Erdőkerülő

2014. július 26.
Útvonal: Bakonyszentlászló -> Kerek templom -> Pápateszér -> Fenyőfő -> Ősfenyves -> Pápalátó-kő -> Alízháza -> Hódos-ér völgye -> Kopasz-hegy -> Porva-Csesznek vá. -> Cuha-völgy -> Erdei iskola -> Kőpince-forrás -> Zörög-hegy -> Kőmosó-völgy -> Csesznek -> Kenyeri-hegy -> Zsidó-rét -> Alsó-Cuha-völgy -> Ördög-rét -> Tilos-fenyő -> Bakonyszentlászló

Messze nem úgy sikerült a július, ahogy elterveztem, így aztán az utolsó hétvégére már mindenképpen össze akartam hozni valami hosszabb túrát és erre a Cuha 50 pont alkalmasnak tűnt, a néhány jelentős csapadékú nap miatt pedig a szurdokok is érdekesebbnek ígérkeztek. A rajt-cél távolságával együtt egy kora hajnali keléssel és késő esti megérkezéssel belefért egy napba az egész program.

Indulás után zombi üzemmódban követem a szalagozást és csak kétszáz fölösleges méter után veszem észre, hogy a 35/25 kilométeres távra tévedtem, de sok időt nem bukok vele és szerencsére a mai napi elkavarást le is tudom ezzel és az itiner logikájára is ráérzek.

Kerek-templom, Bakonyszentlászló

Bakonyszentlászlót elhagyva alacsony dombok között vezet az út, erdősávok között, de alapvetően ez csak a Bakony északi előtere, még kultúrtáj: learatott tarlók, még álló gabonatáblák és kukoricások jobbra-balra. Itt-ott akad egy-két nagyobb sárfolt, de az eső nagyja elszivárgott. Az erdő kezdetben a szokásos akácos-csalános, néhol nagyobb kökénybokrokkal, majd úgy három kilométer után beérek egy fenyvesbe, párás-gyantás, érezhetően tiszta levegővel. A talaj homokkal keveredő gyenge erdei földnek tűnik, talán csak az akác érezné ezen jól magát a fenyőkön kívül. Elhaladok a nap legkisebb szántója mellett, az erdőbe ékelt terület nem nagyobb egy futballpályánál, de már le is aratták. Elvileg lenne itt malomrom Pápateszér előtt, de csak sűrű bozótot találok.

Kőkereszt Pápateszérnél

Fenyőfák a Kuruc-erdőnél

Az első ellenőrzőpont Pápateszér, 9,5 kilométer 1 óra 46 perc alatt. Innen is jó tempóban haladok tovább, egyenes, murvás út vezet Fenyőfő felé, ami aztán talajúttá válik. Két rozzant teherautó is elhalad itt, nyomukban dízelfüstöt kell szívni hosszú perceken keresztül. Fenyőfő csöndes, virágos, tiszta kis falu, a legnagyobb felfordulást ma a főúton vonuló túrázók jelentik, a végén, az ősfenyves szélén a második ellenőrzőpont. Újabb hat kilométer egy óra alatt.

A fenyőfői templom

Ősfenyves Fenyőfőtől keletre

Az út innen dél felé visz tovább és lassan kapaszkodni kezd a Bakony északi lábára, a Bodzás-árokban már bükkfák nőnek. Az itiner által ajánlott út hosszabb, én a meredekebb zöld háromszöget választom és szemből mászom meg a túra első emelkedőjét a Pápalátó-kőre. A távolban a Kisalföld nyúlik el, de a kilátást elsődlegesen a Bakony előterének erdei uralják, a falvak templomtornyai fehéren bukkannak elő a zöld tengerből. Ez egyben a harmadik ellenőrzőpont is, elvileg 2,3 kilométer (nekem valószínűleg kevesebb) 21 perc alatt.

Kezdődik az igazi Bakony: bükkös a Bodzás-árokban

Rövid ideig a Rómer Flóris emlékúton haladok tovább, farakások között, néhol egy-két élénkzöld, egészséges lucfenyőt is látni; aztán szalagozást követve, enyhe emelkedő után a ritkán álló, gyér aljnövényzetű bükkösben Alizháza következik. A vadászháznál éles balkanyar, egy vízmosásban embermagas csalános és derékig érő páfrányok tenyésznek a párás körülményeket élvezve, én meg lekocogok a csúszós-sáros csapáson a Hódos-érig. A víz piszkossárga a hordaléktól, de nincs túlságosan megduzzadva.

Klasszikus bükkerdő Alízháza előtt

A Hódos-ér medre

Innen javított talajúton vezet a túra, a régi vasút nyomvonalát követve, majd letérek egy ösvényre, ami elvadult bozótosban halad, rövid idő múlva pedig kilyukadok az egykori üveghuta rétjére. Itt is másfél-két méteres a növényzet, alig lehet látni egy-két kivillanó fejet az előttem haladók közül.

Az Üveghuta-árok

Hatalmas fenyőfa a Kopasz-hegyre vezető emelkedőn

A rét oldalában a sárga kereszt jelzés meredeken visz fel a Kopasz-hegy gerincére, itt is megművelt szántóföldet keresztezek, majd vissza az erdőbe, ami nem is baj, lassan dél felé jár az idő és meleg van a nyílt területeken. Némi hullámzást követően az ösvény ereszkedni kezd és levezet Porva-Csesznek vasútállomáshoz. (Az elnevezést nem igazán értem, még előbbitől is legalább három kilométerre van.) A hétvége ellenére a felújítás folyik, épp az állomás átereszét építik a munkások. Megjutalmazom magam egy jégkrémmel.

Következik a Cuha-szurdok, jó három kilométer hosszan. Eleinte még legalább száz-százötven méter széles alapzatú a völgy, a javított talajútról alig látszik a túloldalt futó vasútvonal, a Cuha-pataknak is inkább csak a hangját hallani a fák közül. Az esőzések ellenére nem túl magas a vízállás a mederben. Sok a turista, bár az út jól járható még babakocsival is, néhányuknak erős zavart okoznak az egyébként egész jól lábalható gázlók. Ahogy szűkülni kezd a szurdok, szaporodnak a látnivalók is: oldalt szirtszerű sziklák, a patak kisebb zúgói, a vasút műtárgyai (helyenként tíz-tizenöt méteres töltésfalak mohával benőve, az alagút, a viadukt), kitűnő ötlet az út mentén néhány idősebb fa előtt a fajtájukat jelző tábla a levélmintával. Összesen 10,7 kilométer után a viadukt túloldalán elérem a negyedik ellenőrzőpontot, 1 óra 50 perces részidővel.

Gázló a Felső-Cuha-völgyben

Azért nem minden műtárgy sikerült egyedire

Alagútbejárat a fák közül

A Cuha-patak a vasúti töltés támfala mentén

A vasútépítés egyszerű emlékobeliszkje

A viadukt felülről, az obeliszktől...

...lentről, az útról...

...és az északi pillér

A viaduktot elhagyva lassan ismét kiszélesedik a völgy, a Vinyére vezető gyaloghidat elhagyva viszont már némi ízelítő következik az Alsó-Cuha-völgyből: közvetlenül a vízpart mellett vezet az ösvény köveken-sziklákon, egészen a Kőpince-forrás utáni néhány száz méterig. A forrásból bőven fakad a víz, föltöltöm a készleteimet. Itt már a túra kétharmada a hátam mögött van, de a hátralevő 16 kilométerben még lesz emelkedő és technikás patakmeder is.

Tipikus bakonyi karsztosodás: a Kőpince-barlang

 
A Kőpince-forrás

A Zörög-hegyre vezető út eleje elég enyhén emelkedik, aztán a sárga sáv jelzést elhagyva egy szűk, magas falú vízmosásba kanyarodva igazán bekezd és 1,5 kilométeren emelkedik 130 métert. Menet közben hosszúnak tűnik, minden kanyar után van még fölfelé, a hegy viszonylag lapos tetejére fölérve már eléggé ver a víz. Utólag visszanézve ez volt a túra egyetlen komolyabb emelkedője. Az ötödik ellenőrzőpont a hegyen, szűk négy kilométer 1 óra 10 perc alatt.

A "Bakony őskori és középkori várai" túramozgalom információs táblája

Néhol még mintha felsejlene egy-egy sánckontúr, de nagyjából elég nehéz elképzelni, hogy valaha itt egy 5 kilométer kerületű földvár állt

A hegyről lefelé két kilométeres lejtő visz, néhány rövid meredek, sziklás résztől eltekintve jól járható és kocogható. Egy-egy helyen még a cseszneki vár is látható a fák közül. A jelzések sűrűn vannak, el sem lehet téveszteni a Kőmosó-hegy tövébe vezető piros keresztet. Hatodik ellenőrzőpont, három kilométer, 35 perc.

Megnézem a Kőmosó-szurdokot, ami meglepően zöld, hegymászók készülődnek fölfelé a sziklák tövéből, aztán elhaladok a zsidó temetőből megmaradt néhány sírkő előtt, északról kerülve a várat kiérek az aszfaltra. Ez a cseszneki kunkor nem tetszett igazán, caplatás a tűző napon az aszfalton, pedig odafelé még többé-kevésbé árnyékban lehetett haladni.

A cseszneki vár látképe a város széléről

A Kőmosó-szurdok

Visszafelé fölkaptatok a Zörög-hegy lábára, a hegyet északról kerüli körbe a sárga sáv jelzés, jórészt erdőben, szintben haladva. A Kereszt-dűlőnél szép a kilátás a Dudari-patak völgyébe, a túloldali erdős dombokra és még vadászles is akad, amire fölmászva körül lehet nézni. Rövid szalagozott átkötő szakasz vezet a Zsidó-rétig, balra elvadult bozót, jobbra kukoricás hektárok, én középen gyalogolok a homokúton. Az esőnek itt már nyomát sem lehet érezni.

Az erdőben haladva újra a patakot várom, de nem nagyon akar megérkezni, még egy hosszú, de keskeny elvadult réten kell keresztülvágni, aztán meghallom a csobogást balról és hamarosan a piros kereszt jelzés le is ereszkedik a mederbe. Egymással párhuzamosan két-három ösvény is fut eltérő magasságokban, én persze közvetlenül a víz mellett futóval próbálkozom. Az Alsó-Cuha-szurdok vadregényesebb, mint a Cuha-szurdok, még zöldellő hordalékfák és gallyak jelzik, hogy nemrég komolyabb áradás lehetett. Átkelek kétszer a patakon, keresztbedőlt fákon, néhol két-három méternyi majdnem függőleges mászást is be kell mutatni a csúszós sziklákon. Élvezetes szakasz, de sajnos rövid, maximum egy kilométeres, aztán az ösvény följebb vezet a szurdok oldalában és kilyukadok az Ördög-rétre, ahol kirándulók közé keveredve áll az utolsó ellenőrzőpont. Másfél óra alatt 7,6 kilométer.

Alsó-Cuha-völgy 1.

Alsó-Cuha-völgy 2,

Alsó-Cuha-völgy 3.

A végére nem marad más, mint egy rövid emelkedő, majd másfél kilométer murvás dózerút, egy hasonló hosszúságú szakasz erdei talajúton, amin ismét keresztezem a vasutat, egy kevés fenyves, néhol még egy kevés sűrű bozótossal búcsúzóul, a bauxitszállító aszfaltút (amin valaki éppen egy Zsigulival gyakorolja a gumicsikorgatást), aztán már itt is a cél - pozitív és ritka meglepetéssel gyakorlatilag mindössze száz méter aszfalttal a végén.

Közvetlen hangulatú túra, olcsó nevezési díjjal és átlagos szolgáltatásokkal. Az útvonal változatos, erdőtől a lakott területen keresztül a szántóig akad benne minden, az emelkedő a távhoz képest kevés, de a két sziklás szurdokszakasz is jelenthet nehézséget. Az ellenőrzőpontok viszonylag ritkán települnek, de látnivaló, érdekesség található bőven az útvonalon. Vízzel mindenképpen készülni kell, már csak a július végi időpont miatt is.

Táv: 46,3 kilométer (itiner szerint)
Menetidő: 9 óra 6 perc
Bruttó sebesség: 5,08 km/óra

Állásidő: 51 perc
Nettó sebesség: 5,6 km/óra

Szintemelkedés: 940 méter
CsCs pont: 20,3 pont

Összesítve:
Szintemelkedés: 34814 méter
CsCs pont: 939,4 pont

(Azt még mindig nem tudom megérteni, miért kell felnőtt embereknek úgy rikoltozniuk az erdőben, hogy száz méterekre visszhangzik minden, miközben öt méterre gyalogolnak egymástól...)

H2T