2016. február 13.
Útvonal: Verőce -> Borbély-hegy -> Aranyoskút -> Magyarkút -> Magyarkút, Irma-forrás -> Nagy-Kő-hegy -> Nógrád -> Nógrád, Csurgó-forrás -> Béla-rét -> Királyrét -> Király-rét -> Kisinóci turistaház -> Kóspallag -> Pusztatorony -> Rózsa kunyhó -> Száraz-fák -> Gál-hegy -> Kismaros -> Csattogó-völgy -> Verőce
Börzsöny kapuja 45 TT, avagy dagonyázd körbe Szokolyát!
Egy darabig ingadoztam a Kitörés és a Börzsöny kapuja túra között, végül az utóbbi mellett döntöttem. A rajt könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, a Börzsönybe ritkábban jutok el, mint a Budai-hegységbe és őszintén szólva kényelmesebbnek tűnt hét órás indulással és tizenhét órás beérkezéssel számolni, mint az éjszakai eső-sár kombinációval. Ez a választás azt is jelenti, hogy idén Perbál és Szomor valószínűleg nekem kimarad.
A kora hajnalban induló nap és hosszú vonatút után a nevezési és indítási procedúra viszonylag gyorsan lepörög, bár úgy érzem, már előttem elrajtolt a mezőny túlnyomó része. Az eső továbbra is kitartóan esik, ahogy nekivágok a távnak.
A Verőcén átvezető aszfaltos rész rövid, igazi bemelegítő, aztán az első emelkedő talán a túra legmeredekebbje is, itt jelentkezik be a sár először, ami igazi hűséges társ lesz egész nap. Az elmúlt napok csapadékmennyisége alapján semmi meglepetés. Lassan elmaradnak a vízmosásba hányt szeméthalmok és néhány jobb sorsa érdemes, rozzant hétvégi házacska. Sajnos az első pontra, a Borbély-hegyre felérve a Duna csak elkenődött sávként látszik az alacsony felhők és ködpára alatt, a függőleges sziklafal viszont szép, gyakorlatilag az odalent álló fák lombkoronájának csúcsával egy magasságban lehet rajta végigsétálni (persze szigorúan a kerítésen innen).
Turista kápolna Magyarkút közelében
Újabb aszfaltos szakasz Magyarkútig, begyűjtöm az első igazi pecsétet és az Irma-forrásnál rátérek az OKT kék sávjára. A leghíresebb turistajelzés egyből egy megduzzadt patakon átkeléssel kezdődik, meredek kaptatón csúszkálással folytatódik (kis híján hempergéssel), majd a Kő-hegyre vezető lankásabb rész sem túl egyszerű: az út annyira sáros, hogy egyszerűbb mellette, a kiirtott erdő helyén elmenni. Fent a csúcsról a távolban Szokolya házai látszanak.
Kilátás a Kő-hegyről északnyugat felé
Némi ereszkedés után újra fölfelé vezet az erdei út és képes fokozni a mocsári hangulatot, a keréknyomok színültig vízzel, sok helyütt bokán felül érő a dágvány a tölgyerdőben. A Nagy-Kő-hegyre felérve a térképen is jelölt szép kilátásból nem lesz semmi, nyugatra, a Szokolya felé lejtő gerinc oldalában egyenletes felhőtakaró fekszik. Bő két óra alatt tettem meg az ide vezető 9,5 kilométert, ami egyértelműen jelzi, hogy nem ez lesz a leggyorsabb átlagú túrám. Ahogy az ellenőrzőmatrica beragasztása után továbbindulok a másik irányba, alig tíz méter ereszkedés után ott is már sűrű pára lebeg a fák között.
A Nagy-kő-hegyről levezető ösvény párában úszik
A Hosszú-bérc völgye, a bal oldali erdő előtt fut a vasúti sín
A lefelé kanyargó ösvény itt jobban járható, hamar kiérek Felsőmajorhoz, ahol az erdőből kilépve a tájképet a házak közül kimagasló nógrádi várhegy uralja, a jellegzetes csonka toronnyal.
A falu szélén sáros dűlőúton kell végigcsúszkálni, a szeszfőzdénél marcona kinézetű kutya sétál ki a túrázók fogadására, de nem ellenséges, legfeljebb megszagolja némelyikünket.
A nógrádi várhegy távolról...
...és közelebbről
A csurgónál gyors pecsételés, az eső mintha egy kissé alábbhagyott volna. Az út tovább rétek között vezet egy jó darabon, a távolból lónyerítés hallatszik. A Fekete-patak gázlójában magasan hömpölyög a víz, egy keresztbedőlt fatörzsön imbolygok keresztül.
Az erdőbe visszatérve egyre romlik a vízügyi helyzet, az eső folytatódik, a sár természetesen marad, de a Béla-réthez közeledve egyre inkább patakká alakulnak a keréknyomok is az úton, a gödrökben méretes pocsolyák gyűlnek és a rét is inkább hasonlít valami elárasztott lápra, mint jellegzetes börzsönyi katlanrétre. Az egykori bánya mellett elvezető zöld sáv ehhez a szakaszhoz képest kész felüdülés. A Szép-patak medrében igen komoly vízmennyiség hömpölyög, messziről lehet hallani.
A Szép-patak áradásban
Királyréten vigasztalanul esik tovább az eső, de legalább egy kis tető van Ákos bácsi büféje mellett, ami alá be lehet húzódni a ragasztás és itinerolvasgatás idejére. Kedvem lenne tovább maradni, de sok értelme nem lenne, a sárdagasztásnál a sötétben sárdagasztás semmivel sem tűnik jobb opciónak. 21,2 kilométernél járok, amit 4,5 óra alatt tettem meg, a terepviszonyokat is figyelembe véve teljesen megfelelő átlagtempó.
Kis emelkedő következik a vízmű felé, Király-rét, a nevével ellentétben most a Száraz-árok is csupa víz, aztán kiérek a Pokol-völgyi-patakhoz, ahol négy turistajelzés fut egy csomópontba, majd kis gondolkodás után továbbmegyek a zöld sávon nyugat felé. Természetesen kapitális hiba, ami nekem csak akkor esik le, mikor lassan hatodik órája gyalogolok az esőben és sárban és még mindig nem értem el a kisinóci ellenőrzőpontot 25,5 kilométernél.
Aszfaltutakat kereszteztem többször is, inkább megállok térképen ellenőrizni a helyzetemet. Négy km/óránál érzésre biztosan gyorsabb átlagot mentem, a sár pedig ennyire azért nem hátráltatna. Másodpercek alatt leesik a tantusz: elnéztem a kék sávra letérést és jó másfél kilométerre vagyok a helyes úttól, valahol a Négy-hányástól nyugatra. Zseniális. Visszafelé kocogás másfél kilométeren keresztül. Az ötre tervezett beérkezésnek alighanem lőttek.
Patak az Ábrahám-kertben...
...ami így keresztezi az erdei utat
Kisinócot veszem a táv felének, a jókora elkavarás miatt már 6 óra 20 perces menetidőnél járok (alig több, mint 4 km/órás átlag), ami aggasztóan lassú. Módosítom is a tervet: az új cél a 18 órás beérkezés, egyben a szintidő teljesítése.
Innen újra a kék sávon vezet tovább a túra útvonala, be az erdőbe, át a Ló-hegyi patakon, rögtön utána meredek kaptató, ami már ismerős régebbről, a viszontlátás örömére hasra is esek egyszer fölfelé mászva. A kóspallagi kálvária-dombon kitisztul annyira az idő, hogy szép a kilátás a Zsellér-földeket medencébe fogó hegyek felé, de azért a csúcsok körül már ott lógnak a felhők.
Kilátás a kóspallagi kálvária-dombról nyugat felé
Kóspallag után, a Kis-Hanta-patak mentén vezet tovább az út, ez itt egy hosszabb nyílt terület, sásos rétek, erdőirtások között. Egy darabon elég haladós, aztán jönnek egymás után a patakkeresztezések, köveken át, sekély részen át, fatörzseken egyensúlyozva, mikor milyen lehetőség nyílik éppen. A börzsönyi vaddisznók alighanem most ünneplik a karácsonyt. Királyréthez képest sokkal jobb a hangulatom, a kabátom és a hátizsákom kitart, a nadrágom csupa sár ugyan térdhajlatig, de a zoknim száraz (Kisinócon cseréltem). Hadd essen csak tovább az eső.
Szabályos kis zúgó Kóspallag határában
A pusztatoronyi horgásztóba is hangosan ömlik a víz, érthető módon épp senki sem pecázik odalent. A műút előtt még megmászom az egykori kolostorrom dombját, sajnos nem sok minden maradt belőle, egy derékszögű falmaradvány és egy egyenes falrom, egy boltív nyílására hasonlító lyukkal. Lefelé annyira meredek és csúszós az ösvény, hogy néhány tíz méteren belül négyszer állok meg nadrágfékkel.
A műútig levergődve nézegetem az itinert, persze a térképet nem bányászom elő, jobbra fordulok. Úgy egy kilométeren keresztül caplatok jelzés nélkül, ez megint felettébb gyanús. Térkép elő: persze rossz irányba indultam és éppen Kóspallag felé tartok, ahonnan jöttem. Még egy ilyen elkavarás és a szintidőn belüli beérkezéstől is búcsút vehetek.
A Kis-Hanta-patak völgye
Szerencsére a Rózsa-kunyhóhoz vezető szalagozás eltéveszthetetlen. Pecsételés után rögtön megyek is tovább, ácsorgásra most már semmi időm sincs - indulástól számított 9 órás menetidőnél járok 35 kilométeren, ami azt jelenti, hogy az átlagom bőven beesett 4 km/óra alá. Ezt megfejeli, hogy a pontőrök telefonbeszélgetéséből kihallom, már csak tízen vannak mögöttem, ami annak ellenére zavaró, hogy a teljesítménytúra nem verseny. Legalább az eső elállt.
A Szép-erdő neve nem véletlen, öreg, vastag tölgyek ritka erdeje, lekerítve, a fák törzsein kék színnel azonosítószámok, a régi turistajelzés még látszik közöttük néhol, az új a drótkerítés mellett fut végig.
A Gál-hegyre vezető emelkedő szerencsére egyenletes, enyhe és viszonylag kevéssé sáros, egy tempóval, megállás nélkül jutok föl a tetejére, de a várt ellenőrzőpont sehol. A fényviszonyok még egészen jók, itt fönt a lenyugvó nap fénye még bőven elég ahhoz, hogy lámpa nélkül lehessen haladni.
Már Kismaroshoz tartozó üdülőházak közé érek, amikor végre-valahára megvan az utolsóelőtti pont. Innen már látszanak Kismaros és Verőce fényei, ahogy a Duna vonalát követve húzódnak észak felé. Aggasztóan távol látszanak.
Ragasztás, idő- és távolságellenőrzés. 55 perc van még a szintidőből, előttem itiner szerint 7,6 kilométer és mindössze 39 méter szint. Ha eleget futok, még meglehet. Természetesen meg kell próbálni.
Meredek lejtő visz lefelé a hegyről, a csapás közepén kanyargó vályú, a kijárt rész csúszik, mint a veszedelem, mellette indák, tuskók.
Lebotladozok, amilyen gyorsan csak tudok, lent dühösen veszem tudomásul, hogy a jelzés nem nyílegyenesen visz le Kismarosra. Követem, kerülök, futok, fújtatok. A Szokolyai útnál vége a lejtőnek, persze a falu még odébb van. Futok tovább, itt már kellene a lámpa, de a közvilágítás segít. A csodaszarvas mellett balkanyar, ki a Csattogó-völgybe. Itt akadok össze egy túratárssal, aki szintén este hat előtt akar beérni, ráadásul ismeri az útvonalat is. Felváltva kocogunk és gyaloglunk sietve.
Az utolsó ellenőrzőpont már Verőce határában, marad még 25 perc a hátralevő 2 kilométerre, innen már meglesz. Még egy kis emelkedő a templom előtt, onnan pedig futás végig a célig. Sikerült 11 órán belül, az utolsó 10,2 kilométert 1 óra 43 perc alatt teljesítve.
Első rendezésű túra volt ugyan, de a szervezésen ez cseppet sem látszott.
Az útvonalválasztás kiváló, belefértek hegyek, erdők, mezők és falvak is, még ha az időjárás miatt most nem is lehetett a természet szépségeit maradéktalanul kiélvezni. A szintemelkedést tekintve közepes vagy kissé az alatti nehézségű a túra, a nagyobb kapaszkodók is inkább hosszúak és lankásak, mint tüdőszaggatóan meredekek. A kellő helyeken megvolt a szalagozás, térképet használva bármelyik részen el lehetett igazodni.
Az, hogy nekem kétszer is sikerült elkavarnom, csak annyit bizonyít, hogy kiestem a gyakorlatból és nagyrészt ismeretlen útvonalon a megérzések így nemigen segítenek. A térkép annál inkább...
Az itiner tartalmazott minden szükséges információt, szintadatot, résztávot, az egyetlen dolog, amit kifogásolni tudnék, hogy nekem kissé logikátlannak tűnt a távok leírásának ilyen módszerű szétválasztása, de ez ízlés dolga.
A nevezési díj átlagos, az ár-érték arány megítélésem szerint rendben van. A rajt-cél tömegközlekedéssel is jól elérhető (óránként jár vonat a Nyugati pályaudvarról/ra).
Az ellátásra sem lehetett panasz, a szervezők már a rajtban zsíroskenyér-halommal indítottak, minden ellenőrös ponton legalább valami csemege, fél- és háromnegyed távon meleg tea várta a túrázókat.
Világháborús emlékmű, Kóspallag
A sár miatt több energiába és fáradságba került végigjárni a távot, mint amire számítottam, de visszatekintve megérte. Az öreg rókák ajánlása szerint esőben és eső után karszthegységbe érdemes menni túrázni, mert a vulkáni eredetű kőzetek gyakorlatilag vízzárók, hát ez a tézis a friss tapasztalataim szerint megállja a helyét.
Nyilván tíz fokkal hidegebb időben kellemesebb lett volna a túra, de aki tájékozódott indulás előtt, számíthatott az egész napos esőre. Célbaérés után az ázott, sáros holmijaimat elnézve az is eszembe jutott, hogy másoknak másnap hajnalban a Perbál - Anyácsapuszta - Szomor szakasz sem lesz egyszerű menet...
Táv: 45,1 kilométer (itiner szerint)
Menetidő: 10 óra 43 perc
Bruttó sebesség: 4,2 km/óra
Állásidő: 56 perc
Nettó sebesség: 4,62 km/óra
Szintemelkedés: 1093 méter (itiner szerint)
CsCs pont: 24,2 pont
Összesítve:
Szintemelkedés: 41046 méter
CsCs pont: 1079 pont
H2T
Utolsó kommentek