2014. november 01.
Útvonal: Csillaghegy -> Ürömi műút -> Ezüst-hegy -> Nagy-Kevély -> Kevély-nyereg -> Majdán-nyereg -> Berda pihenő -> Csobánka -> Csikóváraljai elágazás -> Kiskovácsi -> Tölgyikrek -> Sikárosi-rét -> Király-kút -> Szőke-forrás-völgye -> Dömös -> Körtvélyes -> Szakó-nyereg -> Dobogókő
Jelentős kihagyás után sikerült újra eljutnom teljesítménytúrára és az újrakezdés jegyében nem akartam 40 kilométernél többet vállalni. A Piros 35 útvonala jórészt számomra már ismerős területen vezet, de az 1600 méteres szintemelkedés (nagyrészt két klasszikus, a Nagy-Kevély és Dobogókő érintése) miatt épp elég kihívásnak tűnt a visszarázódáshoz.
Ködös, nyirkos, de nem különösebben hideg időben érkeztem a rajt helyszínére, ahol a nagy tömeg ellenére öt perc alatt sikerült elintézni a papírmunkát és indulhattam is.
Bemelegítésként rögtön az első kilométereken izzasztó emelkedővel kezdek, ami az aszfaltot és a várost elhagyva is folytatódik, szűk ösvény kanyarog a sűrű bozótosban föl a Róka-hegyre, aztán a gerincre kiérve szélesebb lesz, itt már egy fenyőfolton is keresztülvágok. A kis erdőrészlet sajnos tele kommunális hulladékkal. Üröm felé haladva nyílt terepen, villanypásztorok között vezet tovább a piros sáv, a fű még deres. A köd annyira sűrű, hogy a látótávolság nem több ötven-száz méternél és ez nem sok jót ígér a fényképezés szempontjából.
Fenyves a Róka-hegyen
Az ürömi műutat keresztezve sóderos-köves talajúton folytatom, ez már a Kevélyre vezető kaptató első szakasza, enyhe emelkedéssel, aztán az út végén egy jobbkanyar bevezet a tölgyfák közé, ahol a meredekség is fokozódik. A fák lombján még nem nagyon látszik, hogy beköszöntött a november, szinte mindegyik zöldell még, a sziklákon tenyésző hatalmas mohafoltok pedig igazi méregzöldek. Az ősz csak az ösvényen felhalmozódott barna tölgyleveleken mutatja a hatását. Fölfelé haladva pedig már a nap is előbukkan valamennyire a felhők közül, erőtlen ugyan, de mégiscsak süt. A hőérzetemen valószínűleg többet segített a fölfelé kaptatás, tény, hogy eléggé leizzadtam itt. Ahol akad némi kilátás a fák között, ott látszik, hogy odalent még áll a köd.
Sziklák az Ezüst-Kevélyre vezető ösvény oldalában
Az Ezüst-Kevélyig a sziklák inkább sárgásbarnák, aztán az első platót elhagyva megjelennek a jellegzetes fehér kövek-sziklák, ez a rész a legmeredekebb, de legalább rövid és nemsokára föl is érek a Nagy-Kevélyre, az első ellenőrzőpontra, 1 óra 23 perc alatt megtéve az első hét kilométert. Ahogy várható volt, az időjárás miatt fotózni nemigen érdemes, csak a néhány magasabb csúcs bukkan ki a ködből odalent és körben. Tartok egy tíz perces reggeliszünetet, mielőtt továbbindulnék.
Kilátás a Nagy-Kevélyről nyugat felé
Lefelé menet a sziklák csúsznak a meredek részen, a Kevély-nyeregtől lefelé már nincs ilyen gond, nyújtott lépésekkel lehet haladni lefelé Csobánka felé. Sár nincs, a löszbe vágott mélyút után némi aszfalt színesíti ezt a szakaszt is pár száz méter erejéig. Határozottan hidegebb van itt a völgyben, inkább visszaveszem a sapkát. Jobb kéz felé elmarad az Oszoly-csúcs, épp egy csoport hegymászó készül oda föl a parkolóból. A fedetlen csatornanyílás még mindig a helyén, évek óta ilyen lehet, ahogy tudom. Csobánkától egy hosszabb darabon aszfalton vezet az út, a járműforgalom sűrű és az utolsó kanyar előtt egy tábla látható "Balesetveszélyes útszakasz - havi egy baleset" felirattal, dehát valahol nekünk is át kell jutnunk Dömös felé menet.
Fiatal erdő a Csúcs-hegy oldalában
A csikóváraljai menedékházhoz vezető bekötőútnál, nem sokkal az útkereszteződés után ellenőrzőpont, óriási tumultus, futók, szurkolók, túrázók, parkoló kocsik és néhány erdészeti jármű, ami át akar jutni a tömegen. 50 perc alatt tettem meg az ide vezető 5,5 kilométert.
Tisztás a Farkas-gödör környékén
Őszi pilisi erdő a Tölgyikrektől délre
A ponton változatos a frissítőkínálat, eszem néhány aszalt gyümölcsöt és haladok tovább, innen kanyargós, de jól kijárt erdei ösvény vezet Kiskovácsit megkerülve a Holdvilágárok bejáratáig, majd onnan egyenletes emelkedővel a Tölgyikrekig, ahol újabb ellenőrzőpont működik, 4,5 kilométer 55 perc alatt. Határozottan jó idő van, egy percig sem fázom - nyilván a mozgás is segít.
Kilátás a Farkas-lyuk völgyére
Továbbhaladva változatos a terep: először a Sikárosi-rét szélén gyalogolok végig, majd a Király-völgyben néhol sáros-tócsás részen át, de egyik sem akkora, hogy ne lehetne átgázolni rajta. A Király-forrásnál teszek egy kitérőt egy fénykép erejéig, majd könnyű emelkedő és a Király-kúti-nyereg elérése után jó hat kilométeres lejtő következik, a túra legkönnyebben teljesíthető része.
A Sikárosi-rét
Király-kút
A Szőke-forrás-völgyében vezet lefelé a piros sáv, látványos, szép szakaszon - klasszikus őszi erdő hangulat. A meredek völgyfenék mellett széles, sima erdei út kanyarog a hegyoldalban, valahol félúttól a víz is összegyűlik a patakmederben és hallani a csobogását. Ez a rész arra is tökéletes, hogy a terepfutók előzzenek - a magányosaktól kezdve a hat-nyolc fős csoportokig akad bőven lefelé száguldó sporttárs.
Egy alkalmas helyen letelepszem egy húsz perces ebéd és pihenő céljából. Lejjebb a turistajelzés három-négy kilométerrel Dömös előtt levezet a mederhez, nincs benne sok víz, így könnyedén, száraz lábbal át lehet kelni a mohos köveken azon a néhány gázlón, ahol keresztezni kell a patakot. Jobb kéz felől elmarad a Vadálló-kövekhez vezető út kezdete a piros háromszög jelzéssel, áthaladok a völgyhídon, szemből egyre több a kiránduló, ahogy egyre közelebb érek Dömöshöz. Szentfa-kápolnánál nincs feltételes ellenőrzőpont, maradok a piros sávon a völgy bal oldalán, a túloldalon aszfaltút kanyarog.
Sekély vízmosások a Szőke-forrás-völgyének déli végén
A Szőke-forrás-völgye
Erdei út a Szőke-forrás-völgyében
A Kaincz-forrás Szentfa-kápolnánál
A dömösi ellenőrzőponton terülj-terülj asztalkám, mind a mennyiség, mind a kínálat megfelel a legszigorúbb elvárásoknak is, én csak egy zsíros kenyeret eszem, innen jön a túra lényegi része, az emelkedő előtt meg nem lenne jó túlenni magam. 2 óra 15 perc alatt teljesítettem az ide vezető majd 11 kilométert és a saját előzetesen tervezett időbeosztásom szerint a hátralevő 7 kilométerre és 600 méter szintemelkedésre még mindig maradt három órám.
Megint egy izzasztó emelkedő következik, ami már a faluban elkezdődik, aztán elvisz a temető és az egykori dömösi prépostság romjai között, majd az erdőbe visszatérve fölfelé vezet a Téry-úton a Vörös-hegyi-árokban, ami hasonlít egy kicsit a Szőke-forrás-völgyére, de annál kevésbé keszekusza, itt nem nagyon vannak sziklák és keresztbe dőlt fatörzsek sem, csak az avar a keskeny völgyben és a benne növő fák. Jobbról a Vörös-hegy, balról a Prépost-hegy fogja közre a völgyet. Keresztezem a két egykori híd meredek árkát, és egész jó tempóval sikerül kiérnem Körtvélyes-pusztára. Itt a síkon egy kis "na végre" érzésem is van, persze tudom, hogy túl korai még, de jólesik, hogy ugyanakkora erőbefektetéssel, mint amivel fölfelé kaptattam, itt érezhetően haladni is tudok.
Sík szakasz Körtvélyespusztánál, szemben a távolban Dobogókő magasodik
Kell is a szusszanás a kisebb-nagyobb tisztások mellett-között elhaladva, mert nemsokára folytatódik a kaptató, jellegzetes, könnyen megjegyezhető tarvágáson át talán a túra legnehezebb része a térdig érő bozótos közt kanyargó csapás. Odafönt az erdőszélen megállok pihenni és nézelődni is, innen szép a kilátás észak felé. Még egy aszfaltút keresztezése, néhány száz méter vízszintesen és pár tíz függőlegesen választ el a Szakó-nyergi ellenőrzőponttól. Egy óra alatt ez a 4,5 kilométer egészen jó tempónak mondható.
Kilátás északra a tarvágás tetejéről
Középen a Lukács-árok, a távolban a Vadálló-gerinc
A Szakó-nyeregnél nem időzök sokat, iszok néhány kortyot és irány újra fölfelé, a Tost-szikláig megint meredek csapás kanyarog föl a szerpentinen, a sziklától pedig nem esik túl jó kilátás a fák miatt, nem is állok meg itt. Innen már lankásabbak az emelkedők, jobbra-balra a mély völgyek is jelzik, hogy nincs már messze a csúcs.
A Jász-hegy gerincére fölérve még le kell küzdeni egy utolsó rövid kaptatót, de a vastag törzsű, ritkán álló bükkfák közé fölérve már ismerős a terep és a balról becsatlakozó sárga sáv jelzést látva tudom, hogy nincs sok hátra a végéig, talán másfél kilométer és az emelkedés már a hátam mögött. A Rezső-kilátó zsúfolt, de fényképezni itt sem érdemes, a Duna völgyét eltakarja a köd és szemközt a Börzsöny tömege is párafoszlányok között látszik.
Bükkfák a Jász-hegy gerincén
Gőzölögve érkezek be a célba, folyamatosan jönnek a túrázók, de nincsen torlódás; az ügyintézés itt is villámgyors, oklevél, kitűző, banán - így kell levezényelni egy tömegtúrát. Egész jó időt sikerült hoznom és az erőmmel sem készültem el, az ötvenes táv simán beleférne érzésre, de tekintettel kell lennem arra a három hónapra is, ami kimaradt. Talán majd jövőre.
Az útvonal remek, a szintemelkedés jelentős. A nevezési díj a távhoz képest a drágábbak között van, de a szervezés hibátlan. A tájékozódással egyébként sem lenne sok gond, lévén egyetlen jelzést kell végig követni, de a szervezők nem sajnálták a szalagokat és a rózsaszín festékes plusz jelöléseket sem (ez utóbbival talán már túlságosan is bőkezűen bántak) - nyilván a rendezvény futóbarát jellegéből fakadóan, nekik nincs annyi idejük a tájolással szöszmötölni. Az ellátás kiváló és bőséges. Az itinerben minden benne van, aminek lennie kell, útvonalleírás, táv- és szint részadatok, térképvázlat és emelkedési vázlat (és még a Csúcsok Csúcsa túramozgalom leírása is belefér). Esetleg az útvonalleíráson lehetne még finomítani, szerintem túlságosan elvész a részletekben és egy kis tagolás is segítene.
Az egyetlen negatívum sem a szervezéssel kapcsolatos, sajnos a túrázók egyenletesen beterítették az útvonalat használt papírzsebkendőkkel amolyan Jancsi és Juliskás módszerrel.
Táv: 36 kilométer (itiner szerint, levonva a Rómaifürdő és Csillaghegy közti távolságot)
Menetidő: 7 óra 25 perc
Bruttó sebesség: 4,85 km/óra
Állásidő: 47 perc
Nettó sebesség: 5,43 km/óra
Szintemelkedés: 1600 méter
CsCs pont: 44,4 pont
Összesítve:
Szintemelkedés: 36915 méter
CsCs pont: 1009,1 pont
H2T
Utolsó kommentek