Erdőkerülő

A Nagy-Hársas helyett mégiscsak Pilis lett belőle, ugyanis Pesten tartózkodtam, így teljesen kézenfekvő volt egy újabb tervmódosítás.

Útvonal: Csillaghegy ► Kevélynyereg ► Csobánka ► Szurdokalja ► Pilisszentkereszt ► Fagyoskatona ► Tölgyikrek ► Lajosforrás ► Jandaház ► Pomáz

Hat óra körül értem oda Csillaghegyre: kifejezetten hideg reggel volt (az Ürömi úton caplatva a leheletem is látszott). Nevezés előtt még belecsöppentem egy spontán díjátadó ünnepségbe, az indító úriembernek a magam részéről is gratulálok, bár a ceremónia lefolyása alatt összeverődött 10-15 ember, akik a rajtra vártak.

Minimáltúrának hirdették (azt hiszem, ez meg fog érni egy külön posztot), de arra azért nem számítottam, hogy a rajtidő rögzítése a túrázóra van bízva (akkor minek a szintidő, ha vagy ellenőrzik, vagy nem?). Az itinerrel nincs különösebb gond - más túrákon is találkoztam már hasonló, kissé zagyva verzióval -, mondjuk nem igazán látom át, miért lenne nehézkes rászerkeszteni a hátoldalra egy útvonalvázlatot, de ez legyen a legkisebb gond. (Tegyük hozzá a pontosság kedvéért, hogy soha életemben nem szerveztem teljesítménytúrát.)

06:14-kor indultam el, a tervem hét óra alatti teljesítés volt (a szintidő meg nyolc).

"Nincsen túra elb@szás nélkül."

Nekivágtam a hideg reggelnek és egy bemelegítő emelkedő után (na azért nem volt salgótarjáni jellegű) már benn is caplattam a zöldben. Valóban szűkek az ösvények, nem tűnik túl kijártnak a piros sáv erre. Pozitív, hogy hamar ki lehetett jutni a betonról.

Kilyukadtam a mezőre: előttem egy fél jelzés sincs, a füves placcon túl a Budakalász-Üröm műút, azon túl meg egy csúcs - talán a Kőhegy. Most már tudom, hogy ott rontottam el a dolgot, hogy túlságosan balra (dél felé) tartottam, talán 500 méterre tértem le a piros sáv vonaláról. Nem estem kétségbe, hiszen azért nem voltam teljesen vakon a környéken, fontosabbnak tartottam, hogy folyamatosan haladjak a megfelelőnek saccolt irányba, mint hogy hosszadalmasan tájoljak - minimáltúrára szerelkezve ennek túl sok értelme nem is lett volna.

Először egy villanyvezeték alatti irtáson folytattam az utam, aztán irány be jobbra, a vadrózsás-egyéb szúrós cserjés bozótba. Kevés emberméretű tiszta sáv, annál több járhatatlan bokros, néhol köves szakadások és néhány kecskejellegű ösvény - hamar kiderült, hogy a viszonylag egyenes vonalú haladás és a szintvonalon maradás egyaránt képtelenség, próbáltam továbbra is északnyugati irányba menni, amerre fokozatosan emelkedett is a terep. Végül felértem a hegytetőre, ami kissé nyíltabb jellegű volt, itt már fel is csillant a szemem, hogy talán jobban tudok haladni, de korai volt az öröm - innen kezdve gyakorlatilag csak vaddisznócsapásokon tudtam mozogni, néhol négykézláb. Ráadás bónuszként egy masszívabb borókajellegű bokor csak jelzésértékű, mintegy negyven centis rést tépett a hátizsákomra (pedig a kisebbel indultam).

Nyugati irányú kilátás tévelygésem helyéről

Szuper reggeli alapozása ez egy túrának.

Körülbelül félórás rambózás után sikerült kikeverednem a piros sávra, egy kis szerencsém is volt, ha kétszáz méterrel nyugatabbra érek ki a bozótból, akkor pont elkerülöm az ösvényt és tájolhatok tovább. Így viszont újult lendülettel vághattam neki a Nagy-Kevélyre vezető útnak (egy leelőzött trió a fölfelé vezető emelkedő meredekségéről beszélve keménynek minősítette, én így utólag nem értek vele egyet, egy közepesnek elmegy).

Pilisvörösvár látképe a Kevélyről

A tévelygés nem vágta tönkre az átlagomat, csak visszavetette, nagyjából egy óra húsz perc után jártam 6,9 kilométernél. A Kevélyről lefelé elkezdtem futni - nem tűnt jó ötletnek ennyire az elején, de javítani akartam az átlagtempót. A köves csapás lefelé elég bokagyilkos, figyelni kellett nagyon a talajfogásokra.

Az első ellenőrzőpontra, a Kevély-nyeregbe 07:53-kor értem oda (7,7 km). Futás tovább, lefelé. Itt már szélesebb ösvény vezet lefelé, kövek sehol, a meredekség is rendben - ideális futóterep Csobánka határáig.

Itt aztán újabb tájolás: a piros kereszt egyetlen jele egy fán az erdőben, húsz-harminc méterre az első háztól, aztán semmi, így aztán a helyismeretre alapozva caplattam tovább (az aszfalton már nem akartam erőltetni a futást ennyire az elején). Az autóbuszállomás felé aztán vissza is tért a piros kereszt, de fogalmam sem volt, hogy honnan és azt se igazán értettem, mire gondolt az itiner írója:

"(...) nagyfeszültségű vezeték alatt 50 m után jobbra, le a házak között, majd jobbra az árokparti lépcsőn a buszmegállóhoz. (...)"

Bizonyos vagyok benne, hogy ez a legmegfelelőbb útvonal, de amerre én mentem, ezeket az instrukciókat kissé bajos lett volna megvalósítani.

Úgy egyébként értem én, hogy: 

"A túra a terepen mindenütt jelzett úton halad, arról letérni, rövidíteni nem szabad."

De mi van egy olyan delikvenssel, mint pl. én, aki a járt utat elhagyja a járatlanért: az első ellenőrzőpontra beérve közöljem a pontőrrel, hogy többet haladtam eddig a túra útvonalán kívül, mint rajta és kérjem az azonnali diszkvalifikációmat?

Ezután egy húsz percig nem is volt gond, sikerült átjutnom gond nélkül Csobánka elit környékén a buszforduló tájékán, de ahogy elhagytam a "civilizációt", a jelzések is megritkultak - például útelágazáshoz nem kell festeni semmit, nehogy tudja a paraszt, merre is forduljon. Pedig egynémelyik út mellé diszkréten elhelyezett hűtőszekrény elég korosnak tűnik ahhoz, hogy akár turistajelzést is lehessen festeni rá, legalább valami hasznát lehessen venni.

És csak tovább, Szurdokaljáig. Az idő már Csobánka után is elég meleg volt, hogy a pulóvert levegyem, az erdő szép és néhol még jelzéseket is lehetett találni.
09:25, beérek a Szurdokalja ellenőrzőpontra (16,4 km, eddig 5,2 km/órás átlag, kicsit keveslem, de azért simán a tervezett időn belül van, ami az elején beiktatott elkavarást tekintve elég deréknek mondható).

Egy régi ismerős rész következik, végig a szurdokvölgyben Pilisszentkereszt felé. Meglepődve veszem észre, hogy a szurdok alja szinte teljesen száraz, alig néhol sötétlik egy-egy pocsolya a kövek között. Féltávnál megelőzök egy idős hölgyet - emlékszem rá még Csillaghegyről és érzem is, hogy nincs rendjén az, hogy húsz percet három és fél óra alatt hoztam be rajta, főleg hogy a szurdokvölgy tagolt terepe őt jelentősen jobban lelassította, mint engem. De innentől legalább már csorog egy kevés víz a völgy aljában.

Víz a szurdokvölgyben

Szentkeresztig nincs nagy gond, bár egy idősebb kartárs GPS-sel szerelve majdnem tévútra visz, de aztán még időben módosítunk. Pilisszentkereszt központjában elhagyom az 50 kilométeresek távját, én megyek a piros sávon tovább. Erős kis kaptató a Cserfa utcában, mikor utoljára erre jártam, akkor pont az ellenkező irányba mentem.

Elágazásnál megint nincs jel, próbálgatom mindkét (kétszáz méterrel arrébb már négy) utat, míg végre nagy nehezen találok egy piros sávot. Tovább, tovább.

Az itiner nem sokat segít, már meg sem próbálom találgatni, hogy a Fagyoskatona erdészeti út vajon melyik és hogy tényleg 2,2 kilométert kellene caplatnom a műúton (a valóságban kb. 220 métert) vagy én nem vagyok képes fölfogni a túraszervezők agytekervényeinek lüktetését.

Problémák aztán természetesen megoldva, megyek tovább a sárga sávon, irány a Tölgyikrek.

Jelzés inkább nincs, mint van, szerencsére kevés a kereszteződés és még én is képes vagyok elkavarás nélkül megoldani. Sajnos úgy tűnik, hogy amerre a zarándokút jelzéseit festették, ott feljavították a régi turistajelzéseket is, másutt meg lehet keresgélni az öreg, lepattogzott négyszögeket.

Nagyon nindzsa üzemmódban gyaloglok: egy kisebb róka tőlem tíz méterre ugrik fel és menekül kőhajításnyi távolságra - megpróbálok róla fényképet csinálni, sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Róka helyett csak ezt a mohás követ sikerült lefényképezni

A Tölgyikrekre érek 11:08-ra (25,9 km, eddig 5,28 km/óra) és itt döntést kell hoznom. Ha megyek tovább megállás nélkül, akkor nagy valószínűséggel beérek hét órán belül, hiszen már csak 10,4 kilométer van hátra. Innen viszont már nincs emelkedő, tehát a nehezebb felén már túlvagyok, akár meg is állhatok egy ücsörgős félórára, ha megelégszem azzal, hogy a nettó időm legyen 5 km/ó fölött.

A második opció mellett döntök, letelepszem egy fatörzsre és kényelmesen megebédelek - közben elcsodálkozom azon, hogy mennyi külföldi mászkál körülöttem, hallok német és angol szót is.

Ebéd után megint tájolok, mint a kiszántott pocok, végül a pontőr igazít útba és haladhatok is tovább.

Útban Lajosforrás felé

Egészen addig nincs baj, amíg a piros kereszten ki nem érek a javított talajútra, amiről bizonytalanul sejtem, hogy Lajosforrásra vezet. Csak sejtem, jelzések persze megint az ablakban. Ismét felbukkan mögöttem az idősebb sporttárs és a GPS segítségével el is igazít - aztán bepróbálkozik a zöld háromszögön valamelyes rövidítéssel - féltávig egyetértek vele, aztán megyek tovább a nagyjából helyes irányba, ismét csak a "haladás a tájolás helyett" jegyében.

Megvan Lajosforrás is, a pontőr egyik kutyája harapós, a másik barátságos, a harmadik semleges, pecsét és megyek is tovább.
Sárga kereszten kocogok tovább, egyértelműen jön a túra vége, egy jó ideje csak lefelé haladok.
Megelőz a GPS-es sporttárs - ő átvágott a Lajosforrás fölötti hegygerincen, ezek szerint még jó, hogy leoldottam róla, elég volt a reggeli toronyiránti közlekedés nekem (és az én megoldásom volt a gyorsabb is).

Hamar elérem a Janda Vilmos kulcsosházat - pecsét és tovább a zöld háromszögön. Az út továbbra is lejt.

Utolérek egy kirándulót, aki kissé megijed: nem hiszem el, hogy ilyen csöndesen mászkálok. Könnyen összehaverkodom bohém kölyökkutyájával, aki fölriaszt egy méretes őzet. Megpróbálom lefényképezni, ahogy átszeli az ösvényt, de természetesen túl lassú vagyok. Már csak egy vaddisznó hiányzik a mai napról.

A hátralevő idő pedig Pomázon való átkeléssel történik: a jelek megint észbontó sűrűséggel tobzódnak, különösen a kereszteződések környékén - valahol megint elvesztem a zöld sávot és az ésszerű üzemmódra állok át. Ez a túra már az elején is a saját útvonalról szólt, ne legyen ez másképp a végén sem.

Hat-hétszáz méterrel a vége előtt érek vissza a zöld sávra, (itt mondjuk már nehéz is lenne más utat találni) és elfoglalom magam azzal, hogy a túloldalon magassarkú cipőben haladó lány sebességét csodálom: nem fogom vissza magam és alig vagyok gyorsabb nála. Végül azért megelőzöm, beérek a pomázi HÉV-állomásra és teljes tanácstalanságban ténfergek, míg meg nem szólít egy idős hölgy, akiről kiderül, hogy a pontőr, csak várni kell még a kitűzőkre. Oklevél ma nincs, ami nem is baj, hiszen ha szavazni kell, sokkal inkább pártolom a kitűzőt az oklevélnél, na de ezen a kitűzőn "Pilis 50" a felirat. Mindegy, nem számít. Én tudom, hogy csak 35 kilométer volt.

Adatok:
Megtett út: hát legalább 36,3 kilométer, plusz a kavargások (GPS nélkül viszont ezt csak saccolni tudnám 2-2,5 kilométerre, de az átlagokba nem számoltam bele)
Teljes idő:          7 óra 20 perc (állásidő 45 perc)
Bruttó sebesség: 4,95 km/ó
Nettó sebesség:  5,51 km/ó

Nem mondhatnám, hogy nincsenek negatív érzéseim a túra után.
A pozitív része: szép és változatos vonalvezetés, kevés aszfalt (vagy csak jól elosztva?).
Negatív: "minimálitiner", néhol katasztrofális jelzések.
Kevés benne az emelkedő, inkább csak hullámzás, ennek ellenére több szakaszon rosszul futható meredekség vagy kövek miatt.

Kezdő túrának a fenti negatívumok miatt biztosan nem ajánlanám, közepes szinttől kezdve már hangulatos.

Tanulság1: 30-40 kilométer simán benne van a lábamban.
Tanulság2: Sose bízz meg gondolkodás nélkül a GPS-es emberben!

H2T