Erdőkerülő

Bejárt útvonal: Golyófogó-völgy -> Lipina-völgy -> Bereg-völgy -> Hársas-völgy -> Golyófogó-völgy

Az elsők között vágtam neki a túrának, két térkép, egy tájoló, egy GPS, víz és némi édesség kíséretében. A felszerelést szándékosan vettem minimálisra, ugyanis a tájékozódást terveztem előtérbe helyezni, a műholdas rendszer csak a tartalék opcióként szerepelt.
Tisztában vagyok azzal, hogy a vadászlesek általában utak, csapások mellett találhatóak, de ez az útkerülés adta számomra ennek a túrának a sava-borsát.
Más teljesítménytúrákhoz képest sok készülődés előzte meg a keddi futamot részemről, nekem tetsző koordinátalista elkészítése, pontok bepötyögése a GPS-be, a túra saját térképvázlatának kinyomtatása és más apróságok, amik végül fontos kelléknek bizonyultak a sikeres teljesítéshez.

Apró völgy az erdőben

A rajthoz legközelebbi pont, az A08 begyűjtésével kezdtem, innen egyértelmű volt, hogy az A jelzésű leseket keresem föl elsőként, a Lipina-völgyben, onnan pedig a B lesekre megyek majd tovább.

Mindjárt a kezdésnél vettem egy téves irányt, megindultam az akácosban és sikerült 450 méter távolságon 150 métert tévednem dél felé, sebaj, a GPS kisegített. A bozót még csak bemutatkozott, de már itt átértékeltem a hanyag eleganciát, amivel a hosszúujjú inget otthon hagytam.

Magányos öreg tölgy a fiatal akácok között

A következő pontra egy széles gabonavetésen keresztül jutottam el, a térkép itt annyiban csalt, hogy nem jelzett a két pont közt egy erdősávot, ennek ellenére 30 méteres pontossággal értem el az A07-es jelzésű lest, ami tulajdonképpen nem is volt les (a túra pontjai közül egyedüliként). Itt találkoztam az első állattal a túrán, egy fácánkakas menekült el előlem hangosan méltatlankodva.
A következő ponthoz megint szántón keresztül gyalogoltam, a térkép itt pontos volt, azonosítható utak, fasorok és erdőszélek segítették a tájékozódást. Ezt a lest szinte el sem lehetett téveszteni. Nem fogyott még sok vizem, de azért utántöltöttem az itt elhelyezett palackokból, nem tudhattam, mikor nyílik megint alkalmam rá.

Megint sűrű akácos-cserjés erdőben haladtam tovább, átvágva egy völgyön, de a tájolásban segített, hogy szinte pontosan észak felé kellett mennem, így aztán sikerült a megcélzott lesnél kilyukadnom.

Innen a túrán első alkalommal úton haladtam tovább, egyrészt mert jó irányba vezetett, másrészt mert gondban lettem volna, ha le kell térnem róla, annyira összefüggő volt a bozót az út mindkét oldalán. Ahol az út végül elkanyarodott a kívánt nyugati iránytól, egy friss irtás nyiladékára akadtam, ami majdnem nyílegyenesen vezetett az A06 leshez. Két őz előttem szökellt át a nyílt szakaszon, de eszük ágában sem volt olyan közel engedniük magukhoz, hogy esélyem legyen fényképet csinálni róluk. A les mellől pedig egy termetes nyúl rohant be az erdőbe, és meg is állt viszonylag közel, de elbújt az aljnövényzetben, csak a fülei végét láttam. Itt előzött meg az első sporttárs.

Elkerített lösztölgyes-maradvány

Természetesen innen is árkon-bokron keresztül indultam el a következő pontra, de valamit megintcsak elvétettem a tájolással, mert kilyukadtam ugyan a leshez vezető útra, de ez az utolsó kétszáz méteren már nyugati irányban vitt rá a pontra az énáltalam kitűzött észak-északnyugat helyett. Megtaláltam.

Innen emelkedőn, sűrű aljnövényzeten át próbáltam elérni a következő lest, de körülbelül háromszáz méter után már láttam, hogy nem sikerült tartani az irányt, így egy jól azonosítható U-forma erdőcsücsökben a GPS segítségével pontosítottam a helyzetem és másodjára már a pontos irányon haladva (a szintvonalakra merőlegesen) ereszkedtem le egy újabb völgybe és így már 20 méteres pontossággal érkeztem meg az utolsó előtti A jelzésű pontra.

Innen vezetett tovább ugyan egy út, de az iránya sem tetszett, továbbindultam észak felé egy kisebb emelkedőn az erdőn át, alig több mint kétszáz méter megtétele után kiértem a Hátsó-hegyek déli szélére, ahol a lesen bőrborítású forgószék kínálta magát, de nem csábultam el.

Egy vetés a jó néhány közül

Szűk két és fél óra és 6 kilométer alatt begyűjtöttem az első nyolc pontot. A tempóval elégedett voltam, a tájékozódással már kevésbé, de a tendencia javulónak tűnt. Itt a nyílt területen már kezdett határozottan meleg lenni, pedig még a délelőtt alig kezdődött el.

Átkeltem a széles szántón, előbb kukorica, majd árpavetésen, amiben fölzavartam egy másik méretes nyulat, ami látványos ugrásokkal távolodott el tőlem, aztán eltűnt a gabonában.

A szántóföldek közepén át kellett kelnem egy enyhe horpadáson, ami azzal járt, hogy elveszítettem szem elől a fasor kiválasztott pontját egy időre, így itt kissé jobbra tértem el az iránytól. Erre abból jöttem rá, hogy a térkép által pontosan jelzett első fasor után (itt is jól lehetett azonosítani az álláspontot tereptárgyak alapján) a B03 jelű lest láttam jobb kéz felé, a fasorok és utak kereszteződésében, túlságosan is közel, mint amennyire lennie kellett volna. Észak felé korrigálva kiértem a földútra, amin elérkeztem az első B jelzésű leshez, a 06-hoz. Balra les, szemben les, jobbra les, micsoda vadászparadicsom lehet szezonban...

Kevert fenyves-cserjés-akácos

Innen sokat nem kellett tájolnom, a földutakon haladva begyűjtöttem a B03 majd a B07 pontot is. Itt már ketten is jártak előttem.

Újra erdő következett, ezúttal már a Bereg-völgyben. Nem sokkal több, mint négyszáz méter után, egy akácos, de meglepően jól járható völgyön át jutottam el a B02 pontig. Vízutántöltés és egy müzliszelet a szervezők jóvoltából, kis ücsörgés egy mohával benőtt fatönkön.

Ott a következő célpont

Irány a B08-as les, itt mellétájoltam legalább 20 fokot, utólag már tudom, hogy egyszerűbb lett volna megcéloznom az erdősarkot, amitől 50-60 méterre van a les, így keveregtem egy kicsit az itt fenyőkkel és tölgyekkel elegyes erdőben, míg ráakadtam a jellemző itató-kukoricaszórás kettősre, ami csalhatatlan jele volt annak, hogy lőtávolon belül vagyok egy leshez.

Innen az erdő szélén haladtam tovább, aminek meghosszabbításában, háromszáz méterre volt a következő pont. Az erdő után ismét szántó jött, félúton egy kis patakmederrel a mező közepén található völgy-erdősáv aljában, ami persze messzebbről nem látszott, itt megint tökön-babon keresztül vágtam át magam. Egyértelműen járatlan volt, de egyáltalán nem járhatatlan.

Nem a legjobban sikerült képem, de szépen látszik a verőfény a fákon túl

Innen, a Lipina-völgy rajttól legtávolabb eső pontjáról, a B07-ről nem kellett tájolni, ugyanis mikor felmásztam a lesbe fényképezni, délnyugatra tisztán látszott a következő pont, az erdő szélén, úgy kétszázötven méterre. Visszafordultam, és átvágtam a kukoricavetésen.

Ettől a ponttól számított 200 méteren belül a saját hibámból sikerült elvesztegetnem legalább háromnegyed órát, tönkretéve az eddig jó színvonalú tempómat.

Az egyetlen hátralevő, B jelű lesig több, mint egy kilométer távolságot kellett megtennem az erdőben, ahol ennek megfelelően volt részem mindenben, nyílt idősebb erdőben, szívós-szúrós bozótosban, akácosban és telepített tölgyesben fenyővel elegyesen. Az útvonalamon rajtam kívül aligha fordult meg az elmúlt időben ember, egyre-másra szakítottam szét a pókhálókat a fák között. A helyenként combközépig érő csalán pedig képes átcsípni akár a nadrágon is, kedvelt célpontja a térd. A viszonylag nagy távolság és az utolsó szakasz sűrű aljnövényzete ellenére körülbelül ötven méteres pontossággal jutottam ki a lesig. Itt sok túratárs verődött össze kis területen, két kisebb csoporttal is találkoztam.

A B jelű pontokat szintén két és fél óra alatt (benne a 45 perc holtidővel) és 4,4 kilométer megtételével sikerült begyűjtenem. Még bőven időben voltam tehát, hiszen öt órát használtam el két völgyre (a szintidő két területre 7 óra, 3 területre 9 óra volt).

Innen két választásom volt:

- a műúton leballagok a Dolina-völgybe, és ott beszedegetem az egymáshoz viszonylag közel elhelyezkedő C jelzésű pontokat;

- vagy átmegyek (szintén a műút igénybevételével) a Hársas-völgybe és fölfűzöm egy körre, ami meglehetősen adta magát, a D jelzésű pontokat.

Az utóbbit választottam.

Még mindig a háromnegyed órás csúszáson mérgelődve itt csaltam egy kicsit a magam által felállított szabályok ellenében, a GPS használatával vágtam át az újabb szántón a műút nyugati oldalán, a megint jól azonosítható, hegyes erdőbeszögellésen keresztül. Amivel viszont a gép nem számolhatott, az az erdő szélén található bozótos kuszasága volt, csak harmadjára találtam olyan helyet - alighanem valami vaddisznók kijárta csapást -, ahol be tudtam jutni az akácok és cserjék közé, hogy leereszkedhessek az erdőn át északi irányba vezető földútra, amin egyenesen a D04 ponthoz lyukadtam ki.

Impozáns erdőfolt a Hársas-völgyben

A D03 pontig majdnem légvonalban jól kijárt mezőgazdasági út vezetett, tájolnom nem kellett, jó iramban sikerült elérnem a következő lest. Ekkor már határozottan nyári időszakot idézett a meleg.

Innen nyugati irányba indultam tovább, nem volt messze a D05 pont, fölkaptattam egy lankás dombra, kukoricavetésen át, majd kereszteztem egy utat, egy árkot és fasort, majd még egy utat és meg is érkeztem. Itt is szembejött két páros, érdekes, hogy a hátam mögül egész idő alatt csak egyetlen túrázó előzött meg, úgy tűnik, az általam választott sorrendet mások nemigen szerették.

1,2 kilométer távolság választott el a D01 ponttól légvonalban, ami első ránézésre, térképen nem is tűnt bajosnak, úgy gondoltam, hogy végig nyílt terepen nyugat felé haladva fogom elérni a következő lest. Ebből a nyugati irány be is jött. Ezúttal gabonán keresztül ballagtam, de még bőven a kellő távolság előtt erdőbe ütköztem. Igaz, hogy minimális kerülővel a térképen jelölt úton (és határozottan gyorsabban is, mint utólag rájöttem) meg lehetett volna közelíteni a pontot, de "tájékozódni jöttem" felkiáltással én tartottam az irányt. Kereszteztem kétszer is a leshez vezető utakat, de nem adtam föl. Akác és szúrós bokrok között, néhol kétrét hajolva tettem meg az utolsó kétszázötven métert. Itt a tövisek áldozatául esett a nadrágom oldalzsebének egyik gombja is.

A D06 pontig ismét nyílegyenesen vitt az út, balról elhagytam egy frissen ácsolt lest, de ez gyanúsan közel volt az előző ponthoz, így továbbkocogtam, de ha az előttem járók nem tapossák ki az ösvényt a D06-os lesig, akkor alighanem túlszaladok rajta és megint a GPS segítségét kellett volna igénybe vennem. Itt megint találkoztam túrázókkal és ők hívták fel a figyelmemet arra, hogy a szervezők odafönt a lesben mandarint rejtettek el. Itt is utántöltöttem a vizemet.
Visszakocogtam a D01-es leshez, innen déli irányban kétszáz méterre volt a következő les, két erdősáv közt egy völgyben, gond nélkül odataláltam. Talán ez volt a legmasszívabb építmény mind közül.

Alig több, mint 400 méterre keletre volt a következő les, a D07, amit az előző D08-cal persze út kötött össze, de az vett egy kanyart dél felé, így itt is átkeltem az akácoson és toronyiránt érkeztem meg a túrám utolsó előtti pontjára.

Amit még ekkor nem tudhattam: hátravolt a két legrosszabb döntésem és a legjárhatatlanabb szakaszom, amit persze csak és kizárólag magamnak köszönhettem. Ugyanis felbuzdulva azon, hogy egész jól belelendültem a tájékozódásba, ismét irány szerint vágtam neki az utolsó lesig hátralevő 1,2 kilométernek.

Először egy kis gerincre kellett felkapaszkodnom, amin felfelé haladva egyre sűrűsödött a bozót, egészen addig, míg az ereszkedésnek a túloldali kusza akácosban már ismét összegörnyedve, vaddisznók törte csapásokon kellett hozzálátnom. A vaddisznót azért gondolom, mert szerintem őz ilyen sűrű szövevénybe nem megy bele, én meg ha néhol csak négykézláb is, de átfértem a kitaposottabb lyukakon. Az irányt el is felejthettem, örültem, hogy haladni tudok egyáltalán. Balról valami nagy zörgés-ropogás kíséretében megugrott, szerencsére nem felém, mert alighanem egy vaddisznó volt - legalábbis szerintem abba a bozótba ember rajtam kívül aznap biztosan nem merészkedett be.

Sikerült kikecmeregnem egy északkelet-délnyugat irányú völgybe, egy irtásterületre, ami - legalábbis onnan úgy tűnt - majdnem az előttem álló, utolsó domb tetejéig tart. Ezért aztán nem ragadtam meg az utolsó lehetőségemet, és a völgy alján vezető földúton nem kerültem északkelet felé, hanem mértem egy új irányt és elindultam továbbra is toronyiránt. Talán egy kósza gondolat is átfutott rajtam, hogy a legrosszabb rész már a hátam mögött van. Tévedtem.

A fákat kiirtották ugyan az emelkedőn is, de nem mostanában, az akác, a vadrózsa, a bodza és hasonló társaik pedig elfoglalták a helyüket. Megint vaddisznócsapások jöttek, úgy félút magasságától, de ezúttal felülről, az otthagyott korhadó faágakon és zöld akácágakon taposva, hadakozva a szúrós indákkal és ragadós bogáncstermésekkel. Minél följebb jutottam, annál rosszabbnak tűnt a helyzet, de onnan már nem akartam visszafordulni, elvégre mindjárt elérem a gerincet, vagy mi! Nem sokkal a "csúcs" előtt megint fölzavartam valami jószágot, de szerencsére ez is az ellenkező irányba csörtetett el, én meg az utolsó métereken már hason kúszva ugyan, de kivergődtem egy szép, nyílt, sötétzöld gabonatábla szélébe. Kis dolgok is okozhatnak nagy örömet az életben: ez a vetés nekem ilyen volt.

Újratervezés, irány, távolság, irány egy erdősáv keletre. Ez volt az utolsó sűrű rész, amit magamnak tartogattam ezen a túrán, akácos-gyöngyvirágos lejtő a D02-es lesig. Megkönnyebbülve ültem le pár percre nassolni, hiszen a túra lényegi részét sikerült eredményesen, időben teljesítenem, a D jelzésű leseket (ezúttal gyakorlatilag holtidő nélkül) megintcsak két és fél óra alatt, 12,7 kilométer távolság alatt begyűjtöttem.

Műút a négy völgy tengelyében

Innen már csak egy rövid földút - hosszabb aszfaltút - rövid földút kombinációt kellett végiggyalogolnom (4,8 kilométer), amit 40 perc alatt megtettem, és vissza is érkeztem a rajt-célba. Itt sült oldalas, zsíroskenyér, többféle savanyúság, limonádé, málnaszörp és víz alkotta a bőséges étel-ital felhozatalt. A célban jó hangulat uralkodott, látszott, hogy jó néhányan ismerik már egymást.

Erdőirtás a Lipina-völgy nyugati szélén

Remek kis túra ez, a saját útvonal megtervezésével, a pontok sorrendjének önálló kiválasztásával, a távok variációjával, ami egy tájékozódási túra jellemzője , nekem tetszett. (Ősszel, ha a szántókon még álló kukorica- és napraforgótáblákon kellett volna átvágnom, nyilván nem úsztam volna meg ilyen olcsón...) Toronyiránt közlekedéshez hosszúujjú, strapabíró felső mindenképpen ajánlott (ugye okos a más kárán tanul, a többi meg nem).

A menetidőmet szerintem két órával elírták, 12:10-kor még javában a D08 pont környékén tekereghettem, de ez nem akkora gond, én tudom, milyen időt mentem, akit meg nem érdekel, az nyilván nem is méricskéli. Szintidőn jócskán belül voltam így is.

Távolság:

"A" terület: 6 kilométer
"B" terület: 7,2 kilométer
"D" terület: 8,9 kilométer
vissza a célig: 4,8 kilométer

(A területekre vonatkozó távolságadatokra a túra honlapja a következőket adja meg a "legcélszerűbb" útvonalra:  "A": 13,7 km; "B": 19 km; "D": 18,4 km; "A"+"B"+"D": 33,3 km.)

Teljes távolság: 26,9 kilométer

A menetidő-állásidő nem értelmezhető teljesen a hagyományos módon, mert helyenként alighanem átcsapott az utóbbiba az első, de GPS szerint így nézett ki:

Teljes idő: 8 óra 5 perc

Bruttó sebesség:  3,32 km/óra

Állásidő: 2 óra 9 perc
Menetidő: 5 óra 56 perc

Nettó sebesség: 4,53 km/óra

Szintemelkedés: 340 méter
CsCs pont: 10,2 pont

A 4 km/óra alatti sebességadat első ránézésre kissé elborzasztó, de a terepet, a tájékozódási és a közlekedési stratégiámat nézve nem is rossz, a nettó sebességet meg alighanem az utolsó negyven perc húzta fel a négy és feles átlag fölé. Ez a túra nekem semmiképpen sem a sebességről szólt és úgy érzem, ez így volt jó.

Összesítve:

Szintemelkedés: 2565 méter
CsCs pont: 93,5 pont

A legutóbbi két túrám tanulsága (ha van egyáltalán), közhelyes, de valahogy így hangzik: nem kell mindenképpen hegyekbe zarándokolni, ha túraélményeket keres valaki. (Azért a Dolina-túrát alighanem kihagyom idén, bár nem is terveztem.)

Ez ám a szigorú kerékpáros út

Köszönet ezúton is a szervezésért Tonnakilométernek!

H2T