2014. június 14.
Útvonal: Diósjenő -> Tompaharaszt -> Pénzásás -> Drégelyvár -> Kőkapu -> Csitári-kereszt -> Bernecebaráti -> Kemence -> Fekete-völgy -> Hamuház -> Bányapuszta -> Nagybörzsöny -> Koppány-nyereg -> Széles-hegy -> Nagy-Galla -> Ódamásd -> Sukola-kereszt -> Szob
Nagyobb (több. mint egy hónap) kihagyás után egy erős feladatot vállaltam be, 66 kilométer a Börzsönyben. Nem is voltam teljesen biztos magamban, a 40 kilométeres táv nagybörzsönyi kiszállója adta volna magát tömegközlekedési szempontból is, végül azonban a Magas-Börzsönyt körbekerülő leghosszabb táv mellett maradtam. Időjárási szempontból kiválónak ígérkezett a hétvége, a kánikula végetért, esőre nem kellett számítani.
Korán kezdődött számomra a nap, a rajtba eljutás nem volt egyszerű, megvolt aznap reggel minden, ami csak lehetett: késve indulás, állás a végállomás előtt kétszáz méterrel, rohanás az átszálláshoz, a jegyautomata nem veszi be a papírpénzt, indulási hely keresés. Szerencsére sikerült mindent megoldani és a tervezett időben el is rajtolhattam. A 66 kilométeres túra gyakorlatilag három, huszonegynéhány kilométeres szakaszból állt össze, amire a három 20 és két 40 kilométeres résztáv is épült.
I. Diósjenő - Bernecebaráti
Diósjenő központján átvezető, pár száz méteres szakasz után máris az erdőben vezetett a túra útvonala, leginkább fiatal vagy sarjakácosok között, csalános aljnövényzettel, talajutakon. Az első pont viszonylag közel esett, a Kámori-völgyben a Görbe-patak medrében alig csobogó víz keresztezése után (ez az összes patakra igaz volt a túra során), a rajttól 4,1 kilométer megtétele után (43 perc alatt).
Csalános-akácos a Kámori-völgyben
Az akácerdőt tölgyesek váltották fel, ahogy a Törökasszony útján a Disznós-árok keresztezésével szolid emelkedőn feljutottam Pénzásásig. Itt már azért érezni lehetett, hogy meleg lesz, szerencsére az erdő árnyékában kellemes túrázóidő volt. A második ellenőrzőpontig tartó 3,7 kilométert 40 perc alatt tettem meg.
Hibátlan információs tábla...
... és felújított turistaház Pénzásásnál
A Drégelyvár felé vezető úton már megjelentek a világos törzsű bükkök is, de jellemzően 20-30 méter magas tölgyfák között kanyargott az út vízszintesen, kisebb-nagyobb szintbeli eltérésekkel is hullámozva, aztán először a várromhoz vezető elágazáshoz jött egy emelkedő, kőtömbök között elvezetve, majd az elágazást elhagyva a Kecske-bércre egy újabb, innen pedig már nem volt messze a harmadik ellenőrzőpont a Sárkány-törésnél. 5,8 kilométer egy óra alatt.
Kilátás a Tányéros-tetőről dél felé
A kék sáv jelzés innen a Kalakocs-völgy északi oldalán, a gerincen vezetett tovább, szép kilátással a fák közül a szomszédos csúcsokra és gerincekre. A Kőkapu után, az erdőirtástól kezdve jó pár száz méteren keresztül sehol sem volt jelzés, az út megfelelő irányú vonalvezetése mellett is már éppen kezdtem elbizonytalanodni, mikor egy borzasztóan sűrű tölgybozótosba fordulva újra találtam két jelzést. Innen aztán lassan, fokozatosan átvették a tölgyek helyét bükkök, majd a Fenyves-oldal fölött valóban méretes fenyőfák nőttek. Hátrafelé visszanézve a gerinc látszott, ahol elhaladtam, balra messzebb a börzsönyi Hegyhát, alul pedig a Nagy-völgy, mindez sötétzöld erdővel borítva. A következő pont a Csitári-kereszt volt, 6,6 kilométer és egy óra tíz perc után.
A távolban, a Börzsöny lábánál Hont
Szemben az Ozmotring, messzebb a börzsönyi Hegyhát gerince
Az ösvény lassan ereszkedni kezdett, majd egy meredekebb, sziklás-görgetegköves szakasz után bevezetett Bernecebarátiba, ahol az első etetőpontot értem el (3 kilométer 30 perc alatt). A kínálat hibátlan és bőséges volt mind inni-, mind ennivaló szempontjából, épp ebédidő is volt, eltöltöttem jó tíz percet itt.
II. Bernecebaráti - Nagybörzsöny
A falu kőfallal kerített erődtemploma mellett vezető emelkedő leküzdése után, a frissítőponttól mindössze másfél kilométerre, a temetőnél helyezték el a szervezők a következő ellenőrzőpontot (gondolom a rövidítések elkerülése miatt). Érdekesség a helybeli hírességekről állított információs tábla a kerítés mellett.
Trianon-emlékmű Bernecebaráti fölött
A borospincéket elhagyva sáros, mély traktornyomos úton jutottam ki egy mezőre, majd rövid idő múlva már be is értem egy újabb faluba - hosszú aszfaltos szakasz kezdődött itt a verőfényes napsütésben és melegben. Útközben megjutalmaztam magam egy jégkrémmel, majd a Kemence-patak mellé fordulva folytatódott az út (itt sem volt sok víz a mederben). Elhaladtam a kisvasút végállomása mellett, Csarnapusztánál az egyik vasúti kereszteződést javították-csákányozták, a strandon nyaralók fürdőztek - kívülről hívogatóan nézett ki a kék víz a medencékben, de nekem volt még hátra harmincnyolc kilométerem.
A börzsönyi főalappontig tartó 6,4 kilométer távolságot körülbelül egy óra alatt gyűrtem le, majd kaptattam tovább az aszfalton, amiből itt már nagyjából elegem volt, persze tudtam, hogy Nagybörzsönynél és Szobnál is lesz még belőle.
A börzsönyi szintezési főalappont
A panziónál aztán végre elfogyott az aszfalt és következett a túra legkülönösebb és egyik legérdekesebb szakasza a Fekete-völgyben. A Csarna-patak mellett haladva, azt sűrűn keresztezve az egykori kisvasút nyomvonala mellett vezetett a túra útvonala, helyenként egyszerű erdei gyalogösvényen, helyenként a patak sziklás-köves medrében, néhol a 60 centiméteres nyomtávú sínpár között. A vasút gyakorlatilag megsemmisült, helyenként teljesen eltemetődött, majd kibukkant a föld alól. A leglátványosabb részeket a víz rombolása hozta létre: akadt szakasz, amit hatvan-nyolcvan méteres hosszban alámosott, itt a sínek és talpfák ferdén lógtak a meder fölé; több helyen lezuhant a medren átvezető acél "hídelem", és a sínek magukban lógtak a víz fölött, megtekeredve; másutt uszadékfák és görgetegkövek lepték el a sínpárt; máshol az egyik sínszálat letépte és derékszögben kihajlította a víz sodrása; vagy jó tíz méteres, magához visszahajlott sínt is lehetett találni a bokrok között. A kontrasztot pedig fokozta, hogy most alig bokáig érő víz csörgedezett a meder alján, a kövek között. Nem is értem, a katasztrófaturisták még hogy nem fedezték föl maguknak ezt a völgyet.
A Fekete-kút
A természet fölényesen győzött a kisvasút ellen
A völgy végén újabb ellenőrzőpont a Hamuháznál, 4,5 kilométert tettem meg 56 perc alatt. Ezt a pontot jelöltem meg magamnak, mint a táv felét; délután fél kettő volt ekkor, jó tempóval haladtam, még bőven jobbal is, mint a kezdetben kitűzött este tíz órás beérkezés. Persze rövid napra egyébként sem számítottam (mint később kiderült, indulástól érkezésig éppen 24 órás programot jelentett ez a túra).
Nagyobb emelkedő következett, a Pintér-patak meredek oldalfalú völgyében, fokozatosan emelkedve a gerincig. A 200 méteres szintemelkedés kevesebb, mint két kilométeren ránézésre nehezebbnek tűnt, mint amilyennek a valóságban bizonyult, de (még) jó erőben voltam. A Pintér-bérc mellett délről elhaladva a bányapusztai ponthoz érkeztem, 2,5 kilométer félóra alatt. Fülledt meleg volt Bányapusztán, fehér gomolyfelhőket sodort fölém a feltámadó erős szél, nem tűnt kizártnak egy heves zivatar érkezése sem.
Bányapuszta
A Katalin-forrás
Hosszú, lejtős, eseménytelen szakasz, szintén részben aszfalt következett a Bánya-patak mentén Nagybörzsöny felé, ez a rész ismerős volt a Négylevelű túráról. A bogár-kerti ellenőrzőpontig 5,1 kilométert tettem meg 1 óra 10 perc alatt, majd az igazolóbélyeg beragasztása után rögtön haladtam is tovább, megint aszfalton, ami ezúttal ráadásul jóval hosszabb lett, mint amivel terveztem.
Erdőirtás a Bogár-kertnél
Három órára értem a nagybörzsönyi vízimalomhoz, ami azt jelentette, hogy a táv kétharmadát már megtettem. Így a nyolc óra előtti beérkezés is igen valószínűnek tűnt már. Egy negyedórát pihentem és frissítettem, a megszokott kiváló kínálatból.
A nagybörzsönyi vízimalom kereke
III. Nagybörzsöny - Szob
Második világháborús emlékmű, Nagybörzsöny
Nagybörzsönyből kifelé haladva előbb a főteret, majd a Bányász-templomot, végül a Kálvária-dombot hagytam el, és kellemetlen meglepetésként ismét egy aszfaltúton gyalogoltam tovább, jó két-két és fél kilométert a Farkas-völgyben. Az is eszembe jutott, hogy a hasonló francia és olasz utakon országúti kerékpárosok szoktak versenyezni, de gyalogosok? A táj itt is gyönyörű volt, főleg a domborzati elemek: balról a Hosszú-bérc gerince, jobbról a Farkas-bükkös, majd a Közép-hegy magasodott fölém, szemből pedig a Nagy-Gyertyános és a Tolmács-hegy csúcsa emelkedett.
A Farkas-völgy
Hiába kezdett emelkedni a Koppány-nyeregig vezető alig egy kilométeres ösvény igen intenzíven, nagyon örültem a letérésnek az aszfaltról, megmászva a közel kétszáz méteres szintemelkedés hátralevő részét újabb ellenőrzőpontra értem, hat kilométert egy óra tíz perc alatt megtéve. Itt néhány csepp eső is esett a hegy fölé sodródott sötét viharfelhőből, de szerencsére a komolyabb csapadék elmaradt, csak egy plusz ösztönző lett a gyors továbbhaladásra, mert azért megázni nem volt kedvem.
Az ellenőrzőponttól hamar ki is értem a Koppány-nyeregbe,de a fölfelé vezető útnak még nem volt vége. Ugyan a Vörös-haraszt-völgyig és a benne futó Letkési-patakig lefelé tudtam kocogni, de onnan három rövid, ám izzasztó emelkedő következett a széles-hegyi ellenőrzőpontig, amiknél már éreztem, hogy a lábaimban van már bő ötven kilométer. Ömlött rólam az izzadság, míg ezt a 2,4 kilométert megtettem 35 perc alatt.
A Vastag-hegy és a Kopasz-hegy kettőse
A Széles-hegyről ismét lejteni kezdett az út, én pedig megint belekocogtam lefelé, örülve a viszonylag haladós résznek - mint ez kiderült, hiba volt. A zöld sáv kitérését balra észrevettem ugyan, de elhaladtam mellette a lefelé vezető úton egyenesen, ahelyett, hogy jobbra fordulva maradtam volna a kék sávon. Az itinerhez mellékelt térképen jól látszik a törés, az én turistatérképemen itt nincs is jelölve a zöld sáv. Ráadásul nem is fordultam vissza, hogy korrigáljam a hibát, hanem a Nagy-Gallától délre kilyukadva kerültem vissza a kék sáv jelzésre, ami azt jelentette, hogy kétszer mászhattam föl a hegy derekára. Időben mindez azt jelentette, hogy legalább egy félórát elvesztegettem, ami a túra útvonalán 2,8 kilométer lett volna, nekem 55 percembe került. Nem nagyon örültem neki, de csak magam tehettem róla, szerencsére sokat nem osztott-szorzott az időveszteség. Némi pozitívum, hogy le tudtam fényképezni a Csák-hegyi andezitbányát és láttam a Nagy-Galla szép, szabályos kúpját a mezőről.
Bánya a Csák-hegy oldalában
A Nagy-Galláról lefelé megint kocogtam, hogy valamennyi időt visszahozzak, de már nem mozogtam olyan könnyedén, a Misa-réti-patak völgyébe lefelé kanyargó úton, a fiatal, sűrű, sötétzöld erdőben, a patak keresztezése valahogy nagyon messzinek tűnt. Innen erőltetve gyalogoltam tovább megállás nélkül a Vasutas-forrásig, fiatal tölgyes erdőben, ami elég sűrű volt ahhoz, hogy alkonyati fényviszonyok uralkodjanak benne már este hét óra előtt is. A Vasutas-forrás már azt jelentette, hogy hatvan kilométer megvan, gyakorlatilag már csak a célegyenes van hátra. A forrást nem találtam, azon a részen, ahol a kék kereszt jelzés kiágazik a kék sávból, csurgott ugyan valami a bodzásban, de nem tűnt valami kijártnak, így aztán kimaradt az ide tervezett megállóm.
A műút keresztezése után már csak egy rövid erdei szakasz maradt búcsúzóul, néhány megjelenő szúnyoggal, onnan legelő, ahol már messze nem volt olyan hűvös és sötét, mint a Misa-réti-völgyben és kiértem az utolsó ellenőrzőponthoz, a Sukola-kereszthez. 7,3 kilométer egy óra tíz perc alatt nem rossz teljesítmény, még ha kevés emelkedő is volt benne, hiszen 55 kilométert (minimum) megtettem már a szakasz előtt, ez magyarázza azért kissé, hogy miért nem volt annyira kellemes.
Következett az utolsó három kilométeres, aszfaltos szakasz a célig, ami már egyáltalán nem esett jól. A térkép gyümölcsösnek jelölte a Szob előtti területet, ami a valóságban már egy elburjánzott bozótos, sajnálatosan jellemző, hogy a túra elején és végén is a lakott területhez közel eső terület a legelvadultabb. A településen belül a szalagozás egyértelmű, a cél pedig nincs messze. (Szerencsére a vasútállomás sem.) Egy újabb hosszútávú túrát teljesítve (az ötödik különböző a sorban). A száz kilométer még nagyon messzinek tűnik...
Nem könnyű túra, kell hozzá a jó erőnlét, még ha az összesített szintemelkedés gyenge átlagosnak mondható is. Az útvonal változatos, az én ízlésemnek túl sok aszfalttal. Az ár-érték arány jó, tekintve a háromszori bőséges etetőpontot és a célban járó kiváló gulyáslevest. Az itiner nyilván nem lehet túl részletes a táv miatt, útleírás nincs és nem is hiányzik (hiszen a táv végig jelzésen halad), a pontok ikonjai viszont túl nagyok, sok mindent takarnak/árnyékolnak. A szalagozás rendben van, az ellenőrzőpontok a távhoz képest kifejezetten sűrűn elhelyezettek (7 kilométernél messzebb egy sincs). Erősen ajánlott saját turistatérkép (az itinerhez használt térkép néhol eltért a saját turistatérképemtől), az időjárás ismeretében pedig ivóvizet vinni kötelező. Összességében átgondolt, minőségi szervezés.
Tanulság: fáradtan is, sietve is figyelni kell az útvonalra, a hiba javítása nem mindig az előremenettel egyszerűbb. Érdekes, hogy van 65-66 kilométeres túra a nyári napfordulóhoz és a téli napfordulóhoz közel is. Tagadhatatlan előny, hogy ez végig világosban teljesíthető. És még egy dolog, amit megtanultam a túra alatt: nem minden kék sáv turistajelzés az Országos Kéktúra része, mint például jelen túráé sem az. (Csodálkoztam is, hogy a Csóványos kimarad, így nyilván érthető.)
Táv: 66 kilométer (itiner szerint)
Menetidő: 12 óra 33 perc
Bruttó sebesség: 5,26 km/óra
Állásidő: 1 óra 4 perc
Nettó sebesség: 5,75 km/óra
Szintemelkedés: 1450 méter
CsCs pont: 21,9 pont
Összesítve:
Szintemelkedés: 32261 méter
CsCs pont: 885 pont
H2T
Utolsó kommentek