Erdőkerülő

2013. november 17.

Útvonal: Nagylóc -> Rimóc -> Fogadalmi-kápolna -> Tábi-horgásztó -> Ilinyi Mária -> Nógrádmarcal -> Nógrádsipek -> Dobos-kút -> Dobogó-tető -> Várkút-forrás -> Hollókői vár -> Hollókő

Ködös, hideg novemberi reggelen számomra váratlan tömeg gyűlt össze a hollókői megállóban a menetrend szerint Nagylócra közlekedő buszra várva. A buszvezető szintén nem erre volt felkészülve, amit mutatott az a rövid párbeszéd, amit még az irányba fordulás előtt folytatott le.

(A busz megáll, vezető kinyitja az ablakot és kiszól:
- Hová akarnak menni?
A tömeg kórusban:
- Nagylócra!
Reakció:
- Jézus Mária!)

A busz zsúfolásig meg is telt és nem volt kisebb a sokadalom a rajtnak helyt adó Nefelejcs presszóban sem. Ennek ellenére a rajtoltatás gördülékenyen haladt, nem kellett sokat várni az indulásra.

A túra első szakasza a rövid, de az itinerben alaposan körülírt nagylóci szakasz után bokrosok, akácosok és többségében szántóföldek között vezetett el. A talajutak nem voltak túl sárosak, de a köd körülbelül 50 méteres látótávolságot engedélyezett, magamban el is könyveltem, hogy ma nem fogok túl sok tájképet készíteni. A rajtolók nagy száma nemigen látszott, valószínűleg túl későn indultam a tömeghez képest.

Világháborús emlékmű, Rimóc

Az első pont nem volt messze, alig 4,5 kilométerre, amit körülbelül 50 perc alatt tettem meg. Rimócra beérve a falu központjában egy újnak tűnő, modern stílusjegyeket hordozó sportcsarnok és a mellette álló, hetvenes évekre hajazó presszó meg takarékszövetkezet kontrasztját követte a templom és egy kisebb tér utcájáról nyíló Palóc Főkötő-múzeuma, az első pont helye.

Dekoratív kiállítási darabok a múzeumban

Klasszikus palóc porta

Rimócról kiérve folytatódott a szántóföldek közti út, a legendás cserháti sár ezúttal nem tette tiszteletét, de néhol a traktorok intéztek egy kevés bemutatót belőle. Szerencsére mindig akadt egy száraz nyom, ahol gond nélkül el lehetett menni. A szalagozás ezen a szakaszon és a túra további részein is eltéveszthetetlen volt (nem utolsósorban az egyedi jeleknek köszönhetően), de az itiner is egyértelműen fogalmazott, így az elkavarás veszélye senkit sem fenyegetett komolyan.

A Fogadalmi (Sajgói) - kápolna

A fogadalmi kápolnánál csak fotózás erejéig álltam meg, be nem lehetett menni, így pár perc után haladtam is tovább a túra első emelkedőjével a Sajgó csúcsáig, ahol az itiner szép kilátást ígért, de a szervezők számítását a köd teljesen áthúzta, a völgyekben csak a tejfölsűrűségű vízpárát lehetett látni, hallani meg a traktorok motorzaját és a harangszót a falvakból.

Rövid aszfaltos szakaszon megkerültem a túra első marhacsordáját, amik békésen legelésztek egy domboldalban, ekkorra kisütött a nap és kissé felszakadozott a köd is, kellemes hőmérsékletben lehetett haladni, és a következő dombgerincről már többé-kevésbé látszottak a Cserhát szomszédos gerincei is. Itt már éreztem, hogy az ezen a túrán debütáló bakancsom nem lesz az igazi, a sarkam nem kedvelte a kialakítást.

Kilátás a Kis-erdő gerincéről észak felé

A Tábi-horgásztó felé menet áthaladtam az első igazi erdőrészleten is, ahol egy pár tíz méteres szakaszon bemutatkozott a (szerintem) legrosszabb típusú, egészen világosszürke, hígra kutyult, csúszós-agyagos sár is. A tóhoz érve meglepődve tapasztaltam, hogy jóval nagyobb, mint első ránézésre sejtettem. 11,6 kilométer két óra húsz perc alatt pontosan passzolt az előre eltervezett tempómhoz. Az itteni ellenőrzőpontnál nem volt ellátás, így saját készletből rendeztem egy előrehozott ebédet és kaptattam tovább, egy rövid emelkedő szakaszon.

A Mária-szoborig vezető gerincen kevesebb, mint két kilométert kellett megtenni, amit sikerült húsz perces szintidővel megoldanom. Elég sűrűek voltak a túra elején az ellenőrzőpontok - még akkor is, ha a szobornál semmilyen kód sem volt, amit fel kellett volna írni.

Az ilinyi Mária-szobor

Újabb település (elvileg Nógrád megye legkisebbje), Iliny következett, aztán a falu után kanyargós szakaszon megint szántóföldek, emelkedő; egy rövid ligetes szakasz, lejtő után szintben ismét szántók és egy kis csatorna közötti kitérő; majd a túra negyedik lakott településére, Nógrádmarcalra értem be. A falu szélén nem valami bizalomgerjesztő, de békés kutya fogadott, innen aszfalton egy "élelmiszerjellegű vegyesbolt" előtt elhaladva jutottam el a templomig, ahol a túra féltávját jelző ellenőrzőpont volt. Természetesen a rövidebb és síkabb féltávé, a neheze még mindkét tekintetben hátravolt. Egyúttal ez jelentette a váltást a túra első, falvakon átvezető - kultúrtájakat érintő fele után az erdős, kevésbé "lakott" részére.

Fiatal tölgyfák a Cseresen

Képoszlop dűlőutak kereszteződésében

3 óra 47 perc 19,6 kilométerre nem rossz, de túlzás lenne azt mondani, hogy könnyedén jöttem el idáig, az pedig már sejthető volt, hogy nem fogok világosban beérkezni a célba.

Kilátás Iliny határából

Nógrádmarcal után hosszabb emelkedő következett a piros sáv jelzésen, ami nem is annyira a meredekségével, mint inkább azzal volt kellemetlen, hogy valami jótét lélek az első egy kilométeren föltárcsázta a dűlő középső részét. Innen beérkeztem az első nagyobb, összefüggő erdőszakaszra, ahol egy kis idő után a tölgyeket telepített akácos váltotta föl egy darabon - érdekes volt látni, hogy ezt a tájidegennek ható fajtát is használják.

A túra leghosszabb, ellenőrzőpont nélküli szakasza következett - Nógrádmarcaltól Nógrádsipekig több, mint 11 kilométer. Úgy számoltam, hogy két és fél óra alatt megteszem ezt a távolságot, de egyre inkább éreztem a lábomon a bakancs nem túl áldásos hatását, így arra jutottam, hogy elmegyek addig a T-elágazásig, ahol a negyven kilométeres táv elválik az ötven kilométerestől és ott majd megpihenek kicsit. Ide elérve viszont úgy döntöttem, még húsz-huszonöt perc belefér, majd nem tetszett pihenőhelynek az árnyékos erdőszél és a gabonamező találkozása, ráadásul az út itt száz méteren nagyon saras volt, jobbnak tűnt inkább túllenni rajta. Ezután ismét tölgyerdőben vezetett az út, sárga-barna avarral és helyenként vastag makkszőnyeggel borítva - nem véletlenül áll az a sok vadászles a szántók szélén, vaddisznó biztosan akad errefelé.

Kőkereszt Nógrádsipek határában

Nem sokkal a kijelölt idő letelte után már újra marhacsordák között haladtam egy talajúton, túl közel volt Nógrádsipek ahhoz, hogy megálljak pihenni - majd a Korona presszóban. A falu központjában tettem egy kitérőt fényképezés miatt, aztán mentem tovább (itt fordult elő a túra alatt egyetlenegyszer, hogy bizonytalankodtam az irány miatt), nem gondolva, hogy aszfalton az az 1100 méter tud nagyon hosszú is lenni. Rosszul esett ez aszfaltos szakasz, erőltetve estem túl rajta. A tervezett két és fél óra húsz perccel volt több, mint amennyi ténylegesen kellett a 11,5 kilométerhez. Összesen eddig öt kilométer per órás átlag fölött jöttem, a megállók és fényképezések idejét is beleszámolva.

Nógrádsipek nyugatról érkezve

Világháborús emlékmű, Nógrádsipek

Az ellenőrzőponton pecsét után vajaskenyér, egy kóla a pultból és bakancsigazítás: rövid gondolkodás után úgy döntöttem, a hátralevő 11,6 kilométert még letudom zoknicsere nélkül. Amatőr hiba volt. Ha kárelhárításban nem is, de a minimalizálásában sokat segített volna (persze akkor ezt még nem gondoltam).

Az 1848-49-es szabadságharc emlékműve, Nógrádsipek

A nógrádsipeki templom

Nyilvánvaló volt már, hogy világosban már nem érek be, így aztán sietősen irány a Malom-völgy, hogy még sötétedés előtt minél nagyobb távolságot meg tudjak tenni. A túra hátralevő szakaszára jutott még két derekasabb emelkedő, nem számítottam az eddigi sebességem tartására (és még az sem lett volna elég).

Duzzasztógát épül a Malom-völgyben?

A Malom-völgyben valami gátféleséget építenek éppen. Itt kezdődtek a túra igazi emelkedői, először egy vízmosásos szakasz a Dobos-kútig. A kút vize hideg, finom, mellékíztól mentes, érdemes megkóstolni - épp tízesével hozták a vizesballonokat tölteni, mikor odaértem. A kaptató a feltételes pont után is haladt tovább egy kisebb gerincre. Itt már elég alacsonyan vöröslött csak át a nap a fatörzsek között.

A doboskúti forrás

A Dobogó-tetői torony már egy jó kilométerről látszott, el is gondolkoztam rajta, hogy a száraz lombú tölgycsemeték között átvágok irányba, de aztán letettem róla (nem tudván, hogy milyen meredek lehet arról a tetőre vezető emelkedő). A torony lábánál gyors pecsételés, aztán fölmásztam a torony tetejére. A legjobbkor érkeztem ahhoz, hogy végignézhessem a naplementét a Naszály csúcsa mögött és az innen belátható cserháti panorámát. Ezért megérte az eddig diktált tempó.

Naplemente, útban Dobogó-tető felé

Innen sietős tempóban ereszkedtem lefelé előbb a sárga, majd a kék sávon. Éreztem, hogy lesznek bajok a lábaimon, de ezzel már nem volt mit tenni, a szürkület pedig rohamosan közeledett. A völgy alján már a narancssárga teliholdat lehetett látni a gerincek fölött.

Ez már a telihold, a Hollókő és Fekete-hegy közti gerinc fölött

Ezt a szakaszt nem élveztem, a kék sáv utolsó emelkedője a vártúra kerítéséig kimondottan rossz volt, de az itiner által is említett kerítés földobta a hangulatomat, innen már csak két kilométer volt hátra, egy kisebb emelkedő után kitérővel a Várkút-forrásig, ahová már sötétben értem el (nem is fotóztam), majd jött az utolsó komoly emelkedő a hollókői várhoz, ami a Dobogó-tetői dózerúthoz hasonlított mind hosszra, mind meredekségre. (Na jó, talán rövidebb volt, de kissé meredekebb.)

Hollókő vára éjszaka

A kivilágításnak köszönhetően a hollókői vár sötétben is szép, megtekintésre érdemes. Innen rövid lejtő után már Hollókő Ófalujának macskaköves utcáira értem le, és rövid gyaloglás után elértem a célt. Nógrádsipek és a cél között majdnem egy kilométert esett a sebességem óránként, de összességében így is teljesen rendben volt. Az utolsó néhány száz méterre a reggeli ismerős köd is visszatért, keretbe foglalva a túrát.

Hollókő, Ófalu éjszaka

Összességében a túrán a terep változatos, látnivaló is akad bőven. A szalagozás hibátlan, a kritikus részeken terelőnyilakkal megerősítve, az itiner részletes és egyértelmű. Az ellátás közepes, amire figyelni kell, hogy elegendő vízzel rajtoljunk és ne habozzunk feltölteni a palackokat egy-egy faluban, ha szükséges.  A kitűző szép, míves darab. A megközelítés kis szervezést igényelt részemről, de megoldható és meg is éri a bíbelődést.

A sebességem remek. A három vízhólyag a lábamon kevésbé, főleg azt tekintve, hogy a legnagyobb ránézésre is hetekben mérhető gyógyulási időt igényel - remélem, nem vágtam tönkre az évre még betervezett túráimat (különösen a Tortúrát nem). Az biztos, hogy nem ebben a bakancsban megyek...

Táv: 42,7 km (itiner szerint)
Menetidő: 8 óra 37 perc
Bruttó sebesség: 4,95 km/óra
Állásidő: 1 óra 10 perc
Nettó sebesség: 5,73 km/óra

Szintemelkedés: 1240 méter
CsCs pont: 29,3 pont

Összesítve:
Szintemelkedés: 18998 méter
CsCs pont: 546,3 pont

H2T