Erdőkerülő

Útvonal: Nagybörzsöny -> Rustok-hegy -> Vasedény-kulcsosház -> Hegyes-hegy-orom -> Nagybörzsöny -> Magyarhegy -> Salgóvár -> Vár-nyereg -> Bányapuszta -> Magyar-völgy -> Nagybörzsöny

Korai kelés és hosszú utazás előzte meg a kora délelőtti indulást. A szervezők már indulás előtt is kínálgatták a lekváros és zsíros kenyereket, hagymával és savanyúkáposztával felturbózva. A lekvár - csakúgy, mint a szörpök - házi készítésűek voltak, de ekkor még lemondtam a kulináris élvezetekről, hogy beférjen az időmbe a három rövidebb kör.

Épp ebből kifolyólag az első kör ki is esett, rövid tűnődés után a kettes levélre böktem rá és indultam kifelé a faluból. Hamar bejutottam az erdőbe, árnyékba, ahol még határozottan látszott a csapadék nyoma a talajon is és a levegő is hűvös, friss, párás volt még.

Enyhe, de hosszú kaptatóval indult a túra, a kék négyszög jelzésen fölfelé a Rustok-hegyre. A szervezők itt szalagozással levágtak egy kis kerülőt, így szintet spórolva sikerült feljutni a világoszöld tetőre. Kilátást nem találtam, bár nem is törtem magam, hogy megkeressem, levettem az ingem, mert a két réteghez már meleg volt és indultam is tovább.

A Rustok-hegy tetején

Útban a kék négyszög jelzésen Király-rét felé

A régi vasút nyoma már nem igazán beazonosítható, de a bal kézre eső kisebb tetők jól mutatták az előrehaladásomat. Kisebb lejtő után alig kijárt turistaösvényen át kellett kelni egy kis patakon, persze megálltam vizet fényképezni és eközben túlságosan megbíztam egy lapos kőben, amiről lecsúszott a lábam. Miközben a gépet próbáltam menteni, hogy se kőhöz ne vágjam, se a vízbe ne ejtsem, bokáig merültem a patakba, de nagy gondot nem jelentett, a nadrágom átázott, de a bakancs nem, szárazon tartva a lábamat.

Patak a Vasedény-kulcsosház előtt

Fagyos-kút

A Vasedény-kulcsosháztól rövid, de vádligörcsöltető emelkedő következett, majd egy széles erdei út, ami lassan kanyargott fel a Hegyes-hegy-oromra. Az első szakaszán eléggé vendégmarasztalóra taposta valami jármű a vörösesbarnás talajt, aztán az emelkedéssel elmaradt a sár. Mindkét oldalról világos, nyílt, szinte telepítettnek tűnő szegélyezte az utat, terepazonosítással, forrás- és erdőfényképezgetéssel múlattam az időt. Egy darabig a Mária-zarándokúttal párhuzamosan futott a túra útvonala, majd balra letért róla, ahonnan megkezdődött a nem túl szuszogtató emelkedő és sűrűsödni kezdett az aljnövényzet is.

Tiszta erdő valahol az István-bérc és a Zálog-bérc között

A Dijós-kút nincs túl jó állapotban 

A térkép a Hideg-hegyhez is szép kilátást ír, gyakorlatilag viszont a csúcsot és környékét meglehetősen benőtte az erdő, a cserjeszintet is beleértve, a turistaösvény sem tűnt túlságosan kijártnak, bár azért a Lesvadászat bozótjait meg sem közelítette.

Meredek lejtő a hegy nyugati oldalán lefelé, óvatosan bele is kocogtam, ahol lehetett. A csúcs közelében a növényzetre jellemző, hogy a hegyoldalból (egy kisebb tisztásról) nyílt a legszebb kilátás a völgyre és a túloldali, déli gerincre, ami a Hosszú-bérc volt. Innen nem esett messze a kisvasút végállomása, ahonnan aszfaltút vezetett vissza a kiindulási helyre.

A Hosszú-völgy északnyugati kijárata, az erdőn túl Nagybörzsöny

A Hosszú-völgy-patak egyik kis zúgója

A rajt-célba visszaérve rendesen feltöltöttem magam kalóriával és közben számolgattam az időt, de akárhogy is forgattam, sehogy sem lehetett volna belepréselni a tervezettből hátralevő két levelet a maradék időmbe, vagy igencsak későn értem volna haza - ami meg azért nem volt opció, mert másnap is korán kelős dolgom akadt. Így aztán a három rövid kör helyett egy rövid és egy hosszú lett a megoldás.

Megint ugyanazon az úton hagytam el Nagybörzsönyt, mint reggel - ha akkor ezt tudom, nyilván nem a kettes útvonalat választom. A szervezők szerint az egyes számú a "legnehezebb, de legszebb útvonal", hogy némi sportértéket is csempésszek bele, szándékosan a rövidebb távon emelkedő irányba kezdtem neki, ha már az előző körben szép lassan gyűjtögettem össze a szintet.

A műúton haladva megpróbáltam lefényképezni egy lustán keringő ragadozó madarat, majd elérkeztem ahhoz a kereszteződéshez, ahol a kék jelnek kellett volna áthaladnia a műúton, de a szalagozáson kívül semmilyen jelet sem találtam.

Útban felfelé a Magyar-hegyre

Határozottan izzasztó emelkedő vezetett föl a kék sávon, szép tölgyerdőben, a Holló-kő - Vörös-kő túra útvonalán. Valahol félúton egy nagy, barna madár vágódott ki a bal kéz felé eső fák közül és távozott jobbra, a völgy felé. Annyira gyorsan mozgott, hogy esélyem sem volt akár csak egyetlen fényképpel megpróbálkozni.

Valahol hatszáz méter tengerszint fölötti magasságon túl tankönyvbe illő átmenettel adta át a helyét a tölgyes a bükkfáknak, amik főleg a Magyar-hegyen adtak szép tájképet.

A déli irányból a Magyar-hegyre vezető gerinc

Bükkfák a Magyar-hegyen

A Magyar-hegy utáni nyeregből következett a túra utolsó emelkedője, ami Salgóvár romjaihoz vezetett föl. Itt a piros háromszöget követve kimásztam a sziklatetőre. Az innen nyíló kilátás bepótolta az eddig elmulasztott lehetőségeket, jó néhány fényképet el is lőttem innen. A túra sportrészéhez tartozik az is, hogy innen már gyakorlatilag csak ereszkednem kellett, tehát 19 kilométer alatt teljesítettem több mint 1000 méter szintemelkedést (nem rossz pontszámot hozott volna... ha itt vége lett volna).

Kilátás Salgóvárról kelet felé

Falmaradvány a Vár-bércen

Leereszkedve a szikláról lassan indultam tovább a közeli ellenőrzőpont felé. Közben próbáltam elképzelni, milyen lehetett a vár még fénykorában, vajon hol húzódhattak a falak és hogyan használhatták ki a természetes emelkedőket, sziklafalakat az építői. Mostanra csak néhány méteres falszakasz, szétgurult kövek és szerteszét növekvő fák találhatóak a csúcson és körülötte.

Mivel a három helyett csak két kört választottam, bővében voltam az időnek, így pecsételés után elücsörögtem húsz percet a nyeregben, szárítgattam a hátamat, megettem a szendvicseim nagy részét.

Turistaház a Vár-nyereg alatt

Erdőirtás a Bánya-tető oldalában

A Vár-nyeregből a Pintér-bércet megkerülve ereszkedtem le egy viszonylag keskeny és meredek szakaszon Bányapusztáig, itt ismét a Mária-zarándokúton haladtam egy darabig. Innen tovább a Bánya-patak völgyében murvás úton gyalogoltam végig, ami nem volt a legjobb, ebből a 16 kilométeres távból elég sok esett aszfaltra, javított talajútra. Az út árnyékban, völgyben vezetett, balra ritkás erdővel benőtt emelkedő, jobbra patakvölgy, azon túl sűrűbb aljnövényzettel borított másik emelkedő. A patakmeder túloldalán megriadt tőlem egy nagy őz, a megugrása hangjára fölfigyelve még láttam, ahogy eltűnik a sűrűbb részben.

Bányapuszta, ahol már semmi sem emlékeztet bányászatra

A Katalin-forrás

A Katalin-forrástól egy rövid aszfaltos szakasz jött, aztán a Magyar-völgyben letérés a Börzsöny-patak mellett vezető turistaútra. Itt trükkös ellenőrző kérdésre kellett megtalálni a választ. Érdekesség, hogy ezen a szakaszon légvonalban alig párszáz méterre voltam az előző körben megmászott Rustok-nyeregtől. A Bogár-kerttől már ismerős útvonalon jutottam vissza a célba (a Báróné-kutat nem találtam meg az ösvény közelében).

A Börzsöny-patak

Itt hamar megkaptam a díjazást (oklevél és jelvény), majd néhány lekváros kenyér után nekiláttam, hogy a busz érkezéséig hátralevő időmben felfedezzem Nagybörzsönyt és a kulturális emlékeit. Az evangélikus templomot csak körbejártam, majd a főtéren a két világháborús emlékművet néztem meg, végül pedig fölballagtam a temető túloldalán, a faluba vezető út mellett található Árpád-kori templomhoz, ami már reggel fölkeltette a figyelmemet.

A faluban még a fentieken kívül is akad látnivaló: a műemlék jellegű vízimalom, a Miklós- és a Bányász-templom ezúttal kimaradt, és a Lekvár-lak két felújított parasztházát is csak a kerítésen kívülről láttam.

A Szent István - templom

Táv: 27,4 km (GPS szerint is)
Összidő: 6 óra 7 perc
Bruttó sebesség: 4,48 km/óra

Menetidő: 5 óra 12 perc
Állásidő: 55 perc
Nettó sebesség: 5,27 km/óra

Szintemelkedés: 1079 méter
CsCs pont: 39,3 pont

Összesítve:
Szintemelkedés: 3644 méter
CsCs pont: 132,8 pont

Első világháborús emlékmű a falu főterén

Összességében nem egyértelmű számomra a túra megítélése. A vonalvezetés szép, szintemelkedés is akad, a faluban is gond nélkül el lehet tölteni pár órát a nevezetességekkel. A levelek kiválasztása tetszőleges, éppúgy, mint a teljesítésük iránya. A 27 kilométerem változatos, a napom pedig tartalmas volt.

Kis híd a vízimalom közelében

A túrára nem olcsó nevezni, ellátás csak a rajt/célban van, de ott igazán bőséges, ami nyilván nagy logisztikai könnyebbséget jelent a szervezőknek (de a távoli pontőröknek csak bosszúság, ha túrázókkal kell üzenni kenyérért).

A második világháborúban elesettek emlékműve

Ami számomra a legnagyobb negatívum: sajnos drága és sokáig tart eljutni tömegközlekedéssel Nagybörzsönybe (én összesen hét órát utaztam), így aztán nyugodt szívvel inkább autósoknak vagy inkább éjszaka is ráérőknek ajánlható - nekik azonban bátran.

H2T