Erdőkerülő

Útvonal: Zebegény, iskola -> Trianoni-emlékhely -> Bodzás-pihenő -> Ernő-forrás -> Borostyán-kői-pihenő -> Szent Mihály-hegy -> Hegyes-tető -> Kövesmező -> Király-kút -> Gerendás büfé -> Só-hegy -> Rózsakunyhó -> Biber-vár -> Békás-rét -> Törökmezei th. -> Vizes-árok -> Zebegény, iskola

Nem indult jól a napom: szombat este elfelejtettem az óraátállítással számolni, így vasárnap reggel a pályaudvaron szembesültem azzal, hogy elcsúszott a tervem egy órával. Szerencsére a vonatok nagyjából ütemesen járnak, így csak annyit vesztettem, hogy nem nyolckor, hanem csak pár perccel kilenc után sikerült elrajtolnom a zebegényi vasútállomás melletti iskolából.

A késésem miatt már a hivatalos rajtidőn kívül startoltam, de bíztam benne, hogy a pontőrök hasonlóan lazán fogják kezelni a megadott nyitvatartási időket.

Bemelegítő emelkedő, macskaköves szerpentin következett, föl a Kálvária-dombra, ahol egy Trianon-emlékmű is található (mostanában minden túrámon akad egy), itt sütöttem el az első képeket, mintegy ötszáz méter megtétele után.

A zebegényi Trianon-emlékmű

A Kálvária ugyanott

A túra nevében méltán szerepel a "Kilátások" szó, bár ahogy nézem, a legtöbb hegységnek megvan a maga ilyen elnevezésű túrája és épp most van a dömpingidőszak.

Az első ellenőrzőpontig, ami nem egész két kilométerre volt a rajttól, többször is megálltam azoknál a helyeknél, ahonnan kilátás nyílt a Duna völgyére, nem volt véletlen, hogy a hivatalos nyitvatartáson kívül értem be a Bodzás-pihenői ellenőrzőpontra. És még mögöttem is érkeztek jó néhányan, bár lehetséges, hogy ők rövidebb távokon indultak.

Kilátás délnyugat felé a Borostyán-kői pihenőtől

Két hét alatt sokat változott a természet: az erdőben a talajon és a cserjéken már látszottak a tavasz jelei, a fákon ugyan még semmi jele az új lomban, de szemmagasságban az új hajtások zsendültek mindenfelé a cserjéken és megjelentek az első fűszálak és kis lila virágok  a tavalyi avarban.

A tavasz jelei

A Bodzás-pihenőtől ereszkedés lefelé egy szerpentinen, itt látszott először, ami a túra során máshol is visszaköszönt: hiába járunk csak március végén, a talaj már most teljesen száraz, helyenként szabályosan porzik; ez nem ígér túl sok jót a nyárra. Itt már bele is kocogtam egy kicsit, igaz, hogy még nagyon az elején jártam, de máris volt mit behoznom.

Pihenő a Bodzás-völgyben

A Dunával párhuzamosan futó sárga kereszt jelzésen a Borostyán-kövi pihenőig, ami a második pont volt, megint akadt számos hely a fényképezésre, így elég lassan gyűrtem le az emelkedőt. Meleg, napos kirándulóidő volt, de ingujjban azért megizzadt a hátam a hátizsák alatt, az odafönt fújó enyhe szél pedig hamar ráébresztett arra, hogy legalább a hátizsákot vissza kell vennem, ha nem akarok fázni.

A Dunakanyar, a bal parton Zebegény első házaival

Nagyon kezdő vagyok még ebben a fotográfia dologban, és még sajnos nem jöttem rá, milyen módszerrel lehet elérni, hogy nagy vízfelületet napos fényképezve ne párás, elmosódott képet adjon. Próbálok a fókuszálással viaskodni, de tájképnél elméletileg pont a távolba (vagy végtelenbe) lenne a lényeg, nem pedig  közeli faágakra... Azért néhány nagyjából sikerült.

A Duna túloldalán Pilismarót látszik

Az ösvény tovább emelkedett a Dobozi-orom felé, ahol a kijárt rész mellett mindkét oldalon hóvirágok nőttek, ahhoz képest, hogy mennyien megfordulhatnak erre, meglepően sok. Jelzésértékkel megjelentek az első fedetlen sziklák is, előkészítve a következő kaptatót.

Hó nincs, hóvirág van

Következett a túra legmeredekebb emelkedője, az egyetlen sziklás rész föl a Szent Mihály-hegyre, innen nem fényképeztem, mert a ritkás fák között az emberi szem értékeli ugyan a kilátást, de fényképpel - legalábbis én - nem tudom visszaadni. A hátam mögött, a fákon túl ott folyik a Duna,a túlparton Dömössel, jobbra még jobban látszik a víz széles csíkja, a túloldalán Visegrád és újabb hegyek azon túl.

Irány a Szent Mihály-nyereg, ahol négy körülkerített víznyelő (vagy akna, igazából fogalmam sincsen) mellett haladt az útvonal, majd az Ürmös-réten keresztül egy rövid emelkedő után megérkeztem a Julianus-toronyhoz.

Egy bekerített gödör

Kusza erdő az Ürmös-rét peremén

Itt egy padnál egy idős úr rendkívüli türelemmel viselte, hogy majdhogynem az összes túrázó nála akart pecsételtetni, holott ő nem ezért, hanem az Encián Emlékek túramozgalom miatt volt ott, de mindenkit kedvesen továbbirányított a kilátóba.

Én tőle is kaptam egy pecsétet.

A Julianus-kilátó

A kilátó ötletesen középkori jellegű, sokkal inkább belesimul a természetbe, mint egy csóványosi piros-fehér szocreál betonhenger rettenet. A mögöttem érkezők udvariasan megvárták, míg sikerül használható képet készítenem, amit ezúton is köszönök nekik.

Odafönt a toronyban pecsételés, nápolyi (plusz egy saját alma) és tömeg - nem véletlenül. A szikrázó napsütésben be lehetett látni északnyugat felé a zebegényi Duna-szakaszt a jobb parti hajóroncs-tároló öbölig, dél felé a Visegrádi-hegység tömbjeit, keletre a visegrádi várat, a Pilist, egészen a szentendrei Duna-ág kezdetéig. Sajnos az összes innen fényképezett tájkép életlen lett.

Nagymaros, Visegrád és a szentendrei Duna-ág kezdete

Továbbindulva lerobogtam a meredek lejtőn a Hegyes-tető északi felén, és irány a Köves-mező. A Büdös-tó nekem kimaradt, ellenben a kék sáv tanösvény része rendben van, bár kicsit ritkán vannak az információs táblák, de ami van, azt megéri elolvasgatni.

A tanösvény egy fiatal bükkösben

A Köves-mezőn szembesültem azzal, hogy a gondosan összekészített szendvicseim alighanem otthon maradtak a hűtőben, így kénytelen voltam megelégedni a pontőrök által kínált pogácsával és málnaszörppel. Na mindegy, éhes még nem vagyok, a következő pont öt kilométer múlva egy büfé lesz, majd ott szerzek valami ételt - gondoltam és így nem is maradtam sütkérezni a mezőn.

Öreg feketefenyők a Köves-mező szélén

Jött az első hosszabb szakasz ellenőrzőpont nélkül, először az erdőben a Fehér-hegy és a Kapu-hegy oldalában, néhány nagyon enyhe emelkedővel, aztán a Gubacsi-háláson lefelé, egy rövid szakaszon meredeken, ahol már-már természetellenesnek tűnt, ahogy porzottak a lefelé csúszó lábbelik március végén. Már a Dobozi-orom utáni oldalazós ösvényen is gondolkoztam, itt meg főleg, hogy egy-egy népszerűbb teljesítménytúra akaratlanul is komoly talajeróziót okozhat, amit egy kisebb földmunkával - például deszkákkal megerősített lépcsőfokok kialakításával csökkenteni lehetne. Itt megint a már-már szokásos szép panoráma - elrontott képek kombinációt sikerült összehoznom.

Vaddisznódagonya az Eszperantó-hegy oldalában,
nem messze tőle magasles (micsoda véletlen)

Továbbgyalogolva a zöld háromszögön az Eszperantó-hegyet (ennél azért sokkal jobb neveket lehet kitalálni) megkerülve kimentem az egykori Zamenhof-kilátóhoz - itt sajnos nem volt szép kilátás, csak egy háromszögelési pont és egy elrohadt vadászlesre emlékeztető faszerkezet. Sajnos a fák miatt itt nem nagyon lehet sem nézelődni, sem fényképezni, pedig a hely maga megérné, egy 3-4 méter magas szerkezettel már meg is lehetne valósítani.

Valaha itt kilátó állt

Erdőirtás Nagymaros felé ereszkedve

A Király-kútnál megálltam egy arcmosás erejéig és meg is kóstoltam a vizet pár korty erejéig, az íze nem volt rossz, bár nem ittam belőle eleget ahhoz, hogy igazán bajom lehetett volna tőle. Egyébként pedig szeretném megjegyezni, hogy irigylem az olyan üdülőtulajdonost, akinek a kertjén keresztülfolyik egy patak.

A Király-forrás (kút)

Itt egy kicsit elnéztem a következő pont helyét, valamiért úgy gondoltam, hogy a következő pont, a Gerendás-büfé a rákövetkező pont, Rózsakunyhó helyén van, Rózsakunyhó pedig valahol Kóspallag alatt, annál nagyobb volt tehát a meglepetésem, amikor alig több, mint egy kilométer múlva elértem az ötödik pontra. A pontőr viszont nem örvendeztetett meg azzal a hírével, hogy a büfé zárva van, előkerestem egy csokit és egy almát, aztán nekivágtam az emelkedőnek a Só-hegyre vezető útnak.

Virágzó cseresznyefa az egyik hétvégi ház udvarán

(Folytatása következik, mivel rengeteg képet szeretnék beszúrni, így nincs más választásom, mint kettétagolni a bejegyzést...)

A folytatás elérhető ide kattintva.

H2T