Erdőkerülő

Útvonal: Eger -> Nyerges-hegy -> Via ad Szomolya -> Szomolya -> Bogács -> Cserépváralja -> Felső-szoros -> Hideg-kút-laposa -> Cserépfalu -> Alsó-hegy -> Bükkzsérc -> Kövesdi-kilátó -> Vár-kút -> Nagy-Eged -> Eger

Amikor először megláttam a túra nevét, magas sziklabércekre, gerincekre, sok szintemelkedésre gondoltam, aztán mikor pontosabban megnéztem az útvonalat, korrigáltam ezt a tévedésem, majd a Bükkalja Gyöngyszemei után már nagyjából azt is tudtam, mire számíthatok ezen a túrán. (És igazából abban is bíztam, hogy az elmaradt fényképeket is elkészíthetem, persze ez maradéktalanul nem sikerült, így aztán további bükkaljai kiruccanások maradtak esedékesek.)

Sajnos az előre eltervezett menetrendemet még péntek kora délután felborították, így aztán maradt a két óra alvás éjszaka és még másfél-kettő szunyókálás összesen az átszállások között a vonaton - nem mellesleg a hat órai indulásom is kútba esett.

Sebaj, azért alig csúsztam többet, mint egy óra és nekivághattam az 55 kilométernek a Bükkalján.

Eger látképe az Almagyar-dűlőről

Az első pár száz méteren az itinerben írottakkal ellentétben nem volt szalagozás, de könnyen ki lehetett találni a sárga sáv jelzésre, ami az Eger melletti szőlők közé vezetett fel. A rajttól hamar elhagytuk az aszfaltot és a várost, ami mindig pozitív dolog. Az Almagyar-dűlő gerincéről már tisztán látszott szemben a Nagy-Eged tömege, ami a túra utolsó erőpróbája volt, de csak egy fél nappal később. A turistaút itt már a Bükkaljai Kő-út részeként vezetett kelet felé.

A rövid emelkedő után hamar következett az első lejtő, ez a hullámzás az egész túra során jellemző volt, kis kaptatók után kis ereszkedések váltották egymást. Ez egyben azt is jelentette, hogy az 55 kilométerre eső (egyébként nem túl sok) szint jól eloszlott majdnem az egész távra.

A Nyerges-hegyre vezető aszfaltos szakaszon már kimondottan meleg volt, előrevetítve, hogy mi várható dél körül - izzadtam is rendesen, de az erdőben kellemes hűvös idő fogadott egy kis sárral és dágványokkal kombinálva. Az első igazi ellenőrzőponton el is készültek az első képeim a kaptárkövekről. Eddig 4,9 kilométer/órás tempót gyalogoltam a fényképezéssel együtt.

A Nyerges-hegy furcsa formájú csúcsa

"A riolittufába vájt pincékkel és lakásokkal egyidőben jelentek meg a Bükkalján a kaptárkövek. A Cserépváralja, Szomolya, Eger és Demjén határában álló riolittufa-kúpokon felül félköríves záródású, sekély fülkék nyílnak, amelyek több kutató (főleg dr. Saád Andor) véleménye szerint a XI. - XIV. században méhkaptárak voltak. A kérdés szakértői úgy vélik, hogy a honfoglaló magyarok kabar törzsének vagy az itt talált szlávoknak a kultúrájához kapcsolható, de nem kizárt az a lehetőség sem, hogy szerzetesek terjesztették el a kőbe vájt kaptárfülkék használatát."

forrás: Bükk útikalauz, szerk.: dr. Hevesi Attila
Sport Kiadó, Budapest, 1977
153. o.

Az első kaptárkő a túrán

Nem vagyok sem néprajztudós, sem semmilyen elméleti szakember, de a magam részéről inkább a kultikus-rituális vonalat tartom hihetőbbnek (alföldi gyerek lévén nemigen értem, minek faragnának kőbe kaptárakat, ha ott az erdő és így könnyen lehetne fából is ácsolni), amit csak támogat egyes fülkék formája, amikben a kialakítás, görbületek miatt eleve lehetetlen méheknek lépet rakni.

Elhagyatott kő-szállás a Nyerges-hegy lábánál

Mielőtt még szétválna a 30 és 55 kilométeres táv, az egyik információs tábla a Czakó-tető kaptárköveire hívja fel a figyelmet, amit azonnal ellenőrzök is a térképen: ezek nem esnek a hosszabb távra, így ezúttal kimaradnak.

Hegyi legelő jellegű nyílt terület a Nyerges-hegytől keletre

A szétválásnál figyelni kell: előttem a rövidebb távon indulók tétovázás nélkül fordulnak balra, ami nekem nem tetszik, jogosan, mert az én útvonalam jobbra vezet.

"Valószínűleg a kora középkori erdőirtásokat és legeltetést követő talajpusztulás tette hozzáférhetővé a tufahátakat a szél, az eső, az aprózódás és a mállás számára. Ezek a külső erők faragták az ellenállóbb, forróvizes, kvarcitos oldatokkal átjárt tömbökből a Bükkalja világhírű kaptárköveit, amelyeknek csak a fülkéik mesterséges eredetűek (szomolyai Királyszéke, Nyerges-hegy, Hintó-völgy, Nagy-Bábaszék, Mangó-tető). A keményebb hátak a középkori várak helyét is meghatározták (Cserép-vár, Lator-vár, Kács, Sirok). A ligetekké ritkuló tölgyesek között a déli lejtők gyümölcsösei, fölhagyott és egyre szaporodó fölújított szőlői szintén a vidék jellemző összképéhez tartoznak."

forrás: Bükk útikalauz, szerk.: dr. Hevesi Attila
Sport Kiadó, Budapest, 1977
33-34. o.

A Via ad Szomolya mélyútja meglepően jól járható, a sziklafalak között nagyobb sárra számítottam, kellemes idő van az árnyékban, jól lehet haladni. Itt is az erdő áll nyerésre...

A Via ad Szomolya részlete

A Czakó-földnél aztán végképp elválik a két útvonal és egyedül haladok tovább az 55 kilométeres távon.

Itt, az Egri úton mindenfelé láthatóak az emberkéz pusztuló emlékei az erdőben: itt-ott még tengődnek gyümölcsfák, régóta metszetlenül, de a formájuk mégis messziről elárulja őket; kisebb, kertformájú nyílt területek a bozótban; benőtt kis ösvények és csapások; korhadó kerítésoszlopok. Néhány romos épület is akad; majd ahogy közelít a túrázó Szomolya felé, már művelt szőlősorok is előkerülnek.

1913-ban állított kőkereszt Szomolya elvadult határában

Szomolya előtt majdnem továbbmentem lendületből a falu felé, de alig húsz-harminc méter után kapcsoltam és jobbra fordultam a gyümölcsös előtt Királyszékéhez, ahol a túra legintenzívebb (értsd: a legtöbb egy helyen) kaptárkövesét találtam meg, a hegyoldal aljában egy ellenőrzőponttal. Szabályos kis szerpentinen vezetett le a piros háromszög jelzés a szikla oldalában. 4,4 kilométer/órára csökkent a két pont között a sebességem. Innen távozva még egy kis sziklamászás-kalandozás is belefért fölfelé.

"A kaptárköveket a természet és az ember közösen alkotta meg. A felszínformáló földtani folyamatok, a tufafelszínbe mélyedő vízmosások a domboldalakat sziklás gerincekre, különálló tornyokra szabdalták, s létrehozták a mai felszínből kiemelkedő tufakúpokat. Ezekbe a tufaképződményekbe a későbbi korok emberei fülkéket faragtak: így jöttek létre a kaptárkövek. A fülkék a kaptárkövek oldalában helyezkednek el, és olyan vakablakokra emlékeztetnek, amelyek többnyire felfelé keskenyednek, gyakran boltozatosan záródnak. A fülkék rendeltetéséről még napjainkban is megoszlanak a vélemények. A néphagyomány egységes emléket nem őriz róluk, sőt, településenként más és más a nevük is (köpüskő, ablakoskő, vakablakoskő, bálványkő). Egyes sziklák Ördögtorony, Nagybábaszék, Nyerges, Kecskekő, Ablakoskő, Királyszéke, Kősárkány néven ismertek. A kaptárkő elnevezés a 20. században honosodott meg egységesen, pedig eredendően csak Szomolyán nevezte így a nép őket. Rendeltetésükben is megosztott a népi emlékezet: az Eger környéki hagyományok szerint a Szent István korabeli pogánylázadások elesett vezéreinek hamvait helyezték a fülkékbe, más szájhagyomány szerint viszont a török időkben méhészkedésre használták.
Nem csak a fülkék az egyetlen faragott alkotásai e sziklatornyoknak: nem egy sziklakúp tetején érdekes, lefolyó-csatornával rendelkező tálszerű mélyedéseket találhatunk, melyek igen hasonlatosak más kultúrák sziklaoltáraihoz."

forrás: Bükkaljai Kő-út információs füzet
A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület kiadványa

"(...) a Bükkalja legtermetesebb tufakúpja, a szomolyai Nagy-Kaptárkő"

forrás: Bükk útikalauz, szerk.: dr. Hevesi Attila
Sport Kiadó, Budapest, 1977
181. o.

Szomolyán egy barátságos bácsi meginvitált egy pince megtekintésére és megörökítésére is, de a falu ezen kívül is bőven kínált más látványosságokat, így gyakorlatilag az egész települést végigfényképeztem és beugrottam a helyi kisboltba is egy csoki-gyümölcslé kombinációért.

Pincesor Szomolyán

Világháborús emlékművek, Szomolya

Fazekas-ház, Szomolya

Domboldalra felkúszó szomolyai sírkert

1888-ban állított kereszt Szomolyán

Szomolya és Bogács között már-már bükki jellegű erdőben vezetett az út (úgy tűnik, hogy ez Bogács sajátossága, a Cseres-erdő is ehhez hasonlított a Bükkalja Gyöngyszemei túrán). Most északnyugat helyett nyugatról érkeztem meg a faluba, ezért a fürdő kimaradt, helyette a Millenniumi-kilátó került be az útpontok közé, szép kilátással a falu felé (érdekes, a Bükkalján meglehetősen gyakori kilátónév ez). Ez frissítőpont is volt egyben, ettem pár zsíros kenyeret, a kevés fényképezés miatt 4,7 kilométer/órás tempót jöttem idáig.

Bogács látképe nyugatról, a Millenniumi-kilátóból

Bogácson rászántam egy fél órát arra, hogy körbejárjam és fényképezzem a hatalmas, virágzó hársfasor mögött meghúzódó tekintélyes méretű középkori templomot (bejutni sajnos nem lehetett), de ezt itt nem részletezem, majd a zarándokhelyek között (ha a blog.hu motorja is úgy akarja majd). A bogácsi pincesorra épp emiatt már nem fordítottam többet pár percnél, így nem igazán levelezőlapra kívánkozó képek születtek.

Hagyományos parasztház tornáca, Bogács

A bogácsi Szent Márton-templom

Jellegzetes bükkaljai kis köz, ezúttal Bogácson

Bogács keletről

Innen tovább egy darabon ugyanaz volt az útvonal, mint két héttel azelőtt, a különbség csak annyi, hogy most jóval magabiztosabban vágtam át a domboldalon, néhány fénykép eredéig megállva, majd vágtam át toronyiránt a bokrok között a már ismert erdei útra, aminek a felszínét két halmazállapotra lehetett osztani: vízre és sárra.

Jellegzetes bükkaljai táj

A rekkenő hőséget a fák árnyékában ugyan nem igazán lehetett érezni, de a csetlés-botlás-csúszkálás és tócsakerülgetés miatt igazi megkönnyebbülés volt kiérni az erdőszélre, majd a meredekebb és száraz lejtőre, ami levitt Cserépváralja határába. A faluban kis kevergés után rátaláltam a helyes útra, ahol egy jó pár száz méteres szakaszon semmilyen jelzés sem volt, a turistatérkép és az irány kettősével haladtam, ami nem igazán győzte meg a túratársat, akivel a faluban futottam össze (azért ő is odatalált a pontra).

Világháborús emlékmű, Cserépváralja

"Modern" templom Cserépváralján, valahogy nekem a középkoriak jobban tetszenek

A vár ezúttal is kimaradt - de még mindig ott van a listámon, ami sajnos nem sokkal csökkent a túra során -, a Mangó-tetőt (micsoda név a Bükkalján) megkerülve csak a Nagykúpot érintettem. A külön megállás miatt mindössze 3,6 kilométer/órás sebességgel értem el idáig a bogácsi ellenőrzőpontról.

A Nagykúp Cserépváralja mellett

Fiatal erdő a Felső-szorostól délre

Visszafelé már nem ereszkedett le az út a faluba, rövid erdei szakaszt követően a Felső-szoros látványos szűkületébe torkollott, ahol víz ugyan nem folyt a szurdok alján, de minden más a helyén volt: sziklák, kövek, sűrű és sötét "őserdő", moha, keresztbedőlt fák, ez a hely láthatóan csak gyalogosan járható és megközelíthető. Élvezetes, egyedi, festői szakasz volt, igazi "kő-út".

Útakadály a szurdokban

A Felső-szurdok déli szakasza...

...és északi része.

Ekkortájt nemigen nézegettem az itinert, a térképet viszont igen, ezért már elkezdtem agyalni a Kikirics-domb alatti talajút használatán, amivel cselesen levágtam volna a piros sáv kiöblösödését a sárga sáv felé (bár őszintén szólva először a Kikirics-domb és a Sós-tető közötti átvágáson gondolkoztam), majd az itinert előásva láttam, hogy a szervezők is ezt a talajutat jelölték ki.

Valahol itt szállt el a könnyedség a lábaimból, úgy 25 és 30 kilométer között, ahogy a Dobi-réten kerestem a balkanyart. A talajút jóval szerényebb méretű volt a réten annál, mint amire számítottam, de az erdei bejáratot korrekten kiszalagozták, egyáltalán nem volt "eltévedésveszélyes" a kanyar.

Öreg tölgyfa a Hideg-kút laposán

A Hideg-kút laposán a térképen jelölt kőhodályt nem láttam, a réten viszont egy kisebb szürkemarha-csordát igen, ami jelzi, hogy a legelőt még mindig a hagyományos módon használják.
A hőség ellenére a lapály sekély vályúiban süppedős zsombékokon kellett átkelni, néhol még a víz is állt - nem véletlen, hogy mindig akad itt legelnivaló az állatoknak. Ezekben a tocsogókban botladozva törtem el azt a vékony pálcát is, amit még valahol Szomolya környékén vettem magamhoz.

Hideg-kút laposa

Az Ördögtoronyhoz vezető kis erdei ösvény bejárata megint sűrűn kiszalagozva, bár néhány sporttárs elnézte és az ellenkező irányból mászott fel az ellenőrzőponthoz. Visszagyorsultam 4,7 kilométer/órára. Ettem két péksüteményt, de a tervezettnél jóval kevesebb időt töltöttem pihenéssel és fényképezéssel. Ennek meg is lett a hátulütője: egy kép sem sikerült igazán jól itt a sziklákról (bár a verőfény és a fehér mészkő kombinációja egyelőre még akkor is soknak tűnik nekem, ha elég időt szánok rá).

Az Ördögtorony egyik "szarva"

Ezután viszont én néztem el az utat, és a piros T - sárga kereszt jelzés követése helyett (ami szépen elvezetett volna a Millenniumi-kilátóhoz, a Kis-Amerika barlanglakásokhoz és a cserépfalui templomhoz) kikeveredtem a Cserépfaluba vezető műútra, kihagytam néhány extra pontomat és megint kavartam egy darabot a falu közepén, mire ráakadtam a nyugati irányba kivezető sárga kereszt jelzésnek. A falu közkútjainál, padjainál túrázók hűsöltek mindenfelé, fél három magasságában igazi fejbekólintó hőség uralkodott. 

Tufagerinc Cserépfalutól északra

Honfoglalás emlékműve, Cserépfalu

A pincesor után, a Cseresnyés-patak völgye környékén az erdőben árnyék, vízmosás friss nyomai az úton, sár és szúnyogok fogadtak - éles váltás alig egy kilométer alatt. Aztán ismét a dögletes hőség: a Bükkzsérc felé vezető kavicsos úton, a szőlők között. Ekkor döntöttem el (látva a túra vonalvezetését), hogy Bükkzsércre majd bemegyek máskor, itt arra koncentráltam, hogy igyak eleget, persze a sapkám nem vettem föl, mert lusta voltam előkotorni a hátizsákból.

Pincesor, Cserépfalu

Út a Cseresnyés-patak völgyében

Az Alsó-hegyen a Pelyhe-pince volt az ellenőrzőpont, hideg málnaszörppel és zsíros-hagymás kenyérrel, előbbinek valahogy jobban örültem. 4,8 kilométer/órás tempóval értem be. Nem időztem itt sem sokat, mert úgy láttam, esély van a 12 órán belüli teljesítésre (legfőképp az "extra pontjaim" kiesése miatt), haladtam tovább.

A Pelyhe-pince tájház-jellegű, zsúfolt belső tere

Matyó gyermekruhák

Bükkzsérc határában átkeveredtem valamilyen lovas rendezvényen és ismét érintettem egy darabon a két héttel ezelőtti útvonalat egy rövid szakaszon, ám ezúttal a major mellett jobbra fordulva haladtam tovább. Négy óra elmúlt már ekkor, de a nap még mindig kíméletlenül tűzött a nyílt területen, öröm volt beérni a fák közé, nem utolsósorban azért, mert itt már éreztem a fáradtságot is a lábaimban. 

Előtérben a Nyomó-hegy, mögötte balra a Suba-szoros bejárata

Bükkzsérc a dombgerincről

A Novaji kunyhó előtt jött egy meredekebb kaptató, majd egy gerincút, a Vasbányai-tetőnél pedig az Egri Bükk 50 útvonalával fonódott össze a piros kereszt jelzés, csak az ellenkező irányból beérkezve.

Bükkös a gerincút mellett

Ezúttal balra mentem, az Egri Bükk 50-en szemből érkeztem
és jobbra indultam tovább

A Kövesdi-kilátó előtti emelkedő az itinerben kimondottan combosnak tűnt, de alighanem csak a torzítás miatt. A szúróbélyegző használata után lefényképeztem a festői kilátást a bükkaljai falvak felé, amelyeket aznap érintettem, aztán haladtam is tovább, mert a 4,9 kilométer/órás sebesség miatt továbbra is reálisnak tartottam a 12 órán belüli teljesítést.

A Bükkalja látképe a Kövesdi-kilátóból

Innen 11 perc alatt értem el a következő ellenőrzőpontra, a Dobó-vadászházhoz, mint később a szervezőktől megtudtam, ez a szokatlanul sűrű tobzódás a 30 kilométeres táv miatt van az útvonal levágását megakadályozandó. A nap során sokadszor, ámde utoljára töltöttem föl a vízkészletemet (ahogy számolgattam, 7-8 liter folyadékot fogyasztottam el a túra alatt).

Cseres-tölgyes erdőben, föl-alá hullámzó, néhol eléggé köves erdei úton jutottam el 5,6 kilométer/órás tempóval az utolsó pontra, a Nagy-Egedre, ahol a pontőrök már igen borvirágos hangulatban ülték körül az asztalt, már-már olyan érzésem volt, hogy zavarom őket...

Cseres-tölgyes a Nagy-Eged előtt

A kilátó szalagozással lezárva, sajnos elég rozzant állapotban van, ezért nem is kísértettem meg, hogy fölmásszak rá. Néhány képet készítettem és nekivágtam az utolsó szakasznak, amit feltett szándékom volt a lehető leggyorsabban teljesíteni (egyébként még 1 óra 15 percem volt 4,7 kilométerre, a magam számolta 12 órás szintidőn belül).
A köves, meredek lejtőn visszafogott kocogással kezdtem, ez valóban ízületgyilkos szakasz, de a szorosra húzott bakancs sokat segített.

Eger látképe a Nagy-Egedről, előtérben a Cigléd-dűlő

A völgy alján rossz oldalról kerültem meg a hétvégi házakat, de a térkép alapján a Cigléd-dűlő gerincén könnyedén tudtam korrigálni és kijutottam az Egerbe vezető műútra, ahol folytattam a futást a cél felé.

Rövidebb szakaszra számítottam, a vége felé már nagyon vártam az itinerben ígért vasúti átkelőt és odaérve lépésben folytattam az enyhe emelkedőn fölfelé az utam. A következő lejtőt megint megfutottam és itt kellemes meglepetés ért: jóval hamarabb értem el a "célegyenes" útkereszteződéséhez, mint számítottam rá, ezért aztán a túra legutolsó emelkedőjét is végigfutottam, 11 óra 40 perces idővel célbaérve.

 Táv: 55 kilométer (itiner szerint)
 Menetidő: 11 óra 40 perc
 Sebesség: 4,7 kilométer/óra

 Szintemelkedés: 1695 méter
 CsCs pont: 30,8 pont

 Összesítve:
 Szintemelkedés: 7509 méter
 CsCs pont: 214,7 pont

Remek kis "kultúr-túra" a Kaptárkövek 55, sok lakott településsel, látnivalóval, a kaptárkövek egyedisége rányomja a bélyegét az egész túrára is. A táj változatos, szinte minden egyes lehetséges részegységét érinti a túra útvonala: van erdő, mező, kőszurdok, szőlőskert, emelkedő, lejtő, gerincút (szerénykedés nélkül: elég csak a fenti poszt képeit átpörgetni). A szintemelkedés egyáltalán nem sok a távolsághoz képest és jól eloszlik szinte a teljes útvonalon. A nevezési díj közepes, csakúgy, mint az ellátás, de aki többre vágyik, útbaejthet jó néhány kutat és boltot menet közben.

H2T