Erdőkerülő

2014. június 28.

Útvonal: Gyöngyöspata -> Kecske-kő -> Gyöngyöspata -> Vár-hegy  -> Kántor-domb  -> Virág-domb  -> Fajzat  -> Sás-tó-domb  -> Káva  -> Tót-hegyes -> Péterke-hegy  -> Szalajkás-tető  -> Vörös-kő-bérc  -> Mátrakeresztes  -> Keresztesi-nyereg  -> Babik-kút  -> Világos-hegy  -> Kőmorzsás-tető  -> Fajzat  -> Havas  -> Tehéntánc  -> Gyöngyöspata

Korábban szerettem volna Gyöngyöspatára érni, mint ahogy ténylegesen sikerült, de ez nem okozott semmiféle fennakadást, az adminisztráció előnevezés nélkül is gördülékenyen és gyorsan ment.

Bemelegítésként a túra útvonala a falu nyugati oldalán tesz egy kunkort, rövid aszfaltos táv részben a pincesoron, majd kőkeményre száradt talajút, emelkedő fölfelé a Kecske-kőre a villanyvezeték alatt, az ösvényen és körülötte öt-tíz centis vékony fatörzsek csonkjai meredeznek.  A kilátás szép, nyugatra Szűcsi, keletre a dombok közti völgybe simul bele Gyöngyöspata, a falun túl pedig a Mátra vonulatai. Az időjárással semmi gond, néhány kóbor felhő van csak az égen, jó túraidő. Félóra alatt megvan az első 2,6 kilométer, a szintemelkedés is elkezd gyűlni, hiába, valahol össze kell jönnie annak az 1600 méternek.

A Szűcsi-tó a Kecske-kőről

A kunkor annyira önmagába fordul, hogy lefelé és fölfelé is mindenki ugyanazon a keskeny ösvényen botladozik. Odalent egy túratárs biztos-ami-biztos alapon még rákérdez, hogy tényleg a fölfelé kanyargó oszlop után kell-e menni, még abban is megerősítem, hogy lejönni is itt kell.

Innen átvágok Gyöngyöspatán, át a pincesorra, ahol a szerpentin hamar egyenesre vált, ami kifejezetten rossz hatással van a meredekségre. Le is izzadok, mire fölérek a Vár-hegy tetejére, nevével ellentétben még egy kósza falmaradványt sem látok, csak egy zászlórúd árválkodik a tetőn. Újabb félóra, újabb 3,2 kilométer. Talán túlságosan is bekezdtem, de ekkor erre még nem gondoltam.

"A falu fölötti Vár-hegyen a honfoglalás után Pata vezér kőalapú palánkvárat emeltetett, amelynek alapjait feltárták."

dr. Czellár Katalin - Dr. Somorjai Imre: Magyarország
Panoráma Kiadó, második, javított kiadás
757. oldal

Gyöngyöspata látképe a Vár-hegyről

A Havas a Vár-hegy tövéből

 A Vár-hegyről továbbindulva a várakozásommal ellentétben alig lejt az út, majd északkelet felé előbb szőlőskertek között vezet, rövid idő múlva már érintetlen bozótos-ligetes részen gyalogolok a Havas tövében. Nem kellett sokat várni az első erdei szakaszra sem, amit egy sorompó vezet be, rajta egy Sikoly-képpel és a magánterület életveszélyességére figyelmeztető felirattal. Remélhetőleg csak a vadászlesek miatt. Fiatal tölgyesben haladok, az erdei út talaja vörös agyagos föld és (mint ahogy végig az egész túra során mindenütt) csontszáraz. Eleinte még akadnak szalagok, amik aztán egy idő után elfogynak, de az elágazásoknál folyamatosan jobbra tartva ott lyukadok ki, ahol kellett: ismét kultúrnövények közé, és segítek egy bizonytalankodó futó sporttársnak is. Itt inkább gyümölcsösök vannak, változó minőségben, némelyik szépen művelve, mások teljesen elvadulva.

Erdei út a Havas oldalában

Az aszfalton már határozottan meleg van, alul-felül dől a hőség. Ekkor már határozottan érzem, hogy nem volt jó ötlet ezzel a bakanccsal rajtolni, de ezen már nem lehet segíteni, maximum a kavicsot tudom kirázni belőle. Nem lesz sokkal jobb. Itt a harmadik ellenőrzőpont, a Diós-kút, 3,6 kilométer 45 perc alatt. Hát ez azért nem menne a dicsőségfalra. A ponton cseresznye az ellátás, jó ötlet.

Dióskútról már látszanak a 700 méter magas mátrai csúcsok

A következő résztáv már az igazi Mátrában kanyarog, át a Nagy-Kocsoroson kisebb emelkedőkkel, leginkább sűrű aljnövényzetű, kusza erdőben, de jól járható erdei úton; aztán Fajzatpusztánál még egy kicsit visszatér a szőlőskert, hogy jó időre elmaradjon mögöttem. Negyedik ellenőrzőpont (ami majd a tizenkettedik is lesz), 3,6 kilométer 25 perc alatt. Eszek egy zsíros kenyeret, a só jól jön, mert erősen izzadok és várhatóan fogok is.

A fajzatpusztai vendégház

Innen jön a túra első komoly emelkedője, föl a Kávára, jó két-két és fél kilométeren keresztül. Először fölkaptatok a Sás-tó-domb oldalába, balról a Havas zöld tömbje emelkedik, helyenként látszik az Alföld lapálya is, jobbról a Csöves-völgy túloldalán a Világos-hegy, Tót-hegyes és Állás-tető alkotta gerinc húzódik végig; innen egy nagyon rövid nyeregszakasz után egyre meredekebb kaptató visz föl a Káva csúcsára. Szép kilátásra itt nem kell számítani, legfölül is fák takarják minden irányban. 2,1 kilométer 37 perc alatt, ami első ránézésre nem valami acélos, de le kellett gyűrni hozzá 275 méter szintemelkedést is.

Kilátás a Káva déli oldaláról, a kép közepén a Bolya-tető

Jobbra a Világos-hegy, húsz kilométerrel később ezt is meg kell mászni

A csúcsról lefelé jól kocogható úton ereszkedek, aztán a vadkerítésnél majdnem sikerül elkavarnom, mert a széles erdei út enyhén balra kanyarodik, de jelzés nincs és két túratárs is jön visszafelé, pár száz métert veszítek csak. Az itiner elején olvasható jelmondat nagyon igaz:

"a túrán térképet használni és tájékozódni senkinek sem tilos"

Lefelé a Káváról, északkelet felé

A sárga kereszt jelzés kétszáz méter után visszavezet egy erdészeti útra, egy darabig szintben lehet haladni rajta. A tölgyesek lassan elfogynak az emelkedéssel, fiatal, sűrű bükkös veszi át a helyüket. A zöld háromszög élesen ágazik ki balra és hátrafelé, keskeny ösvényen vezet föl a Tót-hegyes felé. A csúcs alatt gyantaillatú fenyvesbe érek, a fák siralmas állapotban vannak, szinte minden águk elszáradva lóg, csak a legfelsők zöldek. Ez másutt is jellemző a túra során, talán nem bírják a szárazságot.

Az emelkedő utolsó szakasza kövek-sziklák között kígyózik fölfelé és maga az ellenőrzőpont is sziklák közé települ. Jár egy csoki a pecsét mellé. 3,6 kilométer 48 perc alatt, 203 méter részszinttel. Eltöltök odafönt tíz percet, zoknit cserélek, hátha valamivel jobb lesz, de később kiderül, hogy sokat ez sem segített. Kelet felé látszik innen a Kékestető és a tetején a tévétorony is kivehető szabad szemmel, de épkézláb fényképet nem tudok készíteni.

A Tót-hegyes csúcsa, 815 méter tengerszint fölött

Innen indul a harmadik kunkor, csak az 50 kilométeres távon indulók csemegéje. Lefelé tíz percet kevergek, míg a zöld keresztre akadok, már arra is gondoltam, hogy hagyom az egészet és kerülök egyet, a zöld négyszögön indulok Pásztó felé, de aztán megvan a helyes út és gyönyörű nyílt, napos öreg bükkösben ereszkedem lefelé a túra legmagasabb pontjáról. Négy túrázó érkezik balról, ezek szerint nem egyedül nekem volt nehézségem a helyes útvonal megtalálásával.

Kilátás észak felé a Csepegő-vágásról, a távolban a Keresztes-bérc

Erdészeti utat keresztezve enyhe emelkedő következik, át a Péterke-hegyen, majd onnan visszaereszkedve az útra már meg is érkezem a hetedik ellenőrzőpontra (Hideg-kút). 3,1 kilométer 42 perc alatt. Teszek egy kitérőt a völgybe a forrásig, a víz friss és jólesően hideg, utántöltöm a vízkészletem és így összesen körülbelül tíz perc szünet után folytatom az utam.

Hideg-kút

A Nyikom-nyereg emelkedőjétől tartottam előzetesen a legjobban, utólag már tudom, hogy a piros sávról másztam meg annak idején, és annak az útvonalnak a nehézsége nem egy kategória a zöld keresztével. Ezúttal sokkal könnyebben megy, itt inkább azon gondolkozom, hogy több, mint öt órámba fog kerülni, míg féltávig elérek és a szintidő 11,5 óra, akár még az a csúfság is megeshet, hogy kicsúszok belőle?

Felmászok előbb a Szalajkás-tetőre, majd a Vörös-kő-bérc következik, onnan már látszik a Nyikom-nyereg, Pásztó felé a kilátást a Muzsla - Nyikom csúcsok között húzódó gerinc takarja ki. Festői a látvány, ahogy a 700 méteres csúcsok közrezárják a turistaösvényt, bal kéz felől mély völgy húzódik - amilyen ezen a túrán a formám volt, persze elmosódott és életlen lett a fénykép, amit készítettem. Rövid ereszkedés után a féltávot jelentő nyolcadik ellenőrzőponton vagyok, 3 kilométer 40 perc alatt, illetve idáig összesen 23,5 kilométer 5 óra 17 perc alatt. Tény, hogy ez volt a szintesebb fele a távnak (1000 méter szintemelkedést már legyűrtem), de a második résznek már fáradtabban, kissé feltört lábbal vágok neki. 

Fenti megfontolásokból nem a piros keresztet választom Mátrakeresztes felé (bármennyire is vonzóak a vízesések, a Vidróczki-barlang kitérője meg nem fér bele az időbe), hanem a kissé hosszabb, de kevésbé sziklás, egyenletesebb piros sávot. Rövid szakaszon megint félig elszáradt fenyőfák között visz az út, aztán visszatérnek a bükkfák. A Tippanos-völgyben kanyargok lefelé, jórészt sima ösvényen, de néhol sziklás vízmosás és keményre száradt, széttaposott kocsinyomok is akadnak.

Fenyves a Vörös-kő-bérctől északra

Mátrakeresztes közelségét gépkocsizaj és villanyvezeték jelzi, a jelzések elfogynak, de átkelve egy sűrű bozótoson a Kövecses-patak partján lyukadok ki. A part meredek, esélytelen átgázolni a patakon, kerülni kell egy kicsit, hogy a hídon átkeljek. Aszfalt következik, végig a falu főutcáján a kilencedik ellenőrzőpontig, majd pecsételés után megyek is tovább, haladni kell. 3,9 kilométer 45 perc alatt. Érdekes, hogy a Keresztes-hegyen látható fenyves szélén szintén elszáradt fák állnak, de a többség egészségesnek tűnik (messziről persze). Az út emelkedik, pont a nap legmelegebb időszakában járok, kényelmetlen kapaszkodó vezet tovább az aszfaltúton a falu végéig, ahol a sárga sáv jobbra fordulva ismét az erdőbe ér. Itt legalább árnyék van.

Mátrakeresztes utolsó házai, balra a Keresztes-hegy

Vadvirágok a Nagy-Tölgyes-bérc oldalában

Az emelkedő folytatódik. Ez a leghosszabb résztáv (majdnem hét kilométer) és a legtöbb szintemelkedést is itt kell legyűrni. Hosszan kaptatok a Kis-völgyi-patak mentén, majd elhagyom a völgyet, felérve a Keresztesi-nyeregbe a zöld keresztet keresem. Néhány túrázó leragad az első négylábú villanyoszlopnál, pedig a terep nem adja, hogy itt csatlakozzon be az új jelzés: nincs előttünk keresztben javított talajút, nincs törés balra a villanyvezetékben, amiket a térkép jelez. Továbbmegyek még ötszáz métert a sárga sávon és a második négylábú villanyoszlopnál meg is van a zöld kereszt.

Még mindig fölfelé haladok, beérek egy fenyvesbe (az itiner által írt egykori kerítés helyett csak egy magasles van az elején és a végén is) és elérem a holtpontot, ez a rész esik a legrosszabbul az egész túra során. A keskeny út mindkét oldalán sötét, kefesűrűségű fiatal fenyves, csak néhol szakítja meg egy-egy nyiladék, fejben is szétcsúszok egy kicsit, rekkenő hőség, az út természetesen emelkedik, ráadásul hemzsegnek a legyek és dongók, én meg elég izzadt vagyok hozzá, hogy körém gyűljön a környék összes repülő rovarja.

Szerencsére a kínlódásnak hamar vége, a fenyves utáni ritkás bükkerdő és az erdőbe beszűrődő fény azonnali felüdülést jelent, a rovarok rögtön eltűnnek, sokkal könnyebb lépésekkel gyaloglok tovább, visszafűződve a 35 kilométeres táv útvonalára, változatosságképpen rövid lejtő jön és már ki is érek a Kunszállás rétjére.

A Babik-kút

A Babik-kútnál leülök egy öt perces szünetre, eszem egy keveset, utántöltöm a vizem. A Nyikom-nyereg óta gyakorlatilag megállás nélkül jöttem el idáig és már látszik is az eredmény: már szinte biztos, hogy be fogok érni szintidőn belül.

A rét keresztezése egy kis szintbeni szusszanás, az erdőben megint kaptató jön, ez a Világos-hegyre vezető utolsó, ami a csúcshoz közeledve egyre meredekebb lesz. A fák közül kiérve, ahogy meglátom a sziklás csúcsot, rögtön beugrik, hogy én már jártam ezen a hegyen két éve, így mindjárt ismerősebb a hely, a csupasz részen átvezető, izzasztó ösvény meg a sziklamászás a végén. A másfél óra alatt megtett 6,9 kilométer és 378 méter emelkedés egész jó tempót jelent, bár küzdeni kellett érte. Innen már nem kell rohannom, a hátralevő 13 kilométerre van 3 és 3/4 órám.

Fönt leülök, megint megeszek egy szendvicset, fényképezek. Ez a hegy valóban a Mátra egyik legszebb csúcsa, gyönyörű körpanorámával, látszik az Alföld északi pereme, Gyöngyös, a visontai erőmű, a Kékestető, nyugatra a Muzsla gerince, északon a Mátrabérc vonulata.

A Kékes a Világos-hegyről

A Mátraalja a Világos-hegyről

Lefelé nyaktörő lejtő a sziklák között, csúszkálok is rendesen, de most jön igazán jól a bakancs, tartja a bokámat, ahogy jobbra-balra lefelé ereszkedek a szerpentinen. Innen meredekebb lett volna följönni, nem bánom, hogy ezen az oldalon lefelé tartok. Amíg el nem érem az erdőt, végigkísér a szép kilátás.

Az út végig lejt, többnyire erdőben vezet, csak a Kőmorzsás-tető előtt vág ki egy rövid darabon egy javított talajútra, magán a tetőn pedig tölgyes bozótosban visz, onnan megint tölgyerdőben, majdnem nyílegyenesen, enyhe lejtéssel egészen a következő ellenőrzőpontig (Nagy-Lénia). 2,3 kilométer 30 perc alatt, nem erőltettem már a tempós haladást, ez a túra (már - ha volt ilyen egyáltalán a nap folyamán) nem a minél hamarabbi beérésről szól nekem. Itt csak a pecsételés idejére állok meg, nagyon másért nincs értelme, hiszen a pont gyakorlatilag két, egymásra merőleges nyiladék találkozásában van.

Fiatal tölgyfasuhancok bozótja a Kőmorzsás-tetőn

A Nagy-Léniáról világos tölgyesben haladok tovább, látszik, hogy ez erdőművelés alá vont terület, nyiladékok szabdalják keresztbe-kasul, az útvonal is ezeken vezet. A Más-patak (nem sok víz csorog a meder alján) keresztezése után van még egy kis emelkedő, de nem veszélyes és újra kint vagyok a Fajzatpusztára vezető műúton, az ellenőrzőpont innen párszáz méter. Újabb 2,3 kilométer 22 perc alatt. Ezen a ponton sem töltök el egy-két percnél többet, a Havas tömbje még ott magasodik bal kéz felé, és a csúcsára még fel kell mászni. "Essünk túl rajta" hozzáállással indulok tovább.

Az utolsó emelkedő: a Havas

Egy darabon ugyanaz az útvonal, mint reggel idefelé, járművel széttaposott, kiszáradt sárvályúk mellett kanyarog az erdőben, majd a sárga kereszt visz tovább, eleinte szolid emelkedéssel föl a Havas térdére, bal kéz felől vadkerítés, az itiner arra figyelmeztet:

"Innen alig látható ösvényen, a jelzést fától fáig követve egy erdészeti utat keresztezve haladunk egyre följebb"

Hát az itiner szerzője aligha járt mostanában Kisinóc és Kóspallag között a kék sáv jelzésen, ott valóban az a helyzet, amiről ír, ellenben itt szabályos ösvény vezet fölfelé, ami nem is mai keletű, mint a magas fűben kijárt csapások, így nem kell sokat szöszmötölni a tájékozódással, csak menni fölfelé. Annál is inkább, mert az ösvény ráfordul a gerincvonalra és hevesen emelkedni kezd. Ez már nem is megy egy lendülettel, a kis tisztásoknál megállok szusszanni egyet, de végül csak elfogy a hegy és odaérek az utolsó ellenőrzőpontra. 42 perc alatt megvolt a 3,1 kilométeres résztáv.

Az Úrráteszi-rész a Havasról

Innen már csak vissza kell ereszkedni a völgybe és besétálni a faluba. A lejtő első szakasza meredek és nem is esik valami jól, aztán kissé csillapodik a lejtés és szép lassan el is fogy az erdő. Innen már látszik a Gyöngyöspata és az erdősáv is, ami a Danka-patak völgyét takarja és ami mentén elvezet majd az út a faluig. Még egy lejtő, frissen tárcsázott földek között, a megművelt talaj meglepően köves (legalábbis nekem, gondolom a helybeliek nem nagyon ütköznek meg rajta). Még egy derékszögű balkanyar a festői nevű Tehéntánc dűlőnél, és nemsokára beérek a pincesorra, ahonnan reggel még a Vár-hegyre kapaszkodtam föl. Gyöngyöspata központjában éppen falunap zajlik, de senki sem néz furcsán a vendéglátó sátrak között elhaladó túrázókra. Talán a negyedik-ötödik híd bizonyul az utolsónak és beérek a célba, egy órám maradt még a szintidőből. Ötvenes túrához képest váratlanul szenvedősebb lett, mint amire számítottam, de megvan.

Jól megrendezett túra, mindenképpen kiemelendő pozitívum az útvonal a jó néhány szép kilátással, az ellátás és a pontok gyakorisága (általában 3-4 kilométerre egymástól), és nem utolsósorban az, hogy minden ponton van személyzet. Akár Mátrai hurkok néven is futhatna ez a rendezvény, a három helyen összefonódó útvonal miatt (én az elején Gyöngyöspata érintését is annak veszem). Az ár-érték arány kiváló. A szalagozással akadt némi probléma, helyenként eltéveszthetetlenül sűrű, néhol egyáltalán nincs, az pedig még mindig kérdéses számomra, hogy Mátrakeresztestől Fajzatpusztáig vajon tényleg átálltak a szalagozók a fehérről a kékre, vagy egy korábbi rendezvény nyomait láttam.

Az itiner összességében rendben van, a résztávokra darabolás ötletes, a térképvázlat használható és szintvázlat is van. A szöveges részre viszont ráférne némi finomítás (vagy esetleg frissítés?), néhol nem nagyon ismertem föl a leírt dolgokat a terepen. (Annál viszont lényegesen használhatóbb volt, mint ahány túrázó kérdezett rá valamire menetközben. Turistatérkép és ivóvíz legyen mindenkinél! De legalább víz mindenképpen, ahogy az itiner nagyon helyesen többször is felhívja a figyelmet az utántöltés fontosságára.)

Nem kevés az emelkedő, főleg a táv első felében, a Nyikom-nyeregig vezető 23,5 kilométeren 984 méter szintemelkedés 41,8 Csúcsok Csúcsa pontszámot érne, ami önmagában is jelzésértékű. Teljesen indokolt a szervezők figyelmeztetése, amely szerint a túra

Jó erőben lévő gyakorlott túrázóknak ajánlott!

Már csak azért is, mert a 11,5 órás szintidő nem túl bőkezű. 

A gyöngyöspatai műemlék templom

Táv: 47,3 kilométer (itiner szerint)
Menetidő: 10 óra 30 perc
Bruttó sebesség: 4,5 km/óra

Állásidő: 1 óra 3 perc
Nettó sebesség: 5,0 km/óra

Szintemelkedés: 1613 méter
CsCs pont: 34,1 pont

Összesítve:
Szintemelkedés: 33874 méter
CsCs pont: 919,1 pont

H2T