2012. december 22.
Útvonal: Miskolctapolca -> Nagy-Száraz-völgy -> Vörös-kő -> Bükkszentkereszt -> Hollóstető -> Szarvas-kút -> Sugaró -> Kecskeláb-rét -> Nagy-mező -> Csalános -> Bánkút-Csurgó -> Faktor-rét -> Keskeny-rét -> Tar-kő -> Toldi-kapu -> Hereg-rét -> Tamás kútja -> Gyökeres-lápa -> Táskás-rét -> Zsuzsa-forrás -> Völgyfő-ház -> Vasbánya-nyereg -> Várkúti th. -> Bikk-bérc -> Nagy-Eged -> Vécsey-völgy -> Eger
Keresztül a Bükk-fennsíkon, gyalog Miskolctól Egerig, "extrém túra minden távon", túra a téli napforduló napján, 65 kilométer az év legrövidebb napján - és még lehetne sorolni a mindenféle szókapcsolatokat erre a túrára. Mivel nekem ez az első teljesítésem volt, saját élményekből még nem tudtam, mire készülök, összességében egészséges bizalmatlansággal készültem mindenből a rosszabb változat át- és túlélésére.
Némi bonyodalommal sikerült úgy szerveznem a túra logisztikai részét, hogy korán neki tudjak vágni a 65 kilométernek. Minimálfelszerelés (mert ha több, mint egy fél napon keresztül a hátadon van a zsák, akkor még egy-egy kiló is számít): két váltás zokni, egy-egy nadrág, póló, felső, kabát, víz és kaja.
Tömegtúra, az elmaradhatatlan tülekedéssel és sorbanállással, hiába lehet nevezni négy különböző helyen, beletelik tizenöt percre, mire megszerzem a szükséges papírokat és a rajtoltatásnál is hosszú sor kígyózik. Az itiner nem valami bőbeszédű, és a két oldalra kiterjedő magasságvázlat sem túl informatív ahhoz képest, amekkora helyet szántak neki. (Első ránézésre azt gondoltam, a túra nem lesz túl bonyolult: sorrendben harmincöt kilométer emelkedő, öt kilométer lejtő, húsz kilométer szintben, öt kilométer lefelé és kész. Azért ennyire nem volt egyszerű.) Eligazodni viszont lehetséges a rövid útleírásból és ez az igazán lényeges.
Még sötétben indultam neki, de a lámpával a zsebemben, Miskolctapolca belterületén még elég fényt adott a közvilágítás, mire pedig felértem az aszfaltúton az erődig, már kivilágosodott annyira, hogy ne is legyen szükség rá.
Szándékosan lassan kezdtem, régen volt az utolsó 50+ kilométeres túrám (konkrétan júniusban a Kaptárkövek) és a hó miatt is tartalékolni akartam az erőből - így aztán boldog-boldogtalan gyorsvonatként húzott el mellettem.
Előzetes számvetésként úgy számoltam, tíz órám van a világosban, (a közvilágítással együtt), negyven-negyvenöt kilométert kellene megtennem ahhoz, hogy ne legyen mértéktelen kínlódás csak a végére a sötétben. Az egész túrát pedig tizennégy - tizenöt óra közötti teljes idővel számoltam teljesíteni, este fél kilenc - fél tíz közötti beérkezéssel a célba. Amit mindenféleképpen tartani akartam, az a 4 kilométer per óra feletti teljes sebesség (ami egyben 16 óra fölötti teljesítést is jelentett volna).
Az első emelkedő vége Vöröskőn
Vöröskőig mérsékelt - amolyan bemelegítő - emelkedő, itt már összeáll a "túrázóvonat", szép libasorban gyalogolunk fölfelé. Az itiner által említett bányáról fogalmam sincs, én sehol sem véltem felismerni. Ezután jön egy kemény kaptató a Som-hegy oldalába, ha a csúcsra is fölmennénk, még hatvan-hetven méter szintet rá kellene tenni, de anélkül is gőzölgök rendesen. Ebben a magasságban már hótakaró borítja az egész Bükköt.
Valahol a Sűrű-bérc körül
A faluban meredek lejtő következik, szerencsére nem tükörjég. Az első ponton, (talán óvoda?) Bükkszentkereszten megint összeverődött a mezőny, de a meleg tea jólesik és eszek is egy keveset a folyamatosság jegyében. A pecsételés kissé akadozó, tíz - húsz ember mindig ott ácsorog az asztal előtti sorban.
A Bükkben áll a hó
Elvileg 11 - 12 kilométer között van valahol ez az első pont, két és fél óra alatt értem el idáig, ami a szintvázlat figyelembevételével tökéletes tempó a számomra, sikerült tartanom a tervezett sebességet.
Műút Bükkszentkereszt felé
A falut ragyogó napsütésben hagyom el, a hó is csillog mindenfelé, mintha karácsonyi képeslapokat vetítettek volna körénk mindenfelé. Szarvas-kútig nagyjából szintben lehet haladni, itt úgy érzem, jó tempóban haladok (persze tizenegynéhány kilométer után még nem olyan nagy mutatvány ez). Hollóstető előtt elnézek a sárga sáv jelzésen egy balkanyart, így nem vágok át a fenyvesen, hanem irányba haladva lyukadok ki a piros sávon és onnan vissza a túraútvonalra, amibe itt egy szakaszon aszfalt is bekerült. Egy zöld közlekedési táblán balra mutató nyíl mellett ott virít a felirat: "Eger 35 kilométer". Na persze, műúton esetleg.
Téli bükki erdő Bükkszentkereszt és Hollóstető között
Rengeteg terepfutó indult, előznek egyre-másra, de most legalább jól lehet hallani, ha jönnek, ropog a hó a cipőik alatt. Nekem biztos nem lenne kedvem egy szál sportcipőben mászkálni a bokáig érő hóban...
Útban Szarvas-kútra
Szarvas-kúttól sárga plusz jelzés és kezdődik a második emelkedő, ezúttal Bánkútig. Előttem és mögöttem is túrázók haladnak, töbrök, bokán felül érő hó, sötétzöld fenyőkön porcukor hó mindenfelé, a lomb nélkül maradt ágakra messziről is látványosan zúzmara ráfagyva, igazi karácsonyi hangulat a fennsíkon, különösen a Sugaró völgyében, a fenyves miatt. A magas hóban csak egyetlen kitaposott csapás kanyarog végig a völgyek hosszában - jobbról balról gerincek, néhol erdőben vezet, néhol nyíltabb területeken.
Mögöttem egy üvöltöző csoport, több száz méterről is hallani a zajongásukat, kicsit gyorsítok, hogy hallótávolságon kívül kerüljenek.
Hó, hideg, Rejtek
Örökzöldek a Sugarón
A Kecskeláb-rét a Kiútahírem 25 túráról ismerős környék, nincs gond a zöld sáv jelzésre váltani, és innen a térképet megnézve nem is térek már le az erdészeti útról (az itiner is külön felhívja a figyelmet arra, hogy nem kell betérni Vadkertbe), végighaladok rajta a Vörös Meteor síházig. Az ellenőrzőpont kitáblázva, kiszalagozva, teljesen eltéveszthetetlen.
Innen már nincs messze Nagymező
A síháznál megint forró tea, zsíroskenyér vörös- és lilahagymával, tankolok mindkettőből, hiszen a hideg szívja az energiát. Sokan vagyunk itt is, de messze nem annyian, mint a rajtnál és az első ponton. Evés közben azon gondolkozom, mennyire gazdaságtalan dolog Bánkút környékén célbaérni a 30 kilométeres távon indulóknak, hiszen innen még le is kell keveredniük valahogyan. A bakancsom, zoknim megigazítom, utóbbi már kezd egy kicsit nedvesedni, de a cserét elhalasztom előbb Bánkútig, aztán Tar-kőig. A síház elvileg 25 kilométernél van, kevesebb, mint öt óra alatt értem el idáig, ami még jobb is, mint amire számítottam.
Innen el Nagymező mellett, a panoráma itt is gyönyörű - nagy töbrök, összefüggő hómező, sötét fenyőerdő -, plusz rengeteg a túrázó. Jó darabon ismét az erdészeti úton haladok, majd tovább a zöld kereszt jelzésen letéréssel balra, Bánkút felé. Egészen Bánkútig viszont nem érek ki (a Petőfi-kilátóhoz meg aztán végképp nem), a fényképezés ugrott.
Nagymező téli látképe
Így, hogy a pont nem Bánkúton van, hanem Nagymező előtt a síházban, óriási esélye van a kispistázóknak, akár öt - hat kilométert is megtakaríthat a kitérő nélkül, akinek ingere van rá... Csalánosnál balkanyar megint, rá a kék sáv jelzésre, ez meg az Egri Bükk 50 túráról ismerős környék, a Faktor-réttel együtt.
A Faktor-réti Madonna-kép
A jobb oldali hegyre még föl kell mászni...
Szépen végigballagok a Mély-sár-völgyön, valahol elhagyom a túra féltávját, innen már több lesz mindig mögöttem, mint amit még le kell tudnom - kellemes tudat. A Keskeny-réten sem most jártam először.
Keskeny-rét
A Tar-kőre vezető emelkedő nem is annyira kemény, mint amire számítottam. Odafönt, a Tar-kövön napsütés és viszonylag szélcsendes idő fogad, odalent a Bükkalja szürke felhőtakaró alatt bújik meg. Három-kő bérce tisztán látszik bal kéz felé.
Kilátás a Tar-kőről a Bükkre
Nem maradtam sokáig odafönt, szerettem volna a még hátralevő körülbelül két - két és fél órai világosságban minél nagyobb szakaszt magam mögött hagyni (ekkorra 36 kilométert teljesítettem, tehát a világosban kitűzött 40 kilométer már nem forgott veszélyben). Meredek lejtő következett, a Toldi-kapunál fokozott csúszásveszéllyel. Körülbelül fél óra alatt már a bércek alatt jártam. Amennyire lehetett, a lejtőkön igyekeztem tempósan haladni, hiszen azért minden eddigi pozitív előjel ellenére is volt még táv előttem.
Ennyi látszott a Bükkaljából a Tar-kőről
Sokat nem fényképeztem eddig sem, ezután pedig már elő sem vettem a fényképezőgépet, egyedül az Egednél fordult meg a fejemben Eger éjszakai látképének megörökítése, de aztán arról is letettem. Ebből a szempontból a Tortúra inkább sportjellegű volt számomra, nem pedig a tájképekről szólt.
A Hereg-rét környékén értem el az első holtpontomra, a zoknim eddigre teljesen átázott, fáztam is kicsit; hogy fejben szétestem némileg, az mutatta, hogy nem igazán tudtam helyesen megsaccolni, mennyi lehet még hátra a Tamás-kúti pontig - ebből következően (vagy fordítva) azt sem tudtam, hol járok pontosan. Délután három óra után pár perccel értem el a vendégházig. (Ami pozitív: alig voltam 4,7 kilométer/órás teljes sebesség alatt.) A száraz, hintőporos zokni érzése 41 havas kilométer után - megfizethetetlen.
Sziklafal Tamás-kút előtt...
...és a hozzá tartozó magyarázat.
Hagymás-uborkás zsíros kenyér, meleg tea és saját készletből csoki volt a menü. Közben azt latolgattam, hogy a hátralevő huszonöt kilométeren innen már a legrosszabb esetben is beérek este kilencig. Itt jutott eszembe, hogy fogalmam sincs a szintidőről, de úgy számoltam, hogy tizenhat óránál nem lehet kevesebb (egyébként tizennyolc). Egy-két helyen meggyötörte a lábfejeimet a nedves zokni - bakancs kombináció, de sem ez, sem a fáradtság nem veszélyeztette a túra befejezését. Itt vettem észre, hogy a nadrágszáram alsó tíz centije teljesen merevre fagyott.
Meredek, de rövid emelkedő a Gyökeres-lápa felé (utólag otthon, a térképet nézegetve jöttem rá, hogy ez is ismerős környék volt, csak nem ebből az irányból haladtam el innen több alkalommal is). Itt tértem rá a Török-útra, mintegy versenyezve a sötétedéssel. Az úton felfagyások, néhol meg - megcsúsztam. Az erdészeti utat a Gerzsény alatt még fél öt előtt kereszteztem, de itt már enyhe ködben haladtam - és egyedül, eddigre elkoptak körülöttem a túrázók. Jó háromnegyed óráig még simán lehetett közlekedni lámpa nélkül szürkület után is.
A Zsuzsa-forráshoz már lámpával értem el. Az aszfaltút kezdetétől egy erős tempót mentem: az irtásoknál már nem lehetett a kilátásban gyönyörködni, a Török-út nagy részén a fák között a köd-sötét kombináció amúgy sem volt túl szórakoztató - két tükörjég keréknyom, köztük egy egészen jól járható havas sáv, ezen talpaltam, fölfelé energikusan, lefelé kocogva-csúszkálva, amekkora sebességgel még éppen biztonságosnak éreztem.
Sokat segített, hogy többször jártam már erre világosban, így nem sokat kellett gondolkozni a kanyaroknál, elágazásoknál, csak haladni. A sportértéket növelendő a Tamás-kúti ellenőrzőponttól három óra megállás nélküli menetet terveztem hat óra húsz, harmincig, de ezt nem tartottam be a Vasbánya-tető alatti nagy négyes elágazás miatt (a Felsőtárkány - Kőút kereszteződésnél), ahol megálltam egy kicsit frissíteni. Innen úgy gondoltam, Egerig a Kaptárkövek útvonalát fogjuk követni, de később kiderült: tévedtem.
Itt követtem el az elmaradhatatlan elkavarást - de nem egyedül. Rossz csapáson indultam el fölfelé délnyugatnak, de szerencsére hamar szembetalálkoztam egy visszafelé tartó csoporttal, akik már rájöttek, hogy nem a zöld sáv jelzésen indultak el.
A Kövesdi-kilátóig tartó izzasztó emelkedő után hullámzó úton jutottam el Várkútig, az utolsó ellenőrzőpontig. Itt sem voltam a legjobb állapotban, már attól tartottam, hogy a Tar-kő és Várkút közötti tizenöt kilométeren ellőttem a maradék puskaport, túl korán "nyitottam meg a hajrát". A pont a szokásos: melegedő, forró tea, hagymás zsíroskenyér, tökéletesen elegendő. Este negyed hétre értem be, amivel a tizenöt kilométeres résztávon sikerült 5 kilométer/órás sebességgel végigjönnöm.
Ha lett volna nálam még egy száraz zokni, minden bizonnyal itt is cseréltem volna az utolsó tíz kilométerre, enélkül mindössze az igazításra futotta. Sorra érkeztek a túrázók és ez volt a rendelkezésre álló hely szempontjából a legkisebb pont, így hamar továbbindultam és nemsokára elhaladtam az "Eger: 8,1 kilométer" feliratú tábla alatt.
A Kaptárkövek túráról emlékeztem arra, hogy itt a piros jelzés elég hosszú még az Egedig, így felkészülten fogadtam azt a háromnegyed órát, amíg elértem a Bikk-bérc mellett az Eged oldalába. Ez volt a "csak menni kell" szakasz. Jóleső érzés volt, hogy nem kell fölkaptatni a piros háromszögön a kilátóhoz, igazság szerint az onnan levezető meredek, köves-sziklás lejtőtől tartottam egy kissé, de szerencsére a piros sávon lehetett megkezdeni az utolsó szakaszt Egerig, a tábla szerint 4,5 kilométer távolságban.
Itt ismét összeállt a libasorban ereszkedő túrázók oszlopa, Csomóstanyáig előztem néhányat, az enyhébb lejtőkön kocogva, hiszen innen már nemigen lett volna értelme tartalékolni. A kerítések dróthálóján vastagon áll a fehér zúzmara. Csomóstanyánál kicsit tanácstalankodtam, aztán a térkép egyeztetésével sikerült kitalálnom, merre tovább. A Cigléd-dűlőn keresztülkanyargok a piros jelzést követve, ez sem ismeretlen környék, kijutok a Vécsey-völgy műútjára.
Itt enyhe lejtő vezet a városig és még a városhatáron túl is: lazán kocogni kezdek lefelé, egészen a vasúti átjáróig, ahonnan kezdődik a belvárosi kanyargás, előveszem az itinert és próbálom az utcaneveket keresgélni.
Elfáradtam a végére, ez nem kérdéses, a legjobb jelzője ennek az volt, hogy az itiner leírását követve kerestem Egerben a célt, ami ráadásul még ki is szalagoztak, legalább két nyíl mutatta a kapun, hogy merre kell bemenni, ehelyett én, mivel azt olvastam, hogy "az iskola bejárata a déli oldalon", sikeresen lejjebb (délebbre) mentem még egy utcával és még egy kört kellett megtennem egy háztömb körül, hogy végre célbaérjek.
Egy pohár forralt bor és egy tepertős-hagymás kenyér fogad a célban, a végső kavargás ellenére sikerült tizennégy órán belül beérnem, amivel túlszárnyaltam az eredetileg kitűzött menetidőt és sebességet is.
Idén szerencsésnek mondhattuk magunkat: nem esett sem hó, sem eső, nem fújt nagy szél, a köd sem volt tejfölsűrűségű, szép decemberi túrázóidőben gyalogoltam végig a 65 kilométert. Menet közben nem nagyon éreztem a hideget, de amikor a célban előszedtem a zsákból a használt zoknimat, bizony meg volt fagyva.
Tájékozódási szempontból nem nehéz a túra, főleg, ha van hó és előttünk elhaladt már húsz-harminc túrázó, a kitaposott nyom sokat segít. Negatív dolog: az utolsó huszonegynéhány kilométeren egyetlen ellenőrzőpont, kissé lelombozó, még akkor is, ha nincs túl sok közbeeső lehetőség. Az itiner pedig elszántság-tesztelő is egyben: nem tudod pontosan, mennyi van még hátra, csak saccolni tudod, mennyi van még a következő pontig...
A nevezési díj kifejezetten olcsó. Nem sok pont van, de azokon mind ennivaló és forró tea fogadja a túrázót, ha figyelembe vesszük, hogy a rendezők leszerveztek két iskolát, biztosítva az ottéjszakázás lehetőségét és minden pontnak (már csak az időjárás és a nyitvatartások idejének hossza miatt is) szükségképpen fedett helyen kellett lennie, minden forint indokolt. Ami drága és időigényes: eljutni a rajtba.
Utólag a legjellemzőbb (fél)mondat, amit a túráról mondhatok: "fagyott nadrágszárral keresztül a Bükkön."
Táv (itiner szerint): 65 kilométer
Menetidő: 13 óra 48 perc
Bruttó sebesség: 4,7 km/óra
Teljes állásidőt nem tudok mondani, mert valahol a Szarvas-kút utáni emelkedőn lemerült a GPS és csak Tar-kőn vettem ezt észre. Ami biztos: az első 3 óra 40 perc alatt fél órát álltam - lehet saccolni összesen két óra körüli állásidőt, de ez a pontos adattól nagyon eltérhet, már csak azért is, mert így 5,5 kilométer/órás nettó sebesség jönne ki a teljes távra. Annyira pedig biztosan nem nyomtam meg egyik erős szakaszt sem, hogy ekkorát javítson az átlagon.
Szintemelkedés: 1990 méter
CsCs pont: 30,6 pont
Összesítve:
Szintemelkedés: 12945 méter
CsCs pont: 375,3 pont
[Sajnos a nagy számok törvénye alapján minél nagyobb tömeg indul egy túrán, annál valószínűbb egy tuskó megjelenése is - hogy miért kell hangosan hőbörögni néhány külföldi (talán francia) induló láttán, vagy miért kell mosdatlan szájjal pocskondiázni valakit, akinek nincs kedve beszélgetni, azt nekem senki nem fogja megmagyarázni. Kár érte, sikerült feldühítenie, de inkább úgy döntöttem, jobb rá- és lehagyni.]
H2T
Utolsó kommentek