Erdőkerülő

2013. május 05.

Útvonal: Kismaros -> Verőce -> Magyarkút -> Királyrét -> Kisinóc -> Kóspallag -> Kismaros

Időben érkeztem Kismarosra és az első 25 indulóba be is fértem, még azzal együtt is, hogy a start előtt megreggeliztem a patakparton, a rajtoltatás kis létszáma családias jellegű rendezvényre utalt.

A Nagy-völgyi-patak Verőce határában

Az első kilométerek aszfalton Verőce felé, félig-meddig a fák árnyékában a kerékpárúton, jobbról néha a Duna is fel-feltűnt. Az útvonalat nem ismerve ekkor még erősen tartottam a melegnek ígérkező időjárástól. A falu temploma mellett fölkaptatva legalább három útvonalat használtunk a túratársakkal a Csattogó-völgy felé menet, pedig az itiner szépen írta sorban az utcaneveket (más kérdés, hogy szükség is volt rá, a piros sáv jelzés jó pár száz méteren keresztül hiányzott, ami ilyen kanyargós utcákban nem túl tájékozódásbarát).

Útban Magyarkút felé

Az első ellenőrzőpont Verőce vasútállomásán, folytatódik a vasútállomások sorozata, nem véletlen az "Előzd meg a kisvasutat!" az alcíme a túrának. Innen igen hosszadalmas folyamattal lehet csak elhagyni a civilizációt, a hétvégi házak sora alig-alig akar elfogyni, virágzó orgonabokrokat hagytam el sorra, barátságos és barátságtalan kutyák jöttek szembe; valamint itt-ott széles dagonyák vetítették előre, hogy a Börzsönyben ezen a hétvégén a víznek nem volt híján az erdő.

Kellemes meglepetés a túra vonalvezetése: nem elég a fák árnyéka, de gyakorlatilag Magyarkúttól, körülbelül a túra ötödik kilométerétől stabilan patakvölgyben vagy a medertől látótávolságra vezet a turistaút, kicsit párás a levegő, de kellemes, túrázásra tökéletes.

A Les-völgyi-patak

Magyarkúttól kezdődik az igazi erdő, fiatal és ritkásabb, idősebb tölgyesek váltják egymást, a talaj néhol köves, de teljesen jól járható volt, a piros sáv ösvénye pedig időnként áthurkolódik a Les-völgy patakján. Hozzá kell tenni, hogy a víz a "meder" fogalmát viszonylag kiterjesztően értelmezte, néhol az erdei út két keréknyomában is vígan csorgott lefelé.
Csöndes kis szakasz volt ez, egyedül sétálhattam az erdőben, se előttem, se mögöttem senki.

Szemben a Szőlő-hegy kúpja

A következő ellenőrzőpont Szokolya, vasútállomás - nem sikerült megelőznöm a kisvasutat, mire odaértem, már bent állt, indulásra készen. 8,8 kilométert tettem meg másfél óra alatt, ahhoz képest, hogy nem akartam sietni, kimondottan gyorsan haladtam.

Innen továbbra is patakvölgyben vezetett az út, a Palóc Piroson, egy jellegzetes S kanyarból jól lehetett azonosítani a megtett távolságot, de Királyrét előtt elkövettem a túra során egyetlen nagyobb elkavarásomat: nem néztem a térképet, csak az itinert és elfordultam északkelet felé a zöld sávon - nyugat helyett. Pár száz méter után gyanús is lett a dolog, de ahhoz persze lusta voltam, hogy visszatérjek az utolsó ismert pontra, ahogyan azt kellett volna, inkább kerültem balra körívben át az erdőn. Így sikerült kilyukadnom a Madaras-fa-oldal meredekjén, ami annyiban segített, hogy könnyedén rájöhettem, hol vagyok.

Királyréten majálishangulat, nagyszámú kiránduló mindenfelé és a 15 kilométeres táv célja, egy rövid ebédet iktattam be, ami még úgy is simán belefért az időbe, hogy a kavargással legalább húsz percem elment. 
Innen kezdve már mindenhol túrázókkal találkoztam, két osztálynyi iskolás, egy idősebb csoport, családok és magányos kirándulók - igen népszerű úticél volt a Királyrét és környéke ezen a hétvégén.

Fölfelé a túra leghosszabb emelkedőjén

Innen következett a túra egyetlen emelkedős része, de a legnagyobb tengerszint feletti magasság itt sem érte el a 400 métert. Az út keresztezte a Király-rétet és az Ábrahám-kertet, a nyílt részeken már nem volt annyira túrázóbarát a tűző nap, de egyik tisztáson sem volt túl hosszú az árnyék nélküli szakasz.

A Király-rét

Erdei út bejárata az Ábrahám-kert után

A kisinóci turistaháztól két lehetőségem volt a folytatásra (még a pontőr szerint is), az egyik az aszfaltúton le Kóspallagig, a másik a frissen bekanyarított kék sávon az erdőben, természetesen az utóbbit választottam. Így sikerült bennmaradnom az árnyékban, még ha akadt eléggé kijáratlan szakasz a bokrok között és sár az utolsó emelkedő után. A túra legnagyobb dagonyáján Kóspallag előtt vergődtem át, itt tettem le végleg arról, hogy viszonylag kulturált állapotú nadrágszárral érjek célba.

Turistaház, Kisinóc

Az utolsó ellenőrzőpont érintése után a Kis-Hanta-patak völgye következett, ahol ismét jelentős mennyiségű víz akadt, a turistatérképen is jelölt mocsaras részen a patak gyakorlatilag a fél mezőt elöntötte és meglepően hangos zúgással is folyt. A zúgás okának kiderítésére inkább nem vállalkoztam - ránézésre minimálisan térdig kellett volna gázolni a vízben, hogy a tényleges medert megközelítsem.

A fákon túl a Nagy-Vaskapu kettős csúcsa

A Kis-Hanta-patak

A Csömöle-völgyben, még az erdőben a sárga sáv jelzés visszatért az aszfaltra, jelezve, hogy közeleg a túra vége, ide még beterveztem néhány forrás-fényképet, de sem a Riesner-, sem a Testvér-forrást nem sikerült felfedeznem, valahogy elsétáltam mellettük.

Világháborús emlékmű, Kóspallag

A Morgó megállóhelytől kellett teljesíteni a túra legkevésbé élvezetes szakaszát: másfél kilométer aszfalt szinte semmi árnyékkal, de ez már a célegyenes volt. A célban a reggel látottakhoz képest meglepően nagy volt a létszám, futók és túrázók vegyesen, de a hangulat maradt, láthatóan sokan ismerték már egymást korábbról.

Táv (itiner szerint): 30,2 kilométer
Táv (GPS szerint): 32,6 kilométer

Menetidő: 6 óra 45 perc
Bruttó sebesség: 4,83 km/óra

Állásidő: 53 perc
Nettó sebesség: 5,55 km/óra

Szintemelkedés: 380 méter
CsCs pont: 12,5 pont

Összesítve:
Szintemelkedés: 13325 méter
CsCs pont: 387,8 pont

Az igazán kanyargós erdei patak

Közepes tempóval teljesítettem a 30 kilométert, hiába indultam gyorsan, a végére azért erősen leadtam a sebességből. A túra könnyű nehézségi fokúnak minősíthető, a szintemelkedés minimális, igazi futóterep (már ha a sártól eltekintünk). Az ellátás átlagos, semmi különös a megszokotthoz képest, talán a futóknak az izotóniás ital jön a legjobban, főleg ilyen időjárási viszonyok között. A tájékozódás sem nehéz, gyakorlatilag négy különböző színű sávot kell követni egymás után, igazán elkavarós rész nem volt a túrán. Az itiner szöveges része (különösen a táblázat) teljesen rendben volt, bár a GPS-szerű térkép nekem valahogy nem igazán tetszett, de a rendes túrázó visz magával turistatérképet és ha kell, meg is nézi...

H2T