronyiránt felvezető utcácskát. Az igazi meredekség csak az elhagyott kőbányák után következett, és nehézségben egy szemernyit sem maradt le a Muzslára vezető piros háromszög mögött.

Elhagyott kőbánya a Nagy-Hársas oldalában

A csúcson a geodéziai tornyot látva előre dörzsöltem a tenyerem, de a jókedvemet hamar lelohasztotta az ajtóra rározsdált lakat és a félméteres vörös betűkkel kiírt "Fölmenni tilos és életveszélyes!" felirat. Ez a kilátó is kilőve.

A geodéziai torony a Nagy-Hársas tetején - lezárva

Jobbkanyar, irány lefelé, majd balra, erdős-árnyékos, kellemes rész következett. Az itiner itt kissé szűkszavú, de a térkép alapján a nem túl gyakori nevű "Dagonya" ellenőrzőpontot valahová a Kis-hegy környékére tettem, már csak a Gyöngyöspata felé vezető jelölt erdei út miatt is - mint később kiderült, helyesen. Ez a szakasz jól járható volt, még egy kicsit gyorsultam is.

Útban a Kis-hegy felé

A szőlőskert oldalában vezető talajútról megint szép kilátás nyílt Gyöngyöspatára és a Kecske-kő kúpjára is. Ahogy lefelé poroszkáltam, sikerült elkövetnem a túra egyetlen elkavarását, túlmentem a ponton, ahol balra kellett volna kanyarodnom (gondolom a Labodás-oldal északnyugati végének vonalában), de vissza már nem akarózott fordulnom, inkább csak Gyöngyöspata felé fordultam és elindultam a mezőn át.

A Mátra vonulata a Jobbágyi-oldalból

Szemben a Kecske-kő

Elsőre hibátlan ötletnek tűnt, pláne, hogy belebotlottam egy vadszamócás foltba, ahol megettem egy marék gyümölcsöt, másodjára, amikor lenavigáltam magam a Labodás-völgybe, már nem annyira. Az erdő aljnövényzete itt annyira sűrű volt, hogy csak a vadászlesek között kitaposott kanyargós ösvényeket tudtam használni, de nagy nehezen sikerült kilyukadnom a völgy túloldalán egy szögesdrótos tetejű kerítésnél, amit nem kellett megmásznom, mert (alighanem egy előzékeny vaddisznó közreműködésével) akkora lyuk tátongott rajta, hogy simán átfértem még hátizsákkal is. A kerítésen belül átvágtam egy gyümölcsösön, a túloldali kerítésen szintén találtam egy lyukat, innen pedig már csak egy kaszálatlan lucernáson kellett átmennem átlóban, hogy pont egy lengedező sárga szalagnál kössek ki a Gyöngyöspatára vezető talajútnál. Gond egy szál se, a jó átlagnak lőttek, de nem tévedtem el.

Gyöngyöspata, baloldalon a Várhegy sötétzöld foltja

Gyöngyöspatán kisebb emelkedő után újabb ellenőrzőpont, ezúttal egy kisboltnál, tartottam egy kisebb pihenőt és ahogy az itinert nézegettem, a műemlék templom ezúttal kimaradt az útvonalból, az elkavarás (és a kétóránként Hatvan felé járó vonatok) miatt pedig nem akartam külön időt áldozni rá. Talán majd legközelebb.

A végtelenbe nyúló sárga sáv az Úrráteszi-részen

Jött a sárga sáv, végig az Úrráteszi-rész tengelyében - ekkorra szépen kisütött a nap és nem volt a legjobb élmény végigtalpalni árnyék nélkül a javított talajúton. A sárga kereszt leágazását majdnem eltévesztettem, de épp ott ültem le enni egy kicsit, ahol elvált a sárga sávtól, továbbindulás előtt pedig sikerült megtalálnom. Innen erdőben vezetett az ösvény, az itinerrel ellentétben egészen sűrűn és jól jelölt szakaszon, János-vára csúcsa mellé, ahol személyzet nélküli volt az ellenőrzőpont.

Újabb ereszkedés következett, egy kanyargós szerpentinen a Zám-patak (vagy térkép szerint a Rédei-Nagy patak) völgyébe), azzal a tudattal, hogy ami szintet itt leadok, a Tilalmas-tetőre menet vissza kell emelkedni, de itt ezt semmiféleképpen sem lehetett volna kiküszöbölni. A patakmedertől zöld sáv jelzés, vissza 400 méteres magasságba, ezzel a túra szintbeni részével nagyjából végeztem is, innen már csak ereszkedni kellett a cél felé.

A Zám-patak medre

Innen kezdve elhagyta az útvonal a jelölt turistautakat, ezért a szalagozást helyenként erősen kellett figyelni, de összességében elég volt, itt próbáltam visszahozni valamit az időből és ez sikerült is. A Tilalmas-tetőn még megálltam fényképezni, innen is szép kilátás nyílt Gyöngyöspata felé.

A túra utolsó ellenőrzőpontján, Szent kereszt kútnál még az sem tűnt lehetetlennek, hogy megázok még a célba érés előtt, szerencsére ezt sikerült megúsznom, és valamivel a tíz órás szintidőn belül teljesítenem a túrát.

A Szent Kereszt kút

Ötletes tető a kút fölött

Táv: 48,7 kilométer
Menetidő: 9 óra 50 perc
Bruttó sebesség: 4,95 km/óra

Szintemelkedés: 1700 méter
CsCs pont: 34,9 pont

Összesítve:
Szintemelkedés: 15425 méter
CsCs pont: 438,7 pont

Nem rossz kis túra ez, érdekes, hogy a rendező a TTT honlapra írt kis összefoglalót a tapasztalataikról. Nyilván lehet csiszolni az itineren és a szalagozáson is, én inkább amondó vagyok, hogy az aszfaltos távok hosszát kellene valahogy lecsökkenteni, de úgy, hogy a két nagy emelkedő megmaradjon - számomra legalábbis ezek adták a túra sava-borsát. Biztos vagyok benne, hogy jövőre jobb lesz.

H2T